A címben megjelölt 2013-as szöveg fogadtatása meglehetősen negatív volt, talán a szöveg beszélői által közvetített pesszimista világszemlélet miatt. Írásomban, anélkül, hogy reflektálnék az eddigi felvetésekre, a regény rövid ismertetésre, valamint gondolkodás-irányainak felvázolására vállalkozom.
A regény fiktív kerete egy szerelmi háromszög, melyet az érintettek egy-egy önálló, számozott fejezetben mesélnek el egyes szám első személyben, bár nem derül ki, milyen céllal összegzik az eseményeket, és kinek szánják szólamukat. Naplót írnak, vagy egy külső szereplőnek mesélik el a történteket? Mindenesetre az olvasó a három nézőpont alapján próbálja összerendezni, történetté alakítani az elbeszélt eseményeket, a beszélők utalásai alapján képet alkotni viszonyrendszerükről.
Az első fejezet beszélője a szerető, akiről megtudjuk, hogy meseterápián próbálta feldolgozni a szakítást, melyet az okozott, hogy a férfi mégsem akart végleg hozzá költözni, és a nő sejtése szerint visszatért a feleségéhez. Valószínűleg ennek hatására próbálja a mesék nyelvére átírni, és ilyen módon értelmezni saját, mesebeli szerepét, bár a meseterápia lényegét nem értette meg.
A második fejezet főhőse a férfi, akinek narratívájából lényegében egy elme megbomlásának folyamata bontakozik ki. Kiderül róla, hogy egy mélygarázsban robbantásra készül. Közben időnként, láthatatlan pozícióból, második személyű megszólítottjához, egy ott parkoló autóshoz beszél. Ezt a személyeskedést az olvasó nyilvánvalóan magára vonatkoztatja. Szólama erőteljesen társadalomkritikai jellegű: a létet a kényszerűségek és kötelezettségek börtöneként értelmezi, melyben az egyénnek, egyrészt a fogyasztói társadalom rendezőelvei, másrészt a személyes környezet elvárásai miatt fel kell számolnia szabad akaratát. Kötelezőnek éli meg például az általa gyűlölt és fárasztó nyaralásokat, mert ellenkező esetben kudarcosnak lenne kénytelen megélni az életét, „melybe még egy nyaralás sem fér bele”. De öncsalókként tekint például a mirelit zöldségek használóira is, mert az előállítási költségen előkelő étteremben étkezhetne az ember. A feleség későbbi elbeszéléséből tudjuk meg, hogy ezek a tapasztatok végül addigi élete felszámolásához vezettek, kutatóintézeti állását otthagyta, és egy hátizsáknyi ruhával elköltözött otthonról, és, mint kiderül, biztonsági őrként kezdett dolgozni.
Világképében a mélygarázs a tudat mélyvilágával, az emberi létezést meghatározó ösztönvilág képzetével mosódik össze, melynek elpusztításától valószínűleg a létezés alapvető traumájának megszüntetését reméli. A fejezet végéhez közeledve egyre gyakoribbakká válnak a bibliai utalások, saját tettét pedig a modern apokalipszis egyik elemként interpretálja: „A világ nem úgy ér véget, ahogyan a végítélet hirdetői mondják, nem szakadnak fel a pecsétek, nem rohanják le az apokalipszis lovasai, nem lesznek óriási bummok, csak nyomorult kis robbantások és szánalmas nyüszítések.”
E fejezet végén felismeri régi szeretőjét és hozzá fut, ezzel egyidőben megjelennek a rendőrök, hatástalanítják a robbantást, majd rájuk lőnek.
A következő rész több oldalt ismétel meg a szerető elbeszéléséből, majd folytatja az előbb ismertetett mélygarázsos jelenettel.
A következő fejezetben jelenik meg a már említett feleség, akinek elbeszélésében pozitívumként jelennek meg a második fejezet elmarasztalt motívumai (nyaralás, fagyasztott borsó, stb.). Az ő beszédmódjában jelenik talán csak mega az önreflexió, ő az egyetlen, aki megvizsgálja saját felelősségét a kapcsolat megromlásában. Felismeri, hogy a munka (biológia-kémia szakos tanár egy középiskolában) és a gyereknevelés, háztartásvezetés miatt elhanyagolta a házasságát, nem dolgozott a feleség-szerep kimunkálásán. „Szükségtelennek tartottam , hogy vele foglalkozzak, hisz a gyerekekkel foglalkoztunk, mi más lett volna a cél.” Ráadásul sorozatban nemet mondott a férfi szexuális közeledésére. Értelmezésében férje a visszautasítások okozta frusztráció miatt csalta meg, vagy legalábbis ezzel indokolta.
Olvasatomban a regény egyik fő problémakörét a párkapcsolati gondok teszik ki. Ezek hátterében többnyire a kommunikáció hiánya áll: a feleség nem tudatta férjével a túlterheltségét, nem kért tőle segítséget, mint ahogy az ebben az élethelyzetben természetes lett volna. A férfi pedig csak utólag hányta a feleség szemére a kielégítetlenség okozta boldogtalanságát, nem akkor, amikor még lehetett volna változtatni a kialakult helyzeten. Mindketten hibáztak abban, hogy nem tették egymás számára lehetővé a probléma megoldását. A férj a következőképpen fogalmaz: „A sérelmeknek s a fájdalmaknak erre a megbonthatatlan rendszerére épülnek a párkapcsolatok, erre az öröktől fogva tartó körforgásra.”
A másik aspektusa ezeknek a problémáknak, hogy a felek életét automatizmusok, megszokások működtetik, nincsenek belső erőforrásaik sem, melyek segítségével örömüket lelhetnék tevékenységeikben. A regény szereplői többnyire korlátozott látókörű figurák, akik az idő múlását, az életkor előrehaladtát nem természetes folyamatként, hanem, személyiségfejlődés hiányában kizárólag értékveszteségként élik meg. Ily módon a fiatalság utáni nosztalgia miatt nem érzik magukénak az adott életkornak megfelelő életfeladataikat sem.
Olyan világot ábrázolnak a történetek, melyben férj-feleség unja, gyűlöli egymást, az otthonuk pedig a hazugság és az álnok színjáték közege, ahol a gyerekek kedvévért rendezik meg az ünnepeket és játsszák el a tőlük elvárt szerepeket. Az elviselhetetlenség szimbólumai valamennyi szólamban az otthonokban terjengő bűzök: a bélgáz okozta kellemetlenség és a bőr öreg szaga, a poshadt pizsamaszag és a túlhasznált mosógép szaga.
A szöveg másik markáns vonulata az előzővel összefüggő, bonyolult szülő-gyerek viszony. A regény szereplőinek alapélménye a szeretetlenség és a becsapottság, melynek első, megrázó asszociációja a férfi szólamában a kampókézzel simogató anya képe, aki, egy későbbi megjegyzés alapján a féltékeny apa miatt csak szemmel szerette gyermekét. Az utalásokból az olvasható ki, hogy még gyerekként rátámadt alkoholista apjára, de mivel a férfi nem halt bele sérüléseibe, így később felmentették. A feleség visszaemlékezésében pedig ő mint gyerek volt az egyetlen kötelék a szülei között, akik időközben teljesen eltávolodtak egymástól. Ennek szimbóluma a vasárnapi ebéd, melynek „nem íze, hanem fáradtsága volt”. Egyetlen életcéljuk a gyerekük iránti szeretet, mellyel „önmagukat, önmaguk sorsát akarják szerethetővé tenni”.
