Kritika a filmről
Év elején, média órán a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod című filmet néztük meg, amely több rendkívül komoly és aktuális témát is felvet.
A cím ugyan nagyon figyelemfelkeltő, de én mégsem értek egyet a választással. Csalódásként éltem meg, hogy előrevetítette azt, hogy a történetben valaki öngyilkossági kísérletet fog tenni, és a cselekmény elejétől kezdve sejthető az is, hogy ez Eszter lesz.
A filmben főként amatőr színészek játszanak, ami számomra valamennyire elvett az élményből. A gyerekek alakításai sok jelenetben erőltetettek, de ez akár annak is köszönhető lehet, hogy a film ugyan nagyon új, mégis teljesen torz képet alkot a fiatalok beszédstílusáról, kommunikációs szokásairól, érdeklődési köreiről, és általánosságban a mindennapjaikról. Elképzelhető, hogy a színészek tapasztalatlanságuk miatt nehezen játszották el azt, ami nem valós az igazi életükben, hiszen voltak jelenetek, amelyekben pedig kifogásolhatatlan volt a játékuk. Számomra ez az apróságnak látszó dolog volt az egyedüli negatívum, hogy a középiskolások szokásait, a forgatókönyvíró és vagy a rendező nem tudta hitelesebbé tenni. A ruhák, a chatelés és a beszéd stílusa idejétmúlt. Nekem talán a legszürreálisabb az, hogy a film elején, mikor egy átlagos középiskolai pillanatot szeretnének lefesteni, hogy elinduljon a cselekmény, olyan tevékenységeket látunk az udvaron, ami sokkal inkább az általános iskolásokra jellemző, így rögtön komolytalanná, gyerekessé válnak a szereplők a néző szemében.
A rendezői megoldások nehézségei ellenére a film üzenete egyértelműen kivehető. A fő témája az internetes átverés, ismertebb nevén a „catfishing”. Esztert átveri Peti, aki Csaba tanár úrnak adj ki magát, hogy szóba álljon vele érdemben a lány. Ez teljesen megegyezik azzal, mint mikor az internetes társkeresőkön másnak adják ki magukat az emberek. Felhívja a figyelmet arra, hogy soha sem tudhatjuk, ki áll egy–egy profil mögött. Célszerű élőbeszédben utánakérdezni, hogy valóban az ismerősünk profilja-e az, amit mi találtunk. E köré a probléma körré szövődik az egész cselekmény.
Más témák is megjelennek, mint például a lányok plátói szerelme a tanáruk iránt. Gyermekeknél megszokott, hogy szerelmesek lesznek egy-egy celebbe vagy tanárba, azonban, mivel Csaba egyértelműen észleli a lányok vonzódását iránta, bennem felmerült a kérdés, hogy erkölcsileg és morálisan mennyire helyes az, hogy elfogadja két kiskorú lány meghívását az otthonukba, majd pedig kézen fogva hívja táncolni a körülbelül 15-16 éves Esztert.
Figyelmeztet a film arra, hogy az interneten soha se osszunk meg magunkról olyan dolgot, ami kompromittáló lehet, pláne ne vetkőzzünk le semmilyen internetes platformon, mert nem tudhatjuk, ki és mit fényképez le, küld tovább.
Van példa lelki zsarolásra, mikor Esztert „Csaba” (=Peti) addig nyaggatja, amíg rá nem figyel teljesen. Ennek a jelenetnek érdekessége még, hogy Eszter választás elé kerül: választania kell a „húsvér” (=elérhető, megkapható) Beni, és a virtuális tanár úr között. Ez az egyik legmegfogóbb motívuma számomra a filmnek, hiszen én is hajlamos vagyok a valós élmények helyett a virtuális életet választani. Ez a korosztályom „betegsége”. Nincs szomorúbb látvány annál, mint mikor társaságban olyanokkal chatel mindenki, akik épp nincsenek is jelen, ahelyett, hogy megélnék a pillanatot.
Megjelenik még a szexuális zaklatás, Beni folyosói cselekedetei képében. Szó esik az úgynevezett „slut shaming”-ről, mikor társai Esztert teszik felelőssé a képek kikerüléséért, holott ő az elszenvedője a történteknek. Végül megjelenik az önbántalmazás, és az öngyilkossági kísérlet is.
A film végén Peti ugyan a lelkiismeretével szembenéz, de én hiányoltam egy jogi szálat a végéről. Péter számtalan jogszabályt sért cselekedetivel. Ezek kiemelése, és az ezekért kiszabható büntetés megmutatása, talán elrettentő erőt képviselne sokaknak. Összességében nagyon tanulságos a film, a kisebb hiányosságok ellenére is megéri megnézni, és elgondolkodni az üzenetén.
Komló Petra 12.F