0

Krusovszky Dénes: Márk

Kreatív írás: Fejezd be a “megcsonkított” történetet 5-10 mondatban!

Kimentem cigizni a kocsma elé, és amikor a járdáról visszanéztem az ablakon át, megláttam, hogy ott áll a pultnál. Érdekes, hogy odabent nem vettem észre. Mintha egy akvárium lett volna a kocsma, és amíg benne voltam, a többiek kitakarták előlem, de ahogy kiléptem, váratlanul feltárult a látvány a maga teljességében. A hatalmas üvegtáblán át meredten néztem, ahogy a pultot támasztva beszélget valakivel.

Évek óta nem jutott eszembe, vagy ha mégis, már nem azzal a nyomasztó gomolygással, mint korábban. Ehhez persze kitartó felejtésgyakorlatokra volt szükség, már ha annak lehet nevezni, hogy az ember az életének bizonyos pillanatait lassú, szisztematikus munkával megpróbálja eljelentékteleníteni. Nem tagadom le, de igyekszem komolytalanná tenni, a partvonalra tolni, nélküle berendezni a múltam skanzenjét. Hiszen tényleg, az egész szóra sem érdemes.

MÉGIS, AHOGY VÁRATLANUL OTT ÁLLT ELŐTTEM ISMÉT,

valamiért görcsbe rándult a gyomrom. Hát ezért győzködtem magam annyit, hogy most egy másodperc alatt lelepleződjek? Ráadásul csak magam előtt lepleződhetek le, hiszen nem meséltem senkinek, és ez is most milyen átlátszó megoldásnak tűnik. Ha nem mondom el, nincs is, gondoltam, most pedig már hiába mondanám, nincs rá idő, itt van az egész előttem, csak egy üvegfal választ el tőle.

A barátaim már integetnek is bentről, röhögnek, gondolom azt látják ennyire viccesnek, amilyen sápadt fejjel bámulok befelé. Foszlányaiban én is felfedezem az arcom a kocsma üvegében, de túl erős a benti fény, hogy egészében is felismerjem a tükörképemet. Mutatom nekik, mindjárt megyek, csak elszívok még egyet. Semmi kedvem visszamenni. Mi lesz, ha ő is észrevesz? Úgy szívom a cigarettát, mintha lelassíthatnám vele az időt.

Nem én voltam a felbujtó, ennyit mindenképpen elmondhatok. Nem, nem akarok ezzel takarózni vagy úgy tenni, mintha ellenálltam volna, szó sincs róla, de akkor is tény, hogy nem én álltam elő a dologgal. Pontosan emlékszem, egyik délután kint fociztunk az iskolaudvaron. Csattogtak az olcsó, vékonytalpú kínai tornacipők a recés aszfalton. És a hangot, ahogy a háló nélküli kapun átszáguldó labda a pálya végén felhúzott drótkerítésen csattant, még most is hallom. Mintha azóta is ott csattogna az a foszlott bőrlabda, pedig nem csattog semmi már, a vérnyomásom zörgeti legfeljebb a dobhártyám hajszálereit.

– Halljátok, ez az új gyerek tök aberrált

– mondta Gyuri, az egyik osztálytársam, miközben lihegve szünetet tartottunk a meccsben. Nemrég szedhette fel az aberrált szót, mert egy ideje mindenre ezt használta.

– A Márk, mi bajod van vele? – kérdezte Zsolti, aztán nagyot szívott a biciklis kulacsába.

– Nem tudom, totál aberrált. Nem vettétek észre?

Úgy emlékszem, csak a vállamat vonogattam, de attól fogva mégis úgy figyeltem az új srácot, hogy azt kerestem közben, mi lehet benne aberrált.

Hatan voltunk fiúk az osztályban, szemben húsz lánnyal, meg a tantestület nagyrészt női állományával, szóval kicsit úgy éreztük, magunkra vagyunk hagyva. Nem tudom, ennek van-e köze a dologhoz, de tény, hogy volt valami kimondatlan fenyegetés ebben a női fölényben, amivel szemben meg kellett védeni a magunk fiús szokásait. Hatan voltunk tehát, ami épp elég kevés ahhoz, ha egyvalaki különcködni kezd, az rögtön feltűnjön, sőt, a legaljasabb árulás legyen, ami csak elképzelhető.

Az új srácot Márknak hívták, és év közben került az osztályba, miután a városba költöztek az anyjával. Hogy honnan jöttek, nemigen derült ki, ő legalábbis nem volt hajlandó erről beszélni.

MONDANOM SEM KELL, EZZEL RÖGTÖN GYANÚS LETT.