A szereplők reflektálatlanul, a hozott, negatív mintákkal való szakítás nélkül viszik át szüleikkel való kapcsolatuk mintázatát saját gyerekeikkel való viszonyukra. Főként a szülők problémájaként jelenik meg a gyerekek felnőtté válása, melyhez való egészséges viszonyulás hiányában az apa elvesztegetettnek érzi a korábbi gondoskodást és szeretetet. Az apa hollétéről is hazudnak felnőtt gyerekeiknek, azt mondják, kutatói ösztöndíjat kapott Svájcban, emiatt egy ideig külön él tőlük. A gyerekek persze hamar rájönnek ennek a valótlanságára, és nem firtatják a valóságot, elfogadják, hogy szüleik nem segítik őket saját helyzetük, világban elfoglalt helyük értelmezésében. Így eltávolodnak anyjuktól is, ezt az utolsó fejezet szemlélteti, amelyben a rendőr hívása után anyjuk keresi őket telefonon, valószínűleg, hogy közölje velük apjuk halálhírét, ők pedig nem veszik fel, mert nem tartják fontosnak.
Ami a regény nyelvhasználatát illeti, kissé zavaró, hogy mindhárom szereplő ugyanazokat a nyelvhelyességi, mondatszerkesztési hibákat követi el, annak ellenére, hogy ebből érezhető a parodisztikus jelleg. [1] Fokozza ezt a hatást a szereplők megnevezésének hiányából adódó általánosító jelleg is, mely azt sugallja, bármikor bárki behelyettesíthető ebbe a történetbe.
Összegezve az eddigieket, a regény nyomasztó szövegvilágát a látásmódok – kissé valószínűtlen – hasonlósága, egysíkúsága eredményezi, melynek radikálisan általánosító narrátorai szükségszerűnek tartják a kapcsolatok kiüresedését, tartalmatlanná válását, és ennek következtében az emberi elértéktelenedést. Az olvasó a szöveg hőseitől való elhatárolódás által képezheti meg azt a felsőbb nézőpontot, mely segítheti az önértelmezésben. (Ahogyan egy regénybeli utalás szerint a kamaszok a szüleiktől való különbözés tudatosításával határozzák meg önmagukat.)
[1] „Szerettem, ha mesélt, az olyan volt, hogy nyugalom.” (A szerető); „Volt már neki otthon egy olyan ember, akivel ezt végigcsinálta, hogy szerelem.” (A férj); „Nem tudott nemet mondani nekem arra, hogy velem.” (A feleség)
Nemrég olvastam el a regényt, nagyon megragadott az a nyers őszinteség, amellyel szemben találtam magam a sorokat olvasva. Ahogy a férj a kötelező jellegű családi nyaralásokról beszél, amit bizonyára ő is élvezett volna, ha nem az egész év során kuporgatott pénzét kellett volna folyton számon tartania, vajon mire jut és mire nem a nyaralás során. Ha a kollégákkal nem vette volna fel azt a ki nem mondott harcot, ki milyen tengerpartra viszi a családot nyaralni, és bevállal egy kevésbé hangzatos helyet, ami olcsóbb, és akár minden nap tudnának fagyit venni, nem érezte volna kötelező jellegűnek. „ Azok között az új ügyfelek és barátok között nem lehetne ilyen másodosztályú hellyel előjönni, mint az Adria, pláne, hogy a bolgár tengerpart, ahol még pluszban mindenki tudja, hogy atomhulladékkal van tele a víz…” De mivel nem mondott ellent a látszat fenntartásának, agresszíven és gyermetegen buggyan ki belőle a tehetetlenség egy-egy mondata gyermekei felé. És éppen itt, narrációban megjelenik a szerző. „Rád nézek, mit bámulsz, faszkalap, visszaszólsz, de én tovább nézlek, te, szabadember, még itt sem tudsz megszabadulni a napi számvetéstől, amivel végül tönkreteszed a gyerekek számára is azt a két hetet, aminek ők, a vizet ellepő medúzák ellenére is, még tényleg felhőtlenül tudtak volna örülni.”
Természetesen ugyanez történik a hétköznapok és az ünnepek során is: szorongás, megfelelni vágyás, hajsza, színjáték. A férj rávilágít a karácsonyok külcsínére, feltárja az ajándékok értékének valódi miértjét (bűntudat, kárpótlás, látszat…).
És ami a hétköznapok során végigjátszódik, az a magánéletben is teret nyer. A magánéletben, ahol azt várják egymástól a felek, önmagukat adhassák, önmagukért szeressék. Ez történik a szerető és a férj kapcsolatában, akik felhőtlenül tudnak egymás jelenlétének örülni. A férj nem a folyamatos testi kapcsolat visszautasítását emlegeti fel a házasságból való kikacsintás miértjeként, hanem azt, hogy a felesége nem tudta teljes mértékben odaadni magát neki, aminek nyilvánvalóan a szexuális visszautasítás lett az egyik következménye. „Valami olyan hiányzott, amit attól az embertől kaphatott volna meg, aki ott élt mellette, de nem kapott meg. Belenyúlt a szívébe, mesélte, hogy kimeri onnan, ha másképp nem megy, erővel, ami kell. De a szívből erővel semmit nem lehet kiemelni… Ült ott riadtan éveken át, időnként újra megpróbálkozott kicsenni, lopva, hátha az a másik épp nem figyel…” A szexuális együttlétük ugyan működhetett volna sok év után is — „A közös élet tartósságának egyetlen esélye, ha ebben az úgynevezett érzelmileg intenzív időszakban a testi együttműködés jól ki lett dolgozva…” –, de a feleség visszautasításai hosszú távon kapcsolatuk utolsó mentsvárát is megszüntette. „Ha nincs testiség, még a családterapeuta is bezárja előtted az ajtót.” Aztán nagyon szépen bemutatja a feleség szemszögéből is, miért vált nyűggé az elején még olyan szépen megélt intimitásuk. Viszont ha jobban megvizsgáljuk, már az elején sem stimmelt minden a férj és a feleség érzelmi kapcsolatában. A férj visszatekintve a közös gyerekeik megszületésére, feltárja a feleség előtt, hogy azok az apró lények olyan elemi szinten tudták őt szeretni, hogy ez feledtette vele azt, ami hiányzott. Ebből is láthatjuk, hogy elsődlegesen nem a szexualitás volt a férj lépésének fő indoka. Feleség: „Azt mondta végül, úgy látta, hogy van egy nagy fal, egy erődítmény, bástyákkal, védelmi szerkezetekkel, amiben bent trónolnak a szüleim, meg én, s végül beemeltem a gyerekeket is, és ő nem mert ennek a falnak nekimenni…”
Úgy gondolom, a szerető megértette a meseterápia lényegét és jól is alkalmazta, hiszen öt év után ért el arra a szintre, hogy vastag betonfalak közé szorítsa régi emlékeit, és addigra a férj egy mélygarázsban talált munkahelyet, vastag betonfalak között. Mint egy mágia, hatott a terápia. „Eltelt öt év, s én végül befalaztam egy mély zugba, és most ott raboskodik, semmilyen robbanóanyaggal nem hívható elő.” De mint tudjuk, minden éremnek két oldala van, és ez csupán csak a szerető mágiája. A férj tesz ez ellen és megpróbálja felrobbantani a betonfalakat.
A regényre jellemző nyomasztó hangulat ellenére bizonyos felszabadultságot éltem át, ugyanis rengeteg olyan problémát feszegetett, amivel nem nagyon találkoztam eddigi olvasmányaim során. A három főhős érzelmi, ok-okozati kapcsolatait a megfelelő nézőpontokban tudta tartani az író, így a három szerepkör (szerető, férj, feleség) teljes perspektíváját tárja az olvasó elé, számomra igen hitelesnek tűnő módon.
