Slam poetry

A slam poetry műfaja a populáris

závada kultúra és az irodalom határán helyezhető el.  A művek gyakran epikai,lírai, drámai sajátosságokat mutatnak,  de ritmusuk, hangvételük, nyelvhasználatuk inkább a rap-szövegek sajátosságait mutatják.

A mozgalom jellemzője a performance-jelleg. A szövegeket szerzőjük megszólaltatja, gyakran versenyeken adja elő, ahol három percet kap műve bemutatására, a közönségből álló zsűri pedig értékeli. Ez a teátralitás egyrészt a művészetet produktumnak, „terméknek” tekintő neoavantgárd szemléletmódhoz, másrészt az irodalom ősi formájához, szöveg és dallam együttéléséhez köthető.

Visszatérő témáik:  politika,  napi események,  szociális problémák.

A slam poetry lényegében a fiatalok számára befogadható, saját érzéseiket kifejező, sajáttá tehető szabadművészeti forma.

Závada Péter

Hamlet

Akkezdet Phiai

Kemény Zsófi

Ady és Csinszkakemény

Érettségi

Gender

Itt olvashatjátok Orosz József Ábel beszámolóját a Kemény Zsófi – találkozóról:

“Költők, írók. Mint mitikus bestiák ugranak ki az irodalomkönyveink lapjairól, tökéletesen megformált gondolatiakat befoglalják gyönyörűen hangzó, pátosszal teli versbe vagy irományba. Az élet számukra, mintha egy megfejtett rejtvény lenne, ők már felülkerekedtek rajta, hiszen ők nem emberek, hanem Költők. Persze, ők is félnek mindtől, ami túl van ezen, például a haláltól, az elmúlástól. Mégis, mint hogyha nekik a szerelem édesebb lenne, és a szomorúság fájóbb. Minden, ami érzés megtestesül bennük, és ők, mintha ezeknek csatornái lennének, felerősítik őket. Életük egy soha meg nem álló hullámvasút, mindig keresve és találva az inspirációt a következő magnum opusukhoz. Hiszen ők nem emberek. Hanem Költők… ugye?

2018 október 4-én adatott meg az alkalom az osztályomnak, hogy Kemény Zsófia kortárs költő, író, néha rapper, de főként slam poetry előadőnak a Bródy Sándor könyvtárban tartott beszélgetését meglátogassuk, hiszen a slam poetryt kis szerencsével az érettségin ki lehet húzni, mint tételt, kortárs irodalomként. Ez a találkozó a tökéletes alkalom lett pontosan ezért, viszont nem csak emiatt. Hisz mi, diákok és a többi vendég, akik ott voltak, esetlegesen most hallottunk először az irodalom egy relatíve új, izgalmas alfajáról, belátást kaphattunk a végtelen potenciáljába, és egy igazi, mitikus költőt is láthattunk személyesen.

A két osztály lassan beözönlött az ajtón a könyvtár egy kisebb, intimebb részébe, ahol pont volt hely mindenkinek vörös, jó puha székeken. Lágy jazz szólt egy ominózusan elhelyezett magnóból és a riporter már izgatottan, mikrofonnal a kezében várta a megérkezését A Költőnek. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy már elfoglalta a helyét, észrevétlenül bejött, és végre szemtől-szembe voltam a Költővel, avagy Kemény Zsófiával. Legalábbis addig, amíg valaki le nem ült 2 sorral elém. Bemutatkozások gyorsan elhangzottak, hallhattuk a kiváló önéletrajzát Zsófinak már 2 befejezett könyvvel, versgyűjteménnyel, zenei verses cd-vel és még sok más készülő projekttel.

Az interjú lassan elkezdődött. Halkan elhangzik az első kérdés, halkan, hisz az riporter nagy felindulásában a mikrofont elfelejtette a kezéből a szájához emelni. ‘Mi is az a slam poetry?’ Várva vártam a megváltó választ A Költőtől, a tökélyt, a fennköltséget szavaiból, az Arany Jánost, és őt is kaptam, csak nem úgy, ahogy vártam.

Zsófi emlékeztette a mellette lévő hölgyet, a mikrofont nem ott kell tartani, hogy hatásos legyen, egy nézet amit többször is elfelejtett ezután (szerencsére a szoba mérete miatt nem volt lehetetlen így sem hallani mindent). Zsófi megfogadva saját tanácsát, birizgálta egy picit a kábelt, majd félénken, mintha megijedne az ötlettől, hogy ő neki most válaszolni kell, belekezdett monológjába. Dadogva, habozva, összeszedetlenül, de mégis gyönyörűen, megválogatott szavakkal, emberien megfogalmazta, mit is jelent számára a slam poetry, mekkora kihatás volt az életére, egy benevezés barátja által hogyan változtatta meg az egész sorsát.