Igazán kitalálhatna valamit, bosszankodtam akkoriban magamban, mindegy, hogy mi igaz belőle, hazudhat nyugodtan, mindenki vetít, ez szabályos, de az, hogy szóba sem hozza, az tényleg valahol aberrált, ismertem el végül.

Az sem volt jó döntés a részéről, hogy sosem akart velünk nyomulni. Végül is ő volt az új tag, neki kellett volna tepernie kicsit, igazán nem vártunk sokat, de az első lépéseket mi mégsem vállalhattuk át tőle, ez nyilvánvaló volt. Csakhogy Márk nem igyekezett, szünetekben, amikor mi kirontottunk az udvarra, mint egy megvadult bölénycsorda, ő leült a bejárathoz legközelebbi padra, és a szünetvégi csengőig fel sem állt. Tanítás után mi minden nap kint maradtunk még egy kicsit focizni, de Márk egyetlen alkalommal sem állt meg a pálya szélén, vagy a labdafogó drótkerítés túloldalán, ahol pedig mindig várakozott egy-egy alsós, hátha jut neki hely valamelyik csapatban. A labda Gyurié volt, és ezzel bizonyos fajta előjogok is jártak természetesen, hiszen rajta múlott, lesz-e játék vagy sem. És ebből lassan egyfajta vezérszerep bontakozott ki. Már nem csak azt döntötte el Gyuri, hogy játszunk-e aznap, de azt is, hogy ki játszhat és ki nem, ki melyik csapatba kerül, és hogy a pályán mi szabályos, és mi szabálytalan. A góloknál is az ő szava döntött, de amíg ezt elfogadta mindkét csapat, márpedig elfogadta, addig ő a legkörültekintőbben járt el. A Márk ott követte el az első nagy hibát, hogy Gyuri hívására sem reagált.

– Bazdmeg, én mondtam neki, hogy jöjjön, de le se szarta – dühöngött Gyuri az egyik alkalommal. És dühöngtem én is magamban, mert ez a hülye legalább annyira megerőltethette volna magát, hogy beáll pár percre, de oda se tolta a képét.

Onnantól kezdve egy lassú spirálmozgás indult be köztünk, egy nehéz ereszkedés, valami megállíthatatlan erózió. Ha szembe jött a folyosón, kiröhögtük, vagy a háta mögé lopóztunk, és majompofát vágva huhogtunk utána. Ha szünetben a szokásos helyén ült, úgy rúgtuk a labdát, hogy direkt felé pattanjon. A fogasról sunyin mindig a földre löktük a kabátját, a padja mellé letett táskájába jártunkban-keltünkben jó nagyokat rúgtunk. Ha nem figyelt oda, a tízórais szendvicsét kiütöttük a kezéből, aztán alaposan meg is tapostuk. Szabad préda lett Márk, a lányok pedig olyan jókat nevettek a piszkálódásainkon, hogy már csak ezért megérte folytatni. Egy idő után híre ment a többi osztályban is a dolognak, szünetben néha már idegen srácok is őt vették célba, öt lökdösték sorbanálláskor, az ő bokáját igyekeztek összerúgni, ha vonultunk valamerre.

ÉS A MÁRK MÉG EZT IS TOVÁBB TUDTA RONTANI.

Ha bevállal egy-két ártalmatlan verekedést, visszaáll a megbecsülése, de ő sajnos árulkodni kezdett. Ahogy lenni szokott, az elején a tanárok komolyan is vették, kiosztottak néhány figyelmeztetést miatta, de a végtelenségig nem tudták ők sem megvédeni, ha ő maga nem tett ezért valamit. Csakhogy a Márk nem csinált semmit, azon kívül, hogy még kevesebbet beszélt, és még magának valóbb lett.

Gyuri is kapott egy osztályfőnökit, mert épp rossz helyet választott az egyik poénjához, és Judit néni, az osztályfőnök előtt öntött bele egy fél kancsó vizet Márk iskolatáskájába. De ez is csak olaj volt a tűzre, hiszen már mindenki belátta, hogy ez a gyerek tényleg full aberrált, hamarosan elkezdtük a délutánokat is rászervezni. Foci helyett falkában követni kezdtük, eleinte távolabbról, aztán vérszemet kaptunk, és néhány napon belül egész közel merészkedtünk hozzá. A nyomában voltunk mindig, pár lépésre lemaradva csaholtunk utána. Ekkor már láttam hogy fél, idegesen kapkodja hátra a fejét. Nem kellett sok idő, hogy utolérjük. Volt, hogy megpróbált táskát, kabátot eldobva elmenekülni, de ez volt a rosszabb eset, mert úgyis elkaptuk a végén, csak ilyenkor még jobban elláttuk a baját, mert a plusz méterekért is fizetnie kellett. Arra ügyeltünk, hogy ne legyen nagy baja, de annyira már precízek voltunk az erőszakban, hogy kis ütésekkel is elég fájdalmat okozzunk neki.