A regény befejezése a gyerekek reakciójával zseniális. Abban a hat sorban össze tudta foglalni az író azt a közönyt, amit a szereplők egymáshoz való viszonya is jellemez. Egy reakció a körülöttük zajló eseményekre, egyfajta elutasítás. De nem-e éppen ebben a közönyben nőtt fel a feleség, aminek gátjait még a férj sem tudta áttörni? A férj pedig pont ily közönyös módon hagyta el szeretőjét. A szerető pedig ettől a közönytől vezérelve fogadta el új barátját. A közöny súlya alatt pedig sok-sok sérelem, megbántás, düh, szeretet és vágyakozás lapul, ami egyszer valamilyen formában felszínre tör.
A hozzászólás meseterápiás részére reflektálva, az érzelmek, emlékek falba zárása inkább elfojtásnak tűnik, mint feldolgozásnak, a meseterápia célja pedig ez lenne, amellett,hogy a mesék által közvetített tudás által átsegíti az embert azokon az életszakaszokon, melyeken elakadt. A regény vonatkozó hőse ehelyett csupán a tündérmesék sémáját építette be narratívájába, annak szereplőit saját életéivel feleltetve meg.
Természetes, hogy minden terápia lényege egy problémakör feldolgozása, nem elfojtása. Úgy gondolom valaminek a célját megérteni és azt helyesen véghezvinni két különböző dolog. Attól, hogy egy problémát megértünk és tudjuk, milyen végeredményt kell kapjunk, az addig vezető úton sokfelé eltévedhetünk. Valószínűleg a regényben szereplő szerető sem azért vett részt meseterápián, hogy magába fojtsa az érzéseit, de valószínűleg nem kapta meg azokat az eszközöket ettől a terápiától, ami segítette volna a vele történtek feldolgozását, ezért alternatív módon szabadult meg a fel nem dolgozott érzéseitől. (Selye János biológus szerint, amikor az ember stresszhelyzetbe kerül, négy kivezető út létezik számára: 1. hatásosan harcolni; 2. elfutni, elszökni; 3. menedéket keresni; 4. megbetegedni.) Mivel a szerető harca szerelméért nem bizonyult hatásosnak, elfutott érzései elől, elfojtotta, bebörtönözte azokat. Nem ismerem a meseterápia pontos metódusait, de ha abból indulok ki, hogy erre a szituációra a terápiát segítő mesét keressek, sajnos egy sem jut eszembe – bár ez nem zárja ki, hogy ne lenne. A mesék többségében, amivel eddig találkoztam a szeretőt negatív töltetű tündérként tüntetik fel, aki elorozza a férjet feleségétől. Gondolom, ezzel a típussal nem feleltethető meg a regény által tárgyalt szerető. Illetve találkoztam már olyan mesével, ami a szeretők számára pozitív végkimenetelű (pl.: Gimesi Dóra: Csomótündér), ahol mindenki rátalál a neki leginkább megfelelő párra. Sajnos ez egy házasság felbomlásával jár együtt, de egy érzelmi mélypontot követően megtörténik a feloldás és mindenki sokkal boldogabban él tovább. Ezzel a verzióval pedig megint csak nem azonosulhat a regény szereplője, hiszen a férj egyértelműen elhagyja. Nem látom, mi mást tudott volna csinálni a szerető, mint hogy azonosul a tündérmesék szereplőivel. Ha a meseterápián esetleg külső segítőket (udvarhölgyeket) lehet hívni, ettől sem lett előrébb a királylány, hiszen ők nem foglalkoztak az eset egyediségével, azzal, ahogy a szerető érzett a férj iránt. „Nem, mondtam, ami köztünk van, az teljesen más. Ugyan, semmi nem lehet más, csak ugyanolyan, mondták.”
Bizonyára a szerető számára, mint ahogy a feleség és a férj számára is, van hatékonyabb megoldás a regényben taglalt elfojtáson kívül. A regény nyomasztó hangvétele, a rosszul kezelt, érthetetlen érzelmi szituációk (a szerető és a férj őszinte szerelme ellenére a férj elhagyja szeretőjét az általa fojtogatónak nevezett kapcsolata miatt, majd amikor ez kiderül a feleség számára, vele marad továbbra is, a feleség pedig beletörődik ebbe a szituációba, és nem kezd a helyzettel semmit)nem engedik az olvasónak, hogy kiutat találjon a szereplők számára. Mindhárom szereplővel egyetértek és mégis haragszom rájuk, mert ugyan az ő szemszögükből nem látom, mit kellene másképp cselekedniük, de mint kívülálló olvasó, rengeteg mindent másképp csinálnék.
Nagyon helyes, ez a lényege a másság általi önmeghatározásnak, melyet, többek között, olvasás közben is gyakorolhatunk.
Amennyiben olyan kurzusra járt a szerető, ahol kölcsönös és egyértelmű megfeleltetést végeztek egy saját szituáció és egy mese cselekménye között, akkor nem ő, hanem a tréner nem értette meg a lényegét. 
Az eredeti, Boldizsár Ildikó által kidolgozott meseterápia ugyanis nem ilyen direkt és gyors segítséget nyújt, ennél sokkal összetettebb módszereket alkalmaz: a történet elemei itt lélektani helyzeteket, helyszínei az emberi lelket szimbolizálják, így az útnak indulás például egy élethelyzet megváltoztatására irányuló törekvésünknek, az ellenfél valamilyen leküzdendő rossz tulajdonságunknak, a segítő pedig belső erőforrásainknak feleltethető meg. A terápia lényegében a mesékbe kódolt ősi tudás feltárásával ad elsajátítható viselkedésmintákat, problémamegoldási stratégiákat.
Viszont, ha már a meseterápiáról folytatunk eszmecserét, érdemes tisztázni, mit is értünk e fogalom alatt.
Visszatérve a regényhez, a szeretőt abban segíthetné például ez az eljárás, hogy női princípiumának “világos” oldalát, az adott életkornak megfelelő női szerepeit erősítve ne sodródjon olyan helyzetbe, melyben egy szerelmi háromszög mellőzött tagjaként szerepel, hanem legyen egy érett párkapcsolata.
Nem régen olvastam én is a regényt és lenyűgözőnek tartom azt az írói megoldást, miszerint három különböző szemszögből mutat be lényegében egy történetet. Furcsa érzés volt, hogy mindig éppen azzal a szereplővel értettem egyet akinek a szemszögéből néztem az eseményeket, ami végülis ellentmondáshoz vezetett. Mikor a szerető a férj nehéz sorsát, lelki sebeit meséli, úgy éreztem a férj itt a fő áldozat, ám a mikor a regény végén a feleség szemszögéből láttam a történetet már inkább őt tartottam áldozatnak, mint aki a női szerepek rabságába esett. Hiszen meg kell felelnie mint anya, mint tanár, mint feleség, mint a háztartás vezetője, illetve a család összetartása, ünnepek szervezése is rá hárul.
Ha ilyen perspektívából szemléljük a történetet, igazából minden szereplő áldozat. A szerető a férj miatt vált áldozattá, hiszen nem teljesült a szerető vágya, akit szeretett cserbenhagyta és bár ezt próbálta feldolgozni, a jelek szerint nem sikerült neki. Az első fejezet végén megtudhatjuk, hogy elrejtette magában ennek a régi szerelemnek az emlékét és úgy gondolja, hogy most már új életet kezdhet: “Felismerem, de nem hozza felém azt, amit valaha hozott, azt az érzést ő elveszítette, én megtaláltam és elrejtettem.” Ám a harmadik fejezetben mikor újra találkoznak mégis elő tör belőle az elfojtott vágy, kiderül hogy még mindig szereti: “Meg kell fognom a kezét, meg kell emelnem a fejét, meg kell csókolnom a száját, meg kell hallanom az utolsó szavát, amit kimondott.”
