0

Célia

célia

Rakovszky Zsuzsa legújabb regénye több olyan, továbbgondolásra érdemes problémát is felvet, melyek valamilyen formában már korábbi regényeiben is megjelentek. A következő írásban ezek közül emelek ki néhányat.

Szerző és elbeszélő különbözőségére reflektál a szöveg narrációs eljárása: az elbeszélő ugyanis egy ötven év körüli, Ádám nevű férfi, aki időközben értesül arról, hogy vélhetőleg ő a címszereplő apja. (A különböző személyek nézőpontjával való játék nem újdonság a szerző írói világában: a VS című regényében például eldöntetlenségben hagyja a beszélő nemét, a Hullócsillag évében pedig egy gyermek látószögét közvetíti.) A regény másodlagos narrátora pedig Zsani, az anya, hiszen Ádám az ő közvetítéséből ismeri meg a lánya történetét, önkeresését és váratlan eltűnését.

A szöveg stílusát a Rakovszkytól megszokott lirizáltság jellemzi: „Heni kapkodva húzkodja felfelé a harisnyanadrágját – írja például a szeretőjéről – és sietősen átalakul fehér testű, némileg vézna erdei nimfából középkorú titkárnővé.” A regény humora többnyire az elbeszélő önironikus szemléletéből adódik: “Álmélkodva ingatom a fejem, mint egy plüssmedve egy vasárnap délelőtti mesefilmben” – jellemzi önmagát, amikor készülő cikke érdekében részt vesz egy családállítási szertartáson. A mű másik értéke a szereplői szólamok nyelvhasználatának elkülönülése; szinte stílusparódiaként hat például Niki, a butuska magántanítvány divatszavakból álló szókincsének, mondatszerkesztési sutaságainak megjelenítése, melyet a következő példa szemléltet: „Mert hát most mégis, milyen egy élet az már, napi tizenkét meg tizennégy órát gályázni a Mekiben vagy valami butikban, mire hazaér az ember, már bulizni sincs kedve… ismerek egypár csajt, akik ezt csinálják, hát nem irigylem őket…” Ami a narrátori beszédmódot illeti, számomra kissé zavaró a mondat a mondatban megoldás, azaz egy-egy többszörösen összetett mondatba beékelődő felkiáltás, kérdés, olykor teljes párbeszéd. A következő idézet egy, az anyja iránt érdeklődő ügynökkel való beszélgetését közvetít: „Beszélhetne-e vele esetleg később – kérdezte egy meleg szívű, de kissé ingerült ápolónő modorában, akinek egy gyöngeelméjű pácienssel kell zöld ágra vergődnie -, és ha igen, mikor? – Semmikor –közöltem zordan-, Máténé föld körüli útra indult, nem tudni, mikor jön haza, én azért vagyok a lakásban, hogy vigyázzak a papagájra.”

Ami a szöveg kontextusát, tárgyi környezetét, háttérbéli folyamatait illeti, napjaink okostelefonos, facebookozós világát, modern életformáit érzékenyen analizálva, olykor társadalomkritikai éllel jeleníti meg.

Az elbeszélő „szabadúszása” már önmagában is egy manapság jellemző, nagyvárosi életformát, és a társadalmi normák átalakulásának folyamatát tükrözi: nincs a végzettségének (angol szakos tanár) megfelelő állása, hanem alkalmi munkákból, folyóiratokba írt cikkekből, magántanítványokból él. Közben eladja az anyjától öröklött lakását, és vesz egy kisebbet, hogy a különbözetből éljen, amíg a regényén dolgozik. A megkötött lakásüzlet is egy sajátos helyzetet jelenít meg: egy idős néni lakását veszi meg jutányos áron a fiától, mert majd csak az asszony halála után költözhet be.

Az ezotéria egyes ágazataival is kapcsolatba kerül a narrátor, egyrészt a különböző honlapok működtetése közben, másrészt a többi szereplőn keresztül, akik az éppen divatos szemléletmódok egyikét-másikát tekintik iránymutatásnak, életvezetési elvnek. Heni például a kínai horoszkóp sugallata vagy az angyalok üzenete alapján szervezi a programját, ettől függ az is, mikor meri megkockáztatni e házasságtörő légyottokat.

Zsani örök útkereső, aki az önazonosság megtalálása érdekében különböző vallásokat „próbál ki”, azok szellemiségéhez igazítja ideig-óráig az életét.

Célia eltűnése és gondolkodásmódja – a nyilvánvaló lázadó és igazságkereső beállítódás mellett – értelmezhető egyfajta viselkedésbe kódolt anyai mintának is. ( Egy olyan kisegyház befolyása alá kerül, melynek tagjai – a másfajta gondolkodást távol tartandó-nem érintkezhetnek gyülekezeten kívüliekkel.)

A narrátor egységesítő szemléletmódja úgy tekint valamennyi spirituális, kineziológiai, életvezetéssel foglalkozó mozgalomra, mint akik az élet alapállapotát a boldogságban és a sikerben határozzák meg, és árulják ezek elérésének a különféle receptjeit. Ennek megfelelően a gurukat, asztrológusokat, sámánokat és családállítókat „instant lelki békével foglalkozó” személyekként határozza meg. Ehhez a jelenséghez kapcsolódik a regény központi motívuma, a borítón is szereplő Igazság szája szobor, és annak jóslatot nyomtató plázautánzatai is.

A már említett, vonzó de buta Niki alakján keresztül felvillan a valóságshow-k személytelen közege is, sajátos értékrendet tükröz például, hogy a fiatalok egy rétege lehetőséget lát ezekben a műsorokban, a Mcdonald’sban való mosogatással szembeni egyetlen alternatívaként jelenik meg számukra.

A regény másik központi problémája, a szülő-gyerek viszony összetettséga a legmarkánsabban a  Zsani – Célia szálon keresztül jelenik meg. Történetük azt a sajátos és elgondolkodtató helyzetet modellezi, ahogyan a szabadgondolkodó anya, aki értelmiségi létformájával, a formális elvárások, a képmutató élet és a szülők kispolgári konvencióinak lebontásával lányából épp a normalitásra, valódiságra való igényt váltja ki.

A narrátor szüleihez való viszonya is hangsúlyos: apja a cselekmény ideje alatt hal meg, az anyja nem sokkal előtte. Az őket gyerekkorukban elhagyó apa halálát közömbösen fogadják testvérével, hiszen életében sem engedte őket közel magához, inkább csak elviselte, amikor meglátogatták. Az anyjával kapcsolatos érzéseiről nem ír, csak néhány sokat sejtető kifejezés jelenik meg visszaemlékezéseiben a mama intenzív és szemrehányó jelenlétéről, valamint a gyerekként anyák napjára készített szívecske költözést megelőző kiselejtezésének szimbolikus aktusa.

Mivel a szülő-gyerek viszony több modellje is hasonló tendenciát mutat a szövegben, kissé mintha azt sugallnák ezek a kapcsolati minták, hogy ebben a relációban a jó gyermekkori kapcsolat felnőttkorra szükségképpen megromlik. Ezzel kapcsolatban érdekes lenne megvizsgálni, hol hibáznak az egyes szereplők, és milyen lehetőségeik lettek volna kapcsolataik rendezésére.  Olvasói interpretáció függvénye például, hogy Célia identitásválságának milyen múltbéli összetevői vannak. Szintén hermeneutikai kérdés az is, vajon hogyan folytatódik az egyes szereplők élettörténete a regény cselekményidejéből kilépve…