A vége az lett, hogy délutánonként az anyja jött érte az iskola elé. Ennél kevés megalázóbb dolgot lehetett elképzelni, valamilyen értelemben még a verésnél is rosszabb volt. Szánalmassá vált Márk, ami az aberráltnál is alávalóbbnak számított. Amikor ott volt az anyja, természetesen nem követtük őket, de az anyja sem tudott minden egyes nap eljönni érte, és amikor nem jelent meg, kétszer olyan veszettül vetettük rá magunkat.

0

Túl a Maszat-hegyen

Szempontok a regény feldolgozásához:

  1. Foglald össze a cselekményt! (Mi történik Andrissal és Jankával?)
  2. Keres irodalmi utalásokat a műben!
  3. A szerző/elbeszélő is fontos szerephez jut a regényben. Mi mindent tudunk meg róla? Hivatkozz konkrét szöveghelyekre!
  4. Válassz ki egyet a versbetétek közül, és olvasd fel kifejezően!
1

Slam poetry

A slam poetry műfaja a populáris

závada kultúra és az irodalom határán helyezhető el.  A művek gyakran epikai,lírai, drámai sajátosságokat mutatnak,  de ritmusuk, hangvételük, nyelvhasználatuk inkább a rap-szövegek sajátosságait mutatják.

A mozgalom jellemzője a performance-jelleg. A szövegeket szerzőjük megszólaltatja, gyakran versenyeken adja elő, ahol három percet kap műve bemutatására, a közönségből álló zsűri pedig értékeli. Ez a teátralitás egyrészt a művészetet produktumnak, „terméknek” tekintő neoavantgárd szemléletmódhoz, másrészt az irodalom ősi formájához, szöveg és dallam együttéléséhez köthető.

Visszatérő témáik:  politika,  napi események,  szociális problémák.

A slam poetry lényegében a fiatalok számára befogadható, saját érzéseiket kifejező, sajáttá tehető szabadművészeti forma.

Závada Péter

Hamlet

Akkezdet Phiai

Kemény Zsófi

Ady és Csinszkakemény

Érettségi

Gender

Piaci rés

Ez ilyen szerelem

Itt olvashatjátok Orosz József Ábel beszámolóját a Kemény Zsófi – találkozóról:

“Költők, írók. Mint mitikus bestiák ugranak ki az irodalomkönyveink lapjairól, tökéletesen megformált gondolatiakat befoglalják gyönyörűen hangzó, pátosszal teli versbe vagy irományba. Az élet számukra, mintha egy megfejtett rejtvény lenne, ők már felülkerekedtek rajta, hiszen ők nem emberek, hanem Költők. Persze, ők is félnek mindtől, ami túl van ezen, például a haláltól, az elmúlástól. Mégis, mint hogyha nekik a szerelem édesebb lenne, és a szomorúság fájóbb. Minden, ami érzés megtestesül bennük, és ők, mintha ezeknek csatornái lennének, felerősítik őket. Életük egy soha meg nem álló hullámvasút, mindig keresve és találva az inspirációt a következő magnum opusukhoz. Hiszen ők nem emberek. Hanem Költők… ugye?

2018 október 4-én adatott meg az alkalom az osztályomnak, hogy Kemény Zsófia kortárs költő, író, néha rapper, de főként slam poetry előadőnak a Bródy Sándor könyvtárban tartott beszélgetését meglátogassuk, hiszen a slam poetryt kis szerencsével az érettségin ki lehet húzni, mint tételt, kortárs irodalomként. Ez a találkozó a tökéletes alkalom lett pontosan ezért, viszont nem csak emiatt. Hisz mi, diákok és a többi vendég, akik ott voltak, esetlegesen most hallottunk először az irodalom egy relatíve új, izgalmas alfajáról, belátást kaphattunk a végtelen potenciáljába, és egy igazi, mitikus költőt is láthattunk személyesen.