A slam poetry a spoken word poetry egyik fajtája, ami főként élőben hatásos, ezért a riporter felkérte Zsófit, hogy adja elő egy-két slamjét, hogy ne csak halljuk, hanem át is érezzük. Ugyanazzal a visszafogott energiával, viszont már sokkal kényelmesebben, lételemében léve, felolvasta a slamjét. A szabadsága jött át a legjobban. Egy decantralizált üzenet, mely átjön, mint érzés, mint gondolat, szójátekok tömkelegével, szófordulatokkal, figura etimologica, alliteráció, művészi szépséggel, a “l’art pour l’art” érzése. A másik vers volt a kedvencem, affajta összetettszavak szonátája. Lehengerlő kreativitás, tökéletes felépítés, szerkezeti gyönyör.

Kérdések tömkelege követte ezt. Főként kapcsolatai más slammerekkel, projektek, amiken dolgozik és projektek, amik már ki vannak adva. Ezek között a Piaci Rés c. zenés slam, picit rap, picit hip-hop, picit költészet, de igazából mindegyik egyben lévő albuma, amit álnéven, mint “Sophie Hard” adott ki. Meghallgattuk az egyik számot vagy költeményt, ahogy szeretnék hívni, és Zsófinak egy újabb, másabb személyisége tárult elénk. Egy olyan személyiség, aki az ütemre magabiztosan szavalta a slamet, hangjával irányította a zenét.

‘Miért?’ hangzott el a kérdés. ‘Mi vett rá, hogy ilyenben is ki próbáld magad?’ Zsófi elmondta, hogy 2014-ben egy egyszeri alkalom esetén kiadott egy ilyen fajtájú slamet. Sok pozitív komment jött, viszont, természetesen, volt negatív is. Nagyon felbosszantotta. Nem az, hogy kritizálják, az egészséges, hanem, hogy mit “kritizálnak”. “Nőknek nem kéne rappelnie”. Nem volt semmi köze a mű értékeléséhez és felháborítóan szexista is. Mennyi ember ezután csak nézne maga elé örökre a sötétségbe várva, hogy az vissza nézzen rá, de A Költő nem ilyen. Oh, nem. Ezért Zsófi fogta magát, és csak azért is kiadott egy egész albumot, meglepően rétegelt és provokáló címmel. Miközben ezt elmagyarázta, tett egy gyors kitérőt a vélemények világába, névszerint a feminizmushoz. Olyat hallottam, amire nem számítottam. Zsófi mondta, hogy szerinte néhány ember nem feltétlenül jól értelmezi a feminizmust, de ő sem tud biztosan beszélni róla. Komplikált téma. A költőkről vélt sztereotípiámból még egy integrális darab leesett.

A kérdések, amik a professzionális életről szóltak, elfogytak, és a villámkérdések maradtak. A riporter végre a mikrofonnal a kezében tette fel a gyors, vicces, személyes kérdéseket. “Kutya vagy macska?” “Kutya” vágta rá. “Romantikus ejtőernyőzés vagy…” “Az. Az kell nekem”. “Milyen számodra a tökéletes nap?” Zsófi ecsetelte, hogy számára ez mit jelent. Lágy vacsora, kutya, égető szerelem, valamilyen elfogadott folyékony kémiai vegyület fogyasztása nagy mértékben. Ekkor leesett. Az inspirációt számára a szerelem adja, mostanában a magány. Csetel, magába bújik, és a tökéletes napja olyan, mint bármelyik másik nap lehetne, de a mögötte rejlő életérzés erős, mágikus, túlvilági, mégis elérhető. 23. Aki azon a széken ül, 23 éves. Alig idősebb a diákok sokaságánál, akik ott voltak. Pontosan olyan, mint mi. Ugyanakkor nőtt fel, ugyanabban a világban. Szimplán csak azt csinálja, amit szeret. Az érzelmek embere.

Rájöttem a fájdalmasan egyértelmű, de mégis oly nehezen megérthető igazságra, hogy a lírai én A Költő, de soha sem volt a költő. A Költő egy tökéletesen megformált persona, valaki, akinek mi már csak a végét látjuk. A változatos szókincsét, rímjeit, sokszínűségét. Viszont ez nem csak a semmiből született. Van mögötte egy ember, akit néha megkülönböztetni sem tudunk magunktól, akár. Arany János nem egyenlő Arany Jánossal úgy, ahogy Kemény Zsófia sem egyenlő Kemény Zsófiával. Hisz ők is emberek. Csak költők is.”

 

One thought on “Slam poetry

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>