0

Dolgozat előtti csemegéző

Ami az összefoglalásból kimaradt

Kosztolányi korai költészetének nemcsak a gyermekkor, hanem a játék is meghatározó motívuma. Ezt szemlélteti az Akarsz-e játszani című vers is, melynek zenei feldolgozását mellékelem.
És játék: magával a szöveggel…

A Fürdés című novelláról pedig továbbgondolásra érdemes szempontok hangzanak el Arató László előadásában.

0

Édes Anna

A regény kompozíciójának vizsgálatához olvasd újra a mottót, valamint az első és az utolsó fejezetet!

A narrációs elemzéshez az Anna című fejezetből fogunk kiindulni:

  • Keress olyan szövegrészeket, melyekben Anna nézőpontja érvényesül!
  • Mely részek közvetítik Vizyné látószögét?
  • Vajon mely mondatokkal ad hangot az elbeszélő saját véleményének?
  • Milyenek voltak első benyomásaik a találkozáskor?

A következő kérdések Anna és Jancsi viszonyára vonatkoznak. A Vad éjszaka, a Szerelem és a Valami nagyon keserű című fejezetek alapján válaszolj!

  • Foglald össze a megjelölt jelenetek közvetlen előzményeit!
  • Jellemezd Patikárius Jancsit!
  • Értékeld az Annával való kapcsolatát! (Miért akarja mindenáron megszerezni a lányt, hogyan viszonyul hozzá együttlétük alatt és után?)
  • Értelmezd a következő, Jancsi nézőpontját közvetítő idézetet: „De már közös paplannal takaróztak, azzal a huzatlan, bordó gyapjúpaplannal, melyet Jancsi, noha Angéla néni tulajdona, oly idegennek és szennyesnek vélt, mint egy himlős beteg paplanát.”
  • Hogy viselkedik Anna ebben a kapcsolatban?
  • Hogyan értelmezi később az úrfi távolságtartását?
0

Halotti beszéd

Értelmezd a művet a következő szempontok alapján:

  • A vers szövegközti viszonyt teremt az első magyar szövegemlékünkkel.
  • Konkrétan mely kifejezések utalnak vissza a középkori prédikációra?
  • Vizsgáljuk meg a két szöveg felépítését!
  • Miben különbözik a vers szemléletmódja a megidézett vendégszövegétől?
  • Keresd meg a vers (gondolati magvát megfogalmazó) fókuszmondatát!
  • Mi lehet a hétköznapiság szerepe a műben?
  • Keress olyan szövegrészeket, kifejezéseket, szóképeket, melyek az ember egyediségére utalnak!