A két osztály lassan beözönlött az ajtón a könyvtár egy kisebb, intimebb részébe, ahol pont volt hely mindenkinek vörös, jó puha székeken. Lágy jazz szólt egy ominózusan elhelyezett magnóból és a riporter már izgatottan, mikrofonnal a kezében várta a megérkezését A Költőnek. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy már elfoglalta a helyét, észrevétlenül bejött, és végre szemtől-szembe voltam a Költővel, avagy Kemény Zsófiával. Legalábbis addig, amíg valaki le nem ült 2 sorral elém. Bemutatkozások gyorsan elhangzottak, hallhattuk a kiváló önéletrajzát Zsófinak már 2 befejezett könyvvel, versgyűjteménnyel, zenei verses cd-vel és még sok más készülő projekttel.

Az interjú lassan elkezdődött. Halkan elhangzik az első kérdés, halkan, hisz az riporter nagy felindulásában a mikrofont elfelejtette a kezéből a szájához emelni. ‘Mi is az a slam poetry?’ Várva vártam a megváltó választ A Költőtől, a tökélyt, a fennköltséget szavaiból, az Arany Jánost, és őt is kaptam, csak nem úgy, ahogy vártam.

Zsófi emlékeztette a mellette lévő hölgyet, a mikrofont nem ott kell tartani, hogy hatásos legyen, egy nézet amit többször is elfelejtett ezután (szerencsére a szoba mérete miatt nem volt lehetetlen így sem hallani mindent). Zsófi megfogadva saját tanácsát, birizgálta egy picit a kábelt, majd félénken, mintha megijedne az ötlettől, hogy ő neki most válaszolni kell, belekezdett monológjába. Dadogva, habozva, összeszedetlenül, de mégis gyönyörűen, megválogatott szavakkal, emberien megfogalmazta, mit is jelent számára a slam poetry, mekkora kihatás volt az életére, egy benevezés barátja által hogyan változtatta meg az egész sorsát.

A slam poetry a spoken word poetry egyik fajtája, ami főként élőben hatásos, ezért a riporter felkérte Zsófit, hogy adja elő egy-két slamjét, hogy ne csak halljuk, hanem át is érezzük. Ugyanazzal a visszafogott energiával, viszont már sokkal kényelmesebben, lételemében léve, felolvasta a slamjét. A szabadsága jött át a legjobban. Egy decantralizált üzenet, mely átjön, mint érzés, mint gondolat, szójátekok tömkelegével, szófordulatokkal, figura etimologica, alliteráció, művészi szépséggel, a “l’art pour l’art” érzése. A másik vers volt a kedvencem, affajta összetettszavak szonátája. Lehengerlő kreativitás, tökéletes felépítés, szerkezeti gyönyör.

Kérdések tömkelege követte ezt. Főként kapcsolatai más slammerekkel, projektek, amiken dolgozik és projektek, amik már ki vannak adva. Ezek között a Piaci Rés c. zenés slam, picit rap, picit hip-hop, picit költészet, de igazából mindegyik egyben lévő albuma, amit álnéven, mint “Sophie Hard” adott ki. Meghallgattuk az egyik számot vagy költeményt, ahogy szeretnék hívni, és Zsófinak egy újabb, másabb személyisége tárult elénk. Egy olyan személyiség, aki az ütemre magabiztosan szavalta a slamet, hangjával irányította a zenét.

‘Miért?’ hangzott el a kérdés. ‘Mi vett rá, hogy ilyenben is ki próbáld magad?’ Zsófi elmondta, hogy 2014-ben egy egyszeri alkalom esetén kiadott egy ilyen fajtájú slamet. Sok pozitív komment jött, viszont, természetesen, volt negatív is. Nagyon felbosszantotta. Nem az, hogy kritizálják, az egészséges, hanem, hogy mit “kritizálnak”. “Nőknek nem kéne rappelnie”. Nem volt semmi köze a mű értékeléséhez és felháborítóan szexista is. Mennyi ember ezután csak nézne maga elé örökre a sötétségbe várva, hogy az vissza nézzen rá, de A Költő nem ilyen. Oh, nem. Ezért Zsófi fogta magát, és csak azért is kiadott egy egész albumot, meglepően rétegelt és provokáló címmel. Miközben ezt elmagyarázta, tett egy gyors kitérőt a vélemények világába, névszerint a feminizmushoz. Olyat hallottam, amire nem számítottam. Zsófi mondta, hogy szerinte néhány ember nem feltétlenül jól értelmezi a feminizmust, de ő sem tud biztosan beszélni róla. Komplikált téma. A költőkről vélt sztereotípiámból még egy integrális darab leesett.