A feleség mondhatni a szülei miatt vált áldozattá, bár természetesen a férj is szerepet játszott benne. A szülei miatt azért, mert bár próbált kitörni abból a körből ami a szülei közt körülvette, mégsem sikerült neki. Zavarta hogy a szülei csak érte élnek, semmi más életcéljuk nincs, nem hagyva elég teret neki. Emellett tudta azt is, hogy ő az egyetlen kötelék a szülei között. “Tudtam, hogy vannak olyan szülők, s az én szüleim ezek közé tartoznak, akiknek egyetlen életcéljuk, hogy szeretni fogják a gyereküket” Ő pont ezt akarta elkerülni, azt szerette volna, ha az ő házassága nem ilyen lesz. Olyan lesz ahol a férj, feleség és gyerekek egy közös harmóniában élnek. Szerintem ezt még a legelején elrontotta, mikor csak azért házasodott meg, mert a szüleitől valahogy meg akart szabadulni. “Lehetett volna egyedül is, de nem mertem.” Illetve egy másik ok amiért siettette ezt a kapcsolatot az, hogy a feleség úgy gondolja, hogy a párválasztás lényegében egy piac, ahol nem szabad kifutni az időből, mert vagy örökre magányosak maradunk, vagy már csak a “selejt” jut nekünk. Természetesen szerette a férjét, ezt többször is kihangsúlyozza, de valószínűleg nem annyira, hogy a vágyott harmóniát fenn lehessen tartani. Ezenkívül a gyerekeit se úgy kezelte, ahogy az elvárható lenne. Ez leginkább ott derül ki, amikor nem mondják el a gyerekeknek, hogy az apjuk elköltözik tőlük. Emellett a gyerekek azt is tudták, hogy az apjuknak van egy külső kapcsolata. Itt már felnőtt gyerekekről van szó, meg tudnák érteni, el tudnák fogadni a helyzetet, de a szülők még mindig gyerekként kezelik őket, ugyan úgy, mint a feleséggel tették az ő szülei. Így nem csoda, hogy eltávolodnak egymástól. Ez az eltávolodás az ötödik fejezetben érezhető a legjobban, amikor nem tartják fontosnak az anyjukkal való beszélgetést. A férj pedig azért tette áldozattá a feleséget, mert a feleség által vágyott családi harmóniát az ő elköltözése zúzta szét véglegesen. A legnagyobb probléma a kommunikáció hiánya volt mind a két részről, ám igazán egyiket sem lehet hibáztatni, ugyanúgy ahogy egyszerre mindkettő bűnös, hiszen mindkettőnek meg volt az oka amiért haragszik a másikra, mégsem ültek le és beszélték meg a gondjaikat, egyszerűen csak mikor már túl sok volt, rázúdították a másikra, ám ekkor már túl késő volt kapcsolat megjavításához.
A legvégére hagytam a férjet, hiszen talán ez a legbonyolultabb. Egyértelműen ő szenved a legtöbbet a regény alatt, hiszen őt már gyerekkora óta kínozza a szeretet hiánya, ezenkívül igazán se a feleség, se a szerető mellett nem boldog, de még akkor sem amikor minden köteléket megszakít maga körül. A férj végső elkeseredését az egész életen át tartó szeretet hiány okozza. Elmondása szerint, gyerekkorában sem kapta meg azt a szeretetet, amire egy gyereknek szüksége van. Ezután a házassága is kudarcba fulladt. Valószínűnek tartom, hogy a férj nem szenvedett szeretet hiányban a felesége mellett, egyszerűen csak nem annyit kapott, amennyit szeretett volna. Hiszen a feleség többször is elmondja, hogy ő szereti a férjét és nem is olyan sokszor utasította vissza a közeledését, de a férj erre azt válaszolja, hogy az is pont elég volt. Tehát a férj azt szeretné, ha a feleség csak és kizárólag őt szeretné, vele törődne, de a feleség számára ez lehetetlen, hiszen rengeteg más helyen is meg kell felelnie. A férj másik csalódása a szeretővel való kapcsolata volt, hiszen a férfi itt is azt várta el, hogy a szerető feltétel nélkül szeresse őt. Ám a gond az volt, hogy a szeretőnek igenis volt egy feltétele: költözzön hozzá a férfi. De a férj ezt nem akarta teljesíteni. Emellett a gyerekei sem olyan odaadással szerették már, mint régen, amihez szerintem hozzájárult az apa külső kapcsolata is, hiszen a gyerekek szemében az apa fénye ezáltal megkopott. A férj úgy érzi, hogy senki nem szereti igazán, úgy ahogy ő szeretné. Ehhez az állapothoz szerintem hozzájárult az is, hogy mint ahogy a feleség jellemzi, gyáva volt. Gyáva volt otthagyni a régi kapcsolatát és esetleg egy újat, de jobbat kezdeni. Illetve ahhoz is gyáva volt, hogy a gyerekeihez őszinte legye. Attól félt, hogy a gyerekei végleg megutálják és az a kis szeretet is elpárolog, amit még éreztek iránta. Pedig lehet, hogy ha őszintén megbeszélte volna velük, akkor még jobban elfogadják őt, így azonban nagyjából megszűnt számukra létezni.
Furcsa volt számomra az a mélygarázsi jelenet, ahol a férj meglátja, hogy szeretője éppen itt parkol és esetlegesen veszélyben van az élete. Úgy gondoltam, hogy a férjnek nincsenek érzései, hiszen ott tudta hagyni szeretőjét, feleségét, gyerekeit is, anélkül hogy egy kis bűntudatot érezne. Emellett az is az érzéketlenségére vall, hogy képes lenne egy egész bevásárló központot felrobbantani, több száz ember halálát okozva ezzel. “Magamat az nem számít, az rendben van, hogy én, meg azok, akik megérdemlik, és rajta kívül mindenki megérdemli.” Ez viszont arra utal, hogy a szeretője az egyetlen akit nem hibáztat a saját nyomorult sorsáért, hiszen ez a lány szerette volna, itt inkább ő a hibás amiért nem mert lépni. Mikor a szeretője megjelenik, gondolkodás nélkül a megmentésére siet.”Lőj, nem érdekel, de az a nő nem maradhat itt.” Ezzel azt mutatja, hogy mégsem olyan érzéketlen, mint amennyire mutatja. Vajon ha a felesége vagy valamelyik gyereke jelent volna meg, képes lett volna ugyan ilyen áldozatra?
Örülök, hogy ilyen érzékenyen elemezted a gyerekekkel való őszintétlenség következményeit, ez szerintem is lényeges témája a regénynek; valamint hogy ilyen részletesen árnyaltad a férj személyiségének összetettségét. Egyetértek azzal a meglátással is, hogy a feleség részéről hiba volt a szülei elől egy házasságba menekülni, hiszen az ilyen utak mindig csapdákkal vannak tele. Ez azonban felveti azt a kérdést, hogy vajon hogyan kerülhette volna el azt a sorsot, amelytől menekült, és amely végül mégis osztályrészévé vált?
Nehéz arra választ adni, hogyan kerülhette volna el sorsát, amikor a könyv írója részletesen bemutatja személyiségjegyeit. Az egyik kiugrási lehetőséget abban látom, hogy miután elhagyta férje, őszinte önvizsgálatot tart. Ugyan ezt a könyv cselekménye szerint megtette, de összegzésében mégsem változtatott volna a múltján, a megoldást nyújtó gyenge pontjainak felismerését kimagyarázza. Például azt, hogy nem vette észre férje folyamatos, évekig tartó félrelépését. Fordított rá egyáltalán némi figyelmet? Ha egy percig őszintén figyelünk akár egy idegenre, meg tudjuk mondani, éppen milyen lelki állapotban van. Ha együtt élek valakivel, kérdezés nélkül meg tudom mondani, hogy érzi magát velem. Ha figyelek rá. Ez esetben a feleség nem figyelt a férjére. Számára a család bizonyos feltételek mellett már családot jelentett, ehhez megvolt a férje és a két gyereke, volt állása, vezette a háztartást. Csak éppen a lényeg hiányzott a család fogalmából, amit ő még akkor sem tudott megfogalmazni magának, amikor felborult a számára kielégítő rend fogalma.