A kérdések, amik a professzionális életről szóltak, elfogytak, és a villámkérdések maradtak. A riporter végre a mikrofonnal a kezében tette fel a gyors, vicces, személyes kérdéseket. “Kutya vagy macska?” “Kutya” vágta rá. “Romantikus ejtőernyőzés vagy…” “Az. Az kell nekem”. “Milyen számodra a tökéletes nap?” Zsófi ecsetelte, hogy számára ez mit jelent. Lágy vacsora, kutya, égető szerelem, valamilyen elfogadott folyékony kémiai vegyület fogyasztása nagy mértékben. Ekkor leesett. Az inspirációt számára a szerelem adja, mostanában a magány. Csetel, magába bújik, és a tökéletes napja olyan, mint bármelyik másik nap lehetne, de a mögötte rejlő életérzés erős, mágikus, túlvilági, mégis elérhető. 23. Aki azon a széken ül, 23 éves. Alig idősebb a diákok sokaságánál, akik ott voltak. Pontosan olyan, mint mi. Ugyanakkor nőtt fel, ugyanabban a világban. Szimplán csak azt csinálja, amit szeret. Az érzelmek embere.

Rájöttem a fájdalmasan egyértelmű, de mégis oly nehezen megérthető igazságra, hogy a lírai én A Költő, de soha sem volt a költő. A Költő egy tökéletesen megformált persona, valaki, akinek mi már csak a végét látjuk. A változatos szókincsét, rímjeit, sokszínűségét. Viszont ez nem csak a semmiből született. Van mögötte egy ember, akit néha megkülönböztetni sem tudunk magunktól, akár. Arany János nem egyenlő Arany Jánossal úgy, ahogy Kemény Zsófia sem egyenlő Kemény Zsófiával. Hisz ők is emberek. Csak költők is.”

 

9

Rájátszás

A címben megjelölt „mozgalom” lényege: kortárs költők verseinek megzenésítése rockzenészek által, illetve szövegek létrehozása már meglévő dallamhoz. Az elnevezés nagyon ötletes, többféle értelmezési lehetőséget is nyit: utalhat irodalom és zene párbeszédére, de vonatkozhat a posztmodern szövegek olyan jellegzetességeire, mint a szövegközöttiség, vendégszövegek hívása, újraértelmezése, korábbi témák, műfajok megidézése.  A hátterében pedig az a napjainkban zajló folyamat áll, mely során az irodalom egyre életszerűbbé válik, kezd kimozdulni megszokott könyvtári közegéből. Ezzel együtt természetesen az írószerep is megváltozóban van, hiszen a koncertező, turnézó, közönség előtt fellépő költőkhöz már nem illeszthető az elefántcsonttoronyba vonuló, elszigetelt, magányos alkotók művészképe.

raj8

A Rájátszás költői:

  • Erdős Virág
  • Háy János
  • Grecsó Krisztián
  • Karafiáth Orsolya
  • Kemény István
  • Szálinger Balázs

És a „rájátszó” zenészek:

  • Beck Zoli (30Y)
  • Kardos-Horváth János (Kaukázus)
  • Kollár Klemencz László (Kistehén Tánczenekar)
  • Másik János (Európa Kiadó, Trabant, Balaton)
  • Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven)

Olvass minél több Rájátszás – szöveget, és írd le a reflexióidat!

0

Varró Dániel

Néhány szó a kortárs irodalom-jelenségről:

Vörös István Miért olvassunk kortárs irodalmat? című esszéjében több irányból is megközelíti a kortárs irodalom jelenségét, ezzel is érzékeltetve a fogalom meghatározásának nehézségét: “A kortárs irodalom nyelve és valóságanyaga közös olvasójáéval. A kortárs irodalmat még nem kell meghamisítanunk az olvasás által. A kortárs irodalom olyan, amilyennek a korábban keletkezett művek alapján a világot most látjuk. A kortárs irodalom könnyebben érthető, mert nyelvét nem kell tanulni, utalásait nem kell lábjegyzetelni. A kortárs irodalom nehezebben érthető, mert értelmezését még nem tanulhattuk meg, mert utalásai szokatlanok és váratlanok, tehát legjobb lenne lábjegyzetelni őket.”

Vagyis épp az nehezíti e jelenséghez való viszonyulásunkat, ami meg is könnyíti azt: nincs még utólagos távlat, mely felől látszana az irodalmi emlékezet által megőrzött művek sora. Kortárs szövegek olvasásakor sokkal inkább rá kell tehát hagyatkoznunk saját érték-ítéletünkre,  mint a klasszikusok esetében, és magunknak kell eldönteni, jó-e az adott szöveg, vagy sem.

A költő eddigi életművének áttekintéséhez kattints ide!

Szöveggyűjtemény

Párbeszéd a világirodalom klasszikusaival

Először három olyan verset, nyelvi játékot olvashatsz a szerzőtől, melyek az olvasó műveltségére építenek, ennélfogva az értelemképzésben fontos szerep jut az előismeretek előhívásának.

Büfé

Na látod, mint e tétován tekergő
üres felét takargató csiga,
úgy vergődöm – mignonra hullt tepertő,
házamra többé nem lelek soha.

Úgy bőgök érted mint a tej, ha kábé
ezer tehénke múltja egybeolvad,
meg úgy kesergek érted, mint a kávé,
szívembe szórt horoszkópos cukor vagy.

Na látod én is így sülök pirosra,
mosolynyi szendvicsekre kent husok…
Te árva szösz, napocska, csillagocska,
belém ragadsz akár a jambusok.

Betölt a nyár, kicsordul és lecsöppen,
üvegszilánk az alvadó kecsöpben.

Ha kíváncsi vagy, milyen versformát evokál (idéz meg) a szöveg, olvasd el ezt!

SZOMORÚ BALLADA AZ ILLANÉKONY IFJÚSÁGRÓL

(Vers Kondor Péter 20. születésnapja alkalmából Varró Danitól szeretettel)
Gombóc Artúr, ki hajdan annyit ettél,
hogy elpattant alattad minden ág,
s hiába lett ősz, és hiába lett tél,
csak nem volt mód elérned Afrikát.
S te nagypapa, ki egy fiókba hulltál,
átfalánkolva magad mindenen,
figyeljetek e hősre, mert a múlt már
több ily nagyétkű ifjút nem terem,
ki legnagyobb evő volt héthatáron,
befalta gyermeksége sülthusát,
szegény falánk Kondor Petyus barátom,
elillant tőled is az ifjúság.

Szomorú ez, s goromba is felettébb,
ahogy néhány percünk nyakunkra hág –
jaj, emlékszem, a lányok hogy szerették,
buzgón hordták utána holmiját;
sok elhagyott kabátot, ráncos inget,
percenként jött valami szőke fruska,
és macskazöld szemével rákacsintott,
szegény színtévesztő Kondor Petyusra.
Azóta gyakran pironkodni látom,
a nők sem vívnak érte több tusát,
szegény délceg Kondor Petyus barátom,
elillant tőled is az ifjuság.

Hány nyelven értett! Orosz, spanyol, angol…
és hogy keverte őket! Borzalom.
Számára minden mondat új kaland volt.
Hajam ma is fülemre borzolom,
ha eszembe jut egy-egy spanyolóra.
Hogy küszködött! De nem maradt alul,
halandzsázott, mellébeszélt… azóta
úgy hírlik, minden nyelven megtanult –
a kiejtése olyan, mint egy álom,
s elkapta minden nyelvek ritmusát
szegény öreg Kondor Petyus barátom,
elillant tőled is az ifjuság.

Ajánlás

Herceg, képzeld, volt a Kölyökidőbe,
s gyakran csapkodta gitárján a húrt,
lehetett volna tévésztár belőle,
de ő csak meghúzódott, és tanult.
Fent ostromolja most a hegygaráton
az elméleti közgáz trónusát,
szegény szerény Kondor Petyus barátom,
elillant tőled is az ifjuság.

Ide kattintva találsz egy eredeti Villon-balladát.

Unalmas őszi vers az únalomról

Egyszer kábé este hatkor, hűs, borongós őszi nap volt,
vert avart sodort a nyirkos, őszi szél az útakon,
ültem elmerengve hosszan, s látom ám, hogy bent a koszban
hosszú árnyak szárnya moccan fönt az egyik bútoron,
fölkavart por, hollóforma ronda, súlyos únalom,
s rémisztő volt? Hú nagyon!

„Bocs, de nincs időm momentán – mondtam perceim rohantán
– régi költők régi kincsét szórom órák óta már
aprópénzre felcserélve ócska rímek perselyébe –
verset írok elsejére, hagyj merengnem, te madár,
fázom úgyis, félek úgyis, félek attól, ami vár.”
„S szólt a holló: Marimar.”

Megborzongtam este hatkor, tényleg ez vár engem akkor?
Jaj, miféle szörnyü átok károg át e hangsoron?
S elbutulva bár a bútól, mely kedélyem érte útol,
csak kilestem, mégse bútor az, min ül az únalom,
fenn a tévén, ott ül, ott ül (mondjuk nincs is Pallaszom),
s hízik ott a Dallaszon.

Én, személy szerint egészen kedvelem, ha annyi részen át
megy egy külföldi, marha sorozat, bevallhatom,
Baywatchon nőttem fel, aztán meg a Mért éppen Alaszkán,
tényleg nem lehet panasz rám, addig el nem alhatom,
míg nem láttam egyet egy nap, mondom, van rá hajlamom,
meg kellett hát hajlanom.

És azóta, mit tagadjam, leckét, verset abbahagytam,
örökösen este hat van, nyirkos, őszi szél eseng,
s hollómmal megosztva széket nézem a sok hülyeséget,
melyek mind, akár az élet, hol halózunk tévesen,
hol a fájó közhelyeknek nincs se hossza, vége sem,
s unjuk egymást rémesen.

Hát, a versnek vége itt most, unni tetszett szinte biztos,
untam én már írni is, csak bóbiskoltam dallamán,
rezgett, mint a málnalekvár, bús elődöm Allan Edgár,
félek, nem dicsérne meg már ennyi rossz rím hallatán,
búslakodna Allan Edgár ennyi rossz rím hallatán,
nézze el, ha hall talán.

About these ad

E verset is érdemes összevetni a pretextusával (előzmény, amivel párbeszédbe lép, amit megidéz).

Párbeszéd a magyar irodalom nagyjaival

Az következő részben a Boci, boci tarka :) kezdetű gyerekdal átköltéseit olvashatod, ismert költők stílusában. Kitalálod, melyik versben kit utánoz?

Változatok egy gyerekdalra

Álltam a Pusztán, álltam állván
kérődzve, bőgve, búsan, árván,
mikor, hahó,
rámtörtek csülkös kis zeuszok.

Hej, szájas kis töpörtyü-borjak,
mi kéne, hé, rátok tiporjak?
Ahol a Tej,
oda szaladnánk lakni mi is?

Rátok dől e rozoga pajta,
s én ősi, szent, keleti fajta,
én féljek, én?
Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?

Nem holmi senkik tarka fattya,
a Mammon volt anyám ükatyja,
hej, piszkosok,
nekem aranyból van a fülem.

És kacagtam, rengett a Puszta,
fülét, farkát gyáván behuzta,
s futott, hahó,
futott a csülkös boci-sereg.

Megoldás

Hol kószáltanak el hajdani borjaink?
Zengő hangjuk a múlt berkein elhagyák,
Nem szól nélkülük itt víg Philoméla sem,
Csak bús őszibogár zönög.

Eltűnt szép fülük, és könnyü Zephyr lehén
Lágyan lengedező díszük is elveszett,
Így dőltek le Bizánc tornyai egykoron,
Így múland el a gloria!

Oh, így korcsosul el régi, nemes fajunk,
Tündér myrtusi mind sorra lehullanak,
Oh, a farkahagyott, foltosodó idő
Minden díszt lelegel hamar.

Nem tér meg Ganyméd, s Bacchusi hűs nedű
Szomjú szánkba talán már sosem ömledez,
Csak nyúlós tejeket tölt poharunkba majd
Éltünk égi pohárnoka.

Megoldás

Búm, kínom, énekem nyílnak mind végtelen
árvaságban,
Mint gyermek tehénnek bánatja temérdek
tarkaságban.

Olyan lehetetlen élnem szeretetlen
nálad nélkül,
Minthogy az borjúcska legyeket elhajtsa
farka nélkül.

Cupido vad lángja, szerelem fullánkja
kínoz régen,
Friss rügyként feslenem, kegyelmes Istenem,
minek nékem?

Immár csak vergődöm, idegen erdőkön
bujdosnom kell,
Engedj már öltöznöm, más földre költöznöm,
hol foly sok tej.

Megoldás
Nézd meg ezt is!

Bőgicsélő tarka lényke,
Szívemet lakó tehénke,
Ah, mért lettél ily nehéz?
Faldogáló kicsi szádtól,
Harmatgyöngyös orrocskádtól
Vidor kedvem mért enyész?

Odahagytam borozásim,
Feledém víg torozásim,
Míg te éltetőm valál,
Pegazomról leugortan
Csak terajtad bocigoltam,
Nem csaldosott a halál.

Ám miolta nyögdegélnek
Érzeményim, már az élet
Lillám nélkül mi nekem?
Bibe nélkül mi a porzó,
Szomorú kis bocitorzó,
Fülevesztett szerelem?

Megoldás

Fordítás-paródia

Biztosan emlékszel arra a versre, melynek a szövegygűjtemény öt fordítását is közli. Varró Dániel átiratának tartalma egyezik az eredetiével, a stílusa viszont meglepő, szokatlan, mert egyáltalán nincs összhangban a témával:

(a “viccelõdjünk azon, amit nem bírunk
lefordítani”-sorozatból)

Szelídített változat kisebbeknek

Minden orom csupa
öröm,
a lombokon, a
lömbökön
szél szól: lihi.
Madárdaltól nem zeng az erdõ.
Örvendj, tekergõ,
itt a pihi.

Bunkósított változat nagyobbaknak

A hegytetõn fent
nyugi van,
csak a szél böffent
sutyiban
a lomb közt, de slussz.
A madárkák kussolnak a fákon.
Belõled is, barátom,
kifogy a szusz.

Nyelvfilozófiai témájú slam poetry
(Önkényes műfaj-megjelölés) :)

NYELVMŰVELÉS

Sok mindenben nem értünk egyet, kedvesem, – például nyelvi kérdésekbe sem. – Te elborzadsz, és téged el iszony fog, – ha meghallasz mondjuk egy deviszontot, – és azoknak a mondatoknak, amikben szóvalok vannak meg izék, – nem érzed az izét.

Tény és való ámde máskülönben, – hogy nem fogalmaz nálad más különben, – és mint egy bűvész húzgálod elő a kalapból – azokat a szavakat, amik a hétköznapi ember aktív szókincsének nem képezik a részét már alapból, – akiknek a beszéde inkább csak mordulat, – és nem hemzseg mondataikban a sok pontos és találó fordulat, – mint a tieidben, – amik hihetetlen – mennyiségű frappáns frázissal ellepett – szellemed – számára szolgáltatnak keretet, – és mindig kerekek.

Rám nem áll a fönti állítások egyike sem, – és az igéket sem ragozom ikesen. – Nem beszélek pergő mondatokban, – inkább vontatottan, – legtöbbször töltelékek – miatt túltelített – mondatszörnyeteg – az, amit magam előtt görgetek, – és időbe telik míg az ilyen hátok meg megek meg tudodmik között, – amikbe ütközök, – végre kibököm a farbát is, – a verbális – közléseim, mit mondjak, hebegősek, – nem ez az oldalam a legerősebb.
Mindezt belátom készségesen, – de azt mégis ellenérzéssel lesem, – ahogyan te a nép – töltelék-, – kötő- és csúnyaszó – halmozó – rétegén köszörülöd kéjjel a nyelvedet, – és ebben vitatkoznom kell veled, – mert szerintem igenis van olyan, hogy valaki így beszél, de a szelleme közbe még ragyog, – még ha a legjobb példa nem is én vagyok, – és szerintem nem föltétlenül esetlen, – ami keresetlen, – és lehet, hogy ez a stílus nem olyan, akár egy ’99-es évjáratú, finoman fanyar Cabernet Sauvignonnal teli, díszdugós butélja, – de azért van bukéja. – Ami pedig a deviszontot illeti, – az egy állati – nagy tévedés, hogy az hibás, – mi más, – hiszen azt mindenki látja, kivéve a vak, – hogy vannak még ilyen kötőszavak, – egyet mindjárt leleplezek: – az ámde is két rokonértelmű, ellentétet kifejező kötőszó összetapadásából keletkezett, – és ami még a magyar nyelvben neki némi létjogosultságot garantál, nos – Babits is használta, és Arany János, – de nem akarok veszekedni veled, életem, – csak eltérő a nyelvszemléletem.
De mire ezt kimondom, a vita kulturált hangneme addigra persze megszűnt,– és már rég veszekszünk, – mert te úgy érzed, hogy nekedesek, – pedig csak a vitastílusom az, ami az átlagosnál kicsit hevesebb, – én meg azt veszem zokon, –
hogy mért azon lovagolsz, hogy hogy mondom, és nem amiket mondok, azokon, – szóval a ló velünk eléggé elszaladt, – a cérna elszakadt, – és áll a bál, – és már egyikünk sem érvel, csak sértetten hallgat, vagy ordibál, – míg végül elvágjuk a csomót, ezt a gordiuszit, – és adunk egymásnak egy puszit, – az indulatok minél messzebbre ragadtak, – annál nyelvesebbet és vadabbat, – szóval a kérdés továbbra is a levegőbe lóg, – nem zárult le a dialóg, – a nézeteltérésnek ez a forrása nem lett elapasztva, – aminek az a haszna, – hogy újra össze lehet veszni rajta – majd, ha – akarunk, és hát anélkül mi – nem tudnánk ilyen klasszul kibékülni, – és a szánknak se volna a csókra ilyen jó mentsége, – mert abban szerencsére – egyetértünk, és nem csak elvileg, – hogy mégiscsak ezt a legjobb művelni nyelvileg.