Még a szerető és a meseterápiás hozzászólásra reflektálnék. Pontosan abból az okból kifolyólag, hogy az író precízen határozta meg a főszereplők személyiségjegyeit, gondolom úgy, hogy a szerető számára nem megoldás a meseterápia, hiszen ő kiforrott női jegyekkel rendelkezik. Tudatában van azzal, hogy kihez vonzódik, miért nem érez már semmit bizonyos személyek iránt. Ebben az esetben a férj iránt érzett vonzalomban találja meg a tökéletességet. A feleséggel ellentétben a férjjel való találkozásig nem egy férfipiacon válogató asszonyjelölt, hanem olyan valaki, aki észreveszi a szerelemnek azt a fajta kitárulkozását, amit eddig még sosem élt meg. (A feleség nem tudott kitárulkozni a férje mellett, ráadásul irreális elvárása volt a férje felé, hogy lelki gondjaitól szabadítsa meg. Hogyan tudná ezt más megtenni helyette, ha még ő sem képes rá?) Ráadásul a könyv nem egy olyan szerelmi háromszöget taglal, ahol a szerető sokat képzel a férfival való kapcsolatba, és hányattatott lenne a sorsa. Ne felejtsük el, hogy a férfi nem üres ígéretet tett neki azzal, hogy hozzáköltözik, ez időközben változott meg.
A feleség részéről egy másik megoldás még az lehetett volna, ha a házasságkötést nem veszi élethosszig tartó érzelmi garanciának. A házasságkötéssel a felek ugyan ígéretet tesznek arra, hogy életük végéig szeretni fogják egymást, de az érzelmeket senki sem tudja irányítani, így megígérni sem lehet senkinek, hogy a következő órában még szeretni vagy éppen utálni fogja a másikat. Az emberi érzésekre nincs garancia.
A műben leginkább az elbeszélői technika fogott meg. Nem régen olvastam a könyvet és ez az első alkalom, hogy három nézőpontból is megismerhetem a történteket. A könyvet olvasva mindig az adott monológ szerzőjével értettem egyet. Az első fejezetben a szerető, a másodikban férj, a harmadikban pedig a feleség szólal meg és mind a hárman elmondják, hogy miként viselte meg őket, ami történt illetve a múltjukról és a megoldási technikájukról és szerzünk ismereteket.
Leginkább a szerető megoldási technikája tetszett, a meseterápia. Dr.Vekerdy Tamás szerint a mese, amit elmondunk, illetve amit hallgatunk, segít a gyerekeknek a feldolgozásban és az indulataik kezelésben. Szerinte fontos, hogy a gyerekek ne csak leüljenek az internet elé és nézzék a történeteket, hanem fontos, hogy a gyerekek hallják, amit mondanak, és saját maguk teremtsék meg a világot, amiben a történet játszódik. (https://www.youtube.com/watch?v=GxiD0g0Udxk 19:42-től) Egy interjúban így nyilatkozott Vekerdy Tamás:„a látott mese nem mese. Amint a külső kép megjelenik, abban a pillanatban leáll a mese legfontosabb mozzanata: a belső képkészítés. Olyan, mintha mese lenne, de nem az. A gyermek nem tud elszabadulni, nagyon sok a belső feldolgozni valója, de nem tud különbséget tenni a belső és külső kép között. A tévé előtt egyre feszültebb, egyre agresszívabb lesz. Nincs feldolgozás, nincs mozgás.”; „Egy egészséges felnőtt embernek is a lelki higiénia része a mese mondása és hallgatása. Mióta világ a világ, az emberek mesélnek egymásnak történeteket. Gondoljunk az ősemberre a tűz körül, az istenek, a szellemek, a vadászatok történeteire – vagy éppen a pletykára, mert ez is történetmondás. A felnőttek azért mondanak történekeket, hogy megismerjék a világot, hogy milyen az élet, és hogy mérni tudják magukat a hallottakhoz. Erről szóltak az eposzok, a mitológiák, a regények, a drámák. Egy felnőtt, ha egészségesen él, igényli a történetek hallgatását, befogadását.” Véleményem szerint azzal, hogy a szerető egy monológban elmondja a történeteket a mesélés gyógyító technikáját használja. Ugyanakkor e rész olvasása alatt olyan érzésem is volt mintha a szereplő inkább elfojtani próbálná az őt ért traumát.
A férj fejezete egy már nyomasztónak is mondható monológ. Itt megtudjuk, hogy a férj nem a szexuális vágy miatt lépett félre, hanem az érzelmek hiánya miatt. Számos kritikát fogalmaz meg, mint például: nem tudja élvezni a nyaralást, szerinte az emberek már csak a társadalom elvárása miatt mennek nyaralni. A férj nem őszinte a gyermekeivel erre példa, amikor fagylaltot vásárol nekik és ő már tudja, hogy ezt nem engedhetik meg maguknak, de inkább megveszi a fagyit, ahelyett hogy őszintén elmagyarázná a gyerek, hogy a nyaralás is drága volt már és nem tudják az édességet is kifizetni. Ez elfojtott dühöz, vezet és a gyerekeket is olyan miatt hibáztatja az apa, amiről nem is tudnak. A férjen végig érezhető a szeretet hiány. Valószínűleg ezért sem meri elmondani a gyereknek, hogy szeretője van, hiszen fél, hogy akkor a gyerekek sem néznek majd fel rá eléggé. A szeretet hiány miatt keres szeretőt is.
A feleségről megtudjuk, hogy ő a házasságba a szüleitől menekült, mert a szülei már szinte megfojtották a túlzott szeretettel. A feleség a házasságban sem lelt szabadságra, itt már azt érzi, hogy csapdába esett a kihívásokba, amiket a hétköznapok állítanak elé. Személyiségét megviselik a monoton hétköznapok.
Eszterrel egyet érték és én is úgy gondolom, hogy a férj csak a szeretőjét nem hibáztatja a sorsa hanyatlása miatt ezért is menti meg. Eddig a jelenetig én is úgy gondoltam, hogy a szeretethiányban, amit érzett ő maga is egy érzelmek nélküli emberré vált, akinek nem számít senkinek az élete sem
Írásomat azzal kezdeném, hogy nagyon nehéz volt végigolvasnom a regényt, azért,mert élveztem de ugyanakkor szenvedtem is. Szerintem ez elsősorban nem egy regény, hanem egy kőkemény kritika. Nagyon jó rávilágítást ad a mai kor problémáira, az önkritika hiányára, így mindenképp ajánlott a mai kor emberének. Középpontba helyezi az emberi kapcsolatok hibáit, hiányát, buktatóit. Igazán kritikus, szatírikus hangvételű de ez még életszerűbbé teszi. Az elbeszélés módja lehetővé teszi ,hogy az olvasó azonosuljon a problémákkal az általános tapasztalatok alapján (nyaralási emlékek) , hiszen ezt bárki akár ugyan így is megélheti ,mint a leírtak.
E mellett úgy gondolom, hogy a három, látszólag különböző történet egybevágó. A három beszélő, a szerelmi háromszög résztvevői. Ezt a gondolatomat alátámasztotta az, hogy néhány motívumot visszatérő elemként használ (pl.: 1.fejezet vége a 3.fejezet teljes egésze;a borsó „monológ” utolsó ebéd) .Ezek lehetnek átkötések a fejezetek közt, így ugyanazon esemény rajzolódott ki előttem,nem három külön történet, hanem három látószög ugyanarról az eseményről.
A felbontás szerintem a következő:
1.fejezet: A szerető szemszögéből látott események
2.fejezet: A férj szemszöge, főként indítékok,indulatok tettei magyarázatára
3.fejezet: a feleség szemszöge
4.fejezet:A feleség szemszöge,a valós problémakifejtés,a visszafordíthatatlan mélyrepülés a kapcsolatban,tragédia
5.fejezet: a „hagyaték”
Ha egy szóval kéne jellemezni az egész történetet, a „körkorkép” jelzőt adnám, ami Magyarországról, a magyar gondolkodásmódról,mentalitásról,társadalomról,problémákról ad széleskörű áttekintést . E mellett, nekem Feldmár András Most vagy soha című könyve hasonlít a műhöz a legjobban. Ugyanaz a kritika,gúny, szociográfia a mai magyar emberről.
Végezetül arra a megállapításra jutottam, hogy ennél nehezebb, megindítóbb és tanulságosabb kötelező olvasmányt még nem olvastam.
Az ajánló olvasását követően kíváncsian kezdtem neki a műnek.
Az első fejezet elolvasása után kifejezetten megtetszett a történet és az, hogy az elbeszélő egyszerűen, hétköznapian fogalmazza meg történetét. De egy szerető elbeszélését érdekes értelmezni, kettős érzések kavarogtak bennem, egyik részről megvetés, ugyanis a szerető egy negatív jelző, mindenki a családot szétromboló, szívtelen emberként értelmezi. Mint kiderült ez itt sem volt másképpen, tönkretett egy családot és a szeretett férfi is teljesen belebetegedett a kettős életbe. Viszont a másik szemszögből ő is egy ember, aki szeretetre, szerelemre vágyik és az érzelmei ehhez a férfihoz kötötték. Ebből a szempontból már kevésbé ellenszenves személyisége.
A férfi monológja megrázó és megdöbbentő volt számomra, pont azért, mert a színtiszta valóságot és azt az életet fogalmazza, meg amelyben élünk. A mű azért válthatott ki sok negatív véleményt szerintem, mert az embereknek nagyon nehéz elismerni és beletörődni, hogy milyen sablonos, monoton és egyes vállalatok, a politika és vallások által befolyásolt életet élnek. Ha valaki ki akar törni ebből a sablonos életből, akkor nagyon sok áldozatot kell hoznia és kicsi rá az esély, hogy sikerül, mert a környezetében mindenki ebben él. Ha pedig nem, akkor nem marad számára semmi csak a megkeseredett magány. Mint ebben a történetben is a férfi saját érdekeit előtérbe helyezve tönkretette felesége, gyerekei, szeretője és saját maga életét is. Minden résztvevő próbált túllépni a történteken, a gyerekek és a feleség hallgatott, viszont ahogy arra többször is visszautaltak, hogy a szüleik viselkedése milyen nagymértékben meghatározza életüket és kialakult viselkedésüket, az ő viselkedésük is ilyen hatással lesz gyermekeikre, amire a regény végén lévő rövid párbeszéd is utal. Végül a férfi is a magányba menekült, ebben a helyzetben nagyon nehezen megítélni, hogy mi lenne a megfelelő döntés, mindig lesz legalább egy szenvedő fél. Folyamatos harcot vívott a biztos, ugyanakkor már unalmas és megfáradt jelen és a bizonytalan és izgalmas jövő között, ahol újra élhette volna fiatalságát, de előbb utóbb ugyanabba az élethelyzetbe került volna, ahol most is van.
A feleség monológját követően vált teljessé a történet. Részletes leírása magában foglalja élete nagy részét, házasságban töltött évtizedeit. Lineárisan azt otthonról történő elköltözésétől a férjével való házassága végéig leírja életüket. Félelmetes olvasni, ahogyan a kapcsolatukból kihalnak az érzelmek és már csak két egymás mellett élő idegen ember mesél arról, hogy ment tönkre házasságuk. Azt a fájdalmas lassú szenvedést a feleség szemszögéből a legnehezebb átélni, hiszen ő teljesen egyedül maradt a problémájával. A haláleset hallatán a reakciója jól mutatja, hogy már elfogadta, hogy egyedül maradt és a legfőbb problémája, hogy gyerekeinek hogy mondja el a történteket, mert beszélni kell a nyílt titokról, hogy az apjuk nem Svájcban dolgozik, hanem elhagyta őket.
A három főszereplőn egyre eluralkodik az a nyomás, amit az öregedés, az idő múlása okoz számukra. Nem tudják feldolgozni, hogy ezek a változások az élet velejárói. Folyamatosan a múltba próbálnak visszamenekülni, olyan életet akarnak élni, mint eddig, ami már kényelmes, ismerős számukra, ettől pedig nem látják a jelen szépségeit. A házaspár életét eddig a gyereknevelés töltötte ki, most, hogy a gyerekek felnőttek az életükben keletkező nagy űrrel nem tudnak mit kezdeni. A feleség megfogalmazza, hogy ezt a pár évet kellene élvezniük, hiszen végre van idejük egymásra, világot láthatnának, szórakozhatnának azelőtt, hogy elkezdődnek az öregedéssel járó betegségek. De a gyerekek felnövésével a házasságuk is végleg véget ért.
Összességében örülök, hogy elolvastam, bár félelmetes belegondolni, hogy lehet ránk is ez vár a jövőben és nem az a boldog élet, amit minden ember elképzel magának. A Mélygarázs egy tükör, hogy mik is vagyunk mi emberek valójában, és ha teljes mértékig nem is tudunk, olyan életet élni mit amilyen szeretnénk, meg kell próbálni a legjobbat kihozni belőle: őszintén és a lehetőségeinkhez mérten a legboldogabban élni. Olyan emberekkel körbevenni magunk, akiket szeretünk, és egyes esetekben lehet önzően,de a szívünkre kell hallgatni, hogy a lehető legkevesebb kétely maradjon bennünk, és ha majd idősen vissza gondolunk fiatal napjainkra ne az jusson eszünkbe, hogy mi lett volna ha…
Ne töltsenek el félelemmel a regénybeli fiktív sorsok, mert ha az ember reflektáltan éli az életét, akkor elkerülheti ezeket az élethelyzeteket. A hősök lehetőségeinek latolgatása ilyen módon segíthet minket az önértelmezésben. Ennek eredményességét a te esetedben az mutatja, ahogyan megfogalmaztad a szöveg saját életedre vonatkoztatható tapasztalatát.:)
A regény belőlem kettős érzéseket váltott ki. Az erős társadalomkritikája és negatív hangvétele nagyon megnehezítette az olvasását, és igen nyomasztóan hatott rám, azonban sok olyan igazságot megfogalmaz, amit még mi sem merünk kimondani, mert félünk, hogy milyen hatással lenne az életünkre, ha ezeket elfogadnánk.
Többször olvastam már történeteket, melyek két szemszögből voltak megfogalmazva, de még hárommal nem találkoztam. Ez az elbeszélői technika azért is volt érdekes, mert három teljesen más szemszög és személyiséggel rendelkező személy volt, de voltak hasonlóságok is. Ilyenek voltak a nyelvhasználati hibák, amiket tanárnő kiemelt, és a beszűkült negatív látásmódjuk. Eleinte, mint Barbinak nekem is ellenszenves volt a szerető, hisz egy történetben, mindig ő a negatív figura, de a cselekedetei okát látva, nem tudnám megmondani, mit kellett volna máshogy tennie, vagy miben hibázott nagyot. A feleséggel tudtam a legjobban azonosulni, mert ő fogalmazásmódja tűnt számomra a legvilágosabbnak, a cselekedetei és érzései pedig a legátélhetőbbnek.
A férj a szerető elbeszélésében még az áldozatnak tűnt, de már akkor kezdett ellenszenvessé válni, mikor nem tudott döntésre jutni. A férj elbeszélésében számomra világossá vált, hogy ő nemcsak szenvedő alanya, hanem a kialakult helyzet egyik fő okozója, ha nem a legfőbb. A fogyasztói társadalom ellen érzett gyűlölete, és elgondolkodtató életigazságai mellett, erősen jelen voltak saját életének negatív tapasztalatai, melyeket az egész világra vetített ki. Például az ő gyerekkori és felnőttkori érzéseit a családjával kapcsolatban és a széthulló család képét általánosítja. „Aki a család szentségéről beszél, az valójában a hatalom folytonosságáról beszél, mert a család nem egy szentség, a szent család sem egy szentség, mert olyan nincs.” Ez, az ezt a mondatot követő Bibliai utalások és a család egy gazdasági egységként való jellemzése mind az ő személyes családtapasztalatából ered.
A férj és a feleség is a világot a jelentéktelen emberi életek körforgásának látják. Mindketten mások, jobbak akartak lenni, mint a többiek, de ez meghiúsul, így úgy érzik másnak lenni lehetetlen. Az emberi életeket nem tekintik egyedinek, úgy gondolják, a halál után semmi jelentős nem marad az emberek után a világban, a létezésüket elfelejtik. A férj az apját az édesanyját bántalmazó egyénnek látta, aki olyan szeretet éhes volt, hogy az anyja csak őt merte szeretni. Az életek körforgását látszik igazolni, hogy a férj is bántalmazta a feleségét, csak ő testi helyett lelki sebeket ejtett rajta, és a férj is rengeteg szeretetet igényelt akárcsak az édesapja. A feleség, pedig ugyanúgy hagyta elüresedni a házasságát, mint a szülei és gyermekeit sem kezelte felnőttként, és hagyta őket eltávolodni.
A regény főszereplői általánosítanak, mely még valóság hűbbé teszik az eseményeket. A befogadó ettől úgy érzi, ez vele is megtörténhet. Ahogy a fülszöveg is írja: „Három ember különálló és közös sorsa, három monológ, ami egy pillanatra sem idegen tőlünk, mert rólunk beszélnek, mert belőlünk vannak összerakva.” A mű fogadtatása azért is lehetett negatív, mert az emberek nem hajlandóak elfogadni a gondolatot, hogy ők is kerülhetnek ilyen helyzetbe, és nem képesek szembenézni azokkal az életigazságokkal és azzal a kritikával, amit a regény megfogalmaz.
Számomra a mű címe negatív képet festett le. Első gondolatom az volt, hogy mély és átható érzelmekről ugyanakkor fájdalmas érzésekről lesz szó. Maga a garázs szó pedig bezártságot, elszigetelést, ridegséget sugárzott számomra.
Ezen gondolatok nagy része be is bizonyosodott hiszen mindhárom szereplőnek megvolt a maga keserves és gyötrelmes hétköznapi és lelki élete, ami szimbolizálhatta a garázs szót. Nem merték az érzelmeiket kimondani (legfőképp a férj) és ezen elhallgatott, elfojtott érzések okozták végül a család szétszakadását. Bár maga a szétszakadás talán már korábban megesett mint ahogy az fizikálisan a férj elköltözésével történt. A sorozatosan ki nem mondott szavak okozták a felek eltávolodását illetve a megbeszélés hiányát gondolom leginkább felelősnek a végül kialakult helyzetért. Mindezek a feleség monológjából részletesen kiderülnek és meghökkentő,hogy mily módon képes két ember egymás mellett úgy élni mint vadidegenek holott férj és feleség. Remek példa arra, hogy a mai világ embere rengetegszer képes hasonló helyzeteket generálni és végül ugyanígy megfutamodni. Azonban ez a regény nagyszerűen rávilágít arra, hogy ne viselkedjünk és, hogy a kimondott szónak milyen nagy súly van és mennyit jelenthet egy kapcsolatban. Ugyanakkor életszerűnek találtam azt is, hogy mily mértékben hangsúlyozottá vált a szeret hiánya. A mai világban ez szintén mindennapos probléma hisz a technikai eszközök, az együtt töltött órák és élmények hiánya szintén belül az embereket elszigetelté és érzéketlenné teszik pedig mindenkiben legbelül ott él az igény a szeretetre és gondoskodásra. A regényben is minden szereplőben mélyen mindig ott élt az éhség a másik ember szeretetére és megfelelő törődésére. Itt azt mondhatom, hogy egyetértek Kaludiával miszerint a férjnek a szeretőhöz való menekülésért szintén a szeretet kétségbeesetten történő keresése felelős, hiszen nem a vágyai kielégülést szolgáló nőt kereste hanem végre egy olyan személyt, aki megadja számára azt a mérhetetlen szeretet amire az ő belsője vágyott. Véleményem szerint ez az érzelem hiány már gyermekkorában kialakult benne hiszen ezt látta otthon is, hogy édesapja ugyanebben a “betegségben” szenvedett. Szerintem kialakulhatott benne egy félelem már akkor, hogy mi lesz ha egyszer őt se fogják kellőképp szeretni és végül addig foglalkoztatta ez az gondolat amíg létrehozott magában egy olyan mértékű szeretet igénylést amit senki sem tudott teljesíteni. Ez lehet talán a bizonyíték arra miszerint a férj és a feleség egyaránt úgy véli, hogy a világ csak az emberek életének körforgása. Magyarul a férjben az édesapja élete részben megismétlődhetett. Úgy érzik, hogy másnak, egyedibbnek, jobbnak lenni képtelenség. Ez a elképzelés szintén egy mai társadalmi problémát vet fel miszerint miért kell mindenkinek egyformának és egyenlőnek lennie? Hiszen a mai világban pontosan ezzel találkozunk, hogy elnyomják az egyént, sokszor nem hagyják kibontakozni s ezzel teljesen elvéve tőle az önbizalmát és magabiztosságát. Példa még erre, hogy a férj is úgy éli meg a nyaralást mint egy kötelező programot csak azért, hogy ezzel is a társadalom mintáját kövessék és rajtuk is lássák, hogy ők is ugyanolyanok, mint a többi család, azaz egyformák velük, és ők is megengedhetik maguknak ezt a fajta kikapcsolódást. Miközben olvastam a regényt én is szintén egyfajta megfelelési kényszert éreztem ami aztán a végére nem is volt annyira idegen hisz rájöttem én is sokszor kerülök olyan helyzetbe, hogy eleget kell tennem az elvárásoknak. Emellett nehéz volt olvasni azért is mert olyan problémákat, érzelmeket közöl amik igazából mindennaposak de az emberek sose mernek róla nyíltan és őszintén beszélni.
Számomra a könyv legnagyobb tanulsága az, hogy mondjuk ki amit érzünk és mindig keressünk megoldást hisz az a kis reménysugár egy boldogabb élet megteremtésért mindig ott csillog az alagút végén.
Ahogy a hozzászólásokat olvastam, azt láttam, hogy sok mindenkiben kettős érzelmeket keltett a mű. Mint ahogy bennem is. Nem véletlen, hiszen érezhető a zaklatottság és nyomasztó hangulat, szemben a negatív világlátással, mely egyfajta általánosítás. Sok mindenben egyetértettem az íróval. Mind, amit leírt, igaz.
Sajnáltam és szántam a műben leírt szereplőket, hiszen megpecsételte az életüket a fanyarság, a rosszkedvűség, a kényszer. Az a kényszer, melyet a szülők okoztak, és a szeretetükkel megfojtották saját gyermeküket. A kényszerből való menekülés, hogy a gyerek levegőhöz jusson, csak egy lehet: a házasság. Kényszerházasságból pedig még sosem származott jó. E mű is ezt igazolja, mint ahogy nagyon sok mást is. Szomorú, hogy a felnőtt gyerekek ugyan olyanná váltak, mint a szüleik. Tudat alatt váltak ilyenné, hiszen nem láttak más példát.
Nagyon nehéz számomra erről a műről mesélni, hiszen nagyon sok tényező van, melyet meg lehet fejteni. Sok értelmezés van a könyvben, így nagyon tömény és nehéz szöveg. Elsőre mikor olvastam, nem éreztem, hogy nézőpontváltás történt volna, hiszen annyira hasonló volt a szövegalkotás és a megfogalmazás is.
A mélygarázsnak, szerintem, egyfajta szimbolikus jelentése van. A mélygarázs metaforikus jelentése lehet az igazság. Azért, mert amikor a férj ott van, máshogy látja a világot. Itt fogalmazza meg a korkritikákat, melyeket az emberek látványa és elemzése indít el. Többször is említést tett az író arra, hogyha az ember van egy bizonyos élethelyzetben, akkor nem látja, nem érzékeli, hogy mi lett volna a helyes út. Nem látja át a helyzetét, mert benne él. Ha viszont kikerül belőle, akkor sokkal tisztábban lát mindent. Az emberek mindig csak menekültek ki a mélygarázsból. Nem akartak sokáig ott lenni. Szerintem azért, mert az emberek nem akarják látni az igazságot. Félnek tőle. „Unatkoznak, azért jönnek. Látom, hogy rohannak ki a mélygarázsból, mert képtelenek lent maradni…”
Sok ponton azt éreztem, minthogyha a saját gondolataimat írta volna le az író. Sajnos, sok élethelyzetben meg tudtam érteni őt. Úgy érzem, hogy az író ezzel a könyvvel egyfajta ajtót nyit az olvasónak, hogy máshogy gondolkozzon.
Háy Jánosnak a többi művét is el fogom olvasni, mert nagyon megfogott a világlátása és a fogalmazásmódja.
Nagyon örülök, hogy a polcomon van egy ilyen könyv. Örülök, hogy elolvashattam ezt a művet, mert, úgy érzem, hogy máshogy látom ezután a világot. Ha lesz időm, még egyszer kezembe fogom venni, hiszen ez is egy olyan könyv, melyet többször kell olvasni, mert nagyon sok gondolat van a könyvben, melyet elsőre alig lehet felfogni.
Vannak dolgok, amelyek minden ember gondolataiban megfogalmazódnak, mégis nem merik, vagy nem képesek őszintén, hitelesen kimondani őket. Véleményem szerint éppen ez a kortárs irodalom egyik varázsa, hogy ezeket a dolgokat feketén fehéren, kíméletlen őszinteséggel tudják az írók az olvasóknak átadni. Amikor olvasunk egy ilyen gondolatot, hétköznapian úgy fogalmazzuk meg, hogy ez a mondat most “úgy betalált”. Számomra az egész könyv ilyen volt. Egyszerűen betalált.
Szokásom olvasás közben bejelölgetni a számomra lényeges gondolatokat, és úgy látom, hogy ezeket idézve lehet legjobban összefoglalni a véleményemet a műről.
„Mindig csak azt látjuk, amivé lettünk, soha nem látjuk azt, amivé lehettünk volna (…) Logikus, hogy így történt, hiszen épp így történt, nem tudjuk mi történt volna, ha nem ez történik, mert ez történt” (A szerető gondolata) A “mi lett volna ha?” kérdéskör folyamatosan foglalkoztatja az embereket, ahogy az önmegvalósítás sikeressége is. Ez a két dolog szorosan összekapcsolódik az életben. Ennek kudarca lehet a kulcs ahhoz, hogy a három főszereplő élete kisiklott, vagy ahogy a kapcsolatuk alakult. E két mondat egyértelműsíti, hogy az embereknek mindig van választása, de amint megszületett a döntés az adott kérdést illetően, nincs értelme azon gondolkodni, hogy mi lett volna ha. A három főszereplő életének kudarca véleményem szerint éppen ez a hibás gondolatmenet, hogy a sorozatos rossz döntéseiknek a következménye eltorzította őket, amibe mindig beletörődtek újra és újra. Elfogadták a tényeket, ahelyett, hogy kísérletet tettek volna a károk javítására. Emellett fontos lenne belátni, hogy egy rossz döntés után nem az a jó megoldás, ha azt keressük, hogy mi lett volna, ha másképp választunk, nem is az, hogy beletörődünk a következményekbe, hanem hogy megoldást keresünk a problémára. A szerető akkor követ el hibát, amikor elfogadja a tényeket, a feleség pedig akkor, amikor a múltban kívánja megoldani a jelen problémáit. „Annyira akarná ilyenkor az ember, hogy még egyszer az előtt a pillanat előtt legyen, amely pillanat végérvényesen megbontotta a rendet. De soha többet nem lehet visszakerülni az elé a pillanat elé.” (A feleség gondolata) Mégis a férfi gondolkodásmódja a leginkább személyiségromboló hatású, aki sem a múlton, sem a jövőn nem töpreng, csak a jelen nyomorúságos tényeit tartja igaznak, valóságosnak. „Akkor és ott épp az volt, ami ott volt. Csak az van, ami megtörtént, ami nem történt meg az nincs.” (A férfi gondolata)
„Mert ha akarom, az lesz, amit akarok, hogy legyen, de nem akarom, hogy legyen.” (A férfi gondolata) A férfi úgy gondolja, hogy a világ úgy működik, hogy ha teszünk a céljainkért, akkor megszerezzük őket. Tudatában van annak, hogy többre lenne képes, vagy többre lett volna képes, mint amit elért az életben, ugyanakkor véleménye szerinte azért nem vitte többre, mert nem akarta, és most már nem is akarja. Ezzel a mondattal hangot ad a ténynek, hogy beletörődött sorsába, és nem kíván mindezen változtatni, hisz nem kell azon aggódnia, hogy vajon mit hoz a holnap. Ez a mondat éppen ezért sejteti a történet kimenetelét. Elgondolkodtató, hogy egy olyan férfi, aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy akár sikeres is lehetne, milyen mély lelkiállapotban lehetett, amikor egy ilyen gondolat fogalmazódott meg benne.
„A mélygarázs lehetne az életed szimbóluma, mert a legmélyén vagy az emberi létezésnek.”(A férfi gondolata) Lehet önkritika, lehet társadalomkritika. A mélygarázs ebből a szempontból valóban lehet az egész könyv szimbóluma is, és egészen konkrét jelentést hordoz, mert valóban azt az érzést közvetíti az olvasónak a férfi minden gondolata, hogy a kiábrándultságban és az életben ettől lejjebb aligha lehet süllyedni. Ez egész konkrét kapcsolatban áll az előző gondolatmenettel is, mert ha valaki elérte emberi létezésének legalját, és már belefáradt abba, hogy akarjon valamit kezdeni a helyzettel, akkor már nem akar kezdeni vele semmit. Csak véget akar vetni neki egyszerűen és gyorsan, lehetőleg úgy, hogy ne csak a saját életét dobja el, hanem minél nagyobb kárt okozzon az általa annyira gyűlölt világban és a benne élőkben is. A robbantási kísérlet olyannak tűnik, mint egy reményvesztett dühös ember kicsinyes bosszúja az élet ellen, melynek alapja a gyerekes, „ha nekem rossz, nektek is legyen az” elmélet.
„Semmit nem tudsz magadról, az egész életed arra épül, hogy ne juss oda, ahol a létezésed magja van, mert rettegsz, hogy kiderül: nincs ott semmi. (…) Minden veszélyes, ami rákérdez arra, ahogyan élsz, minden veszélyes, ami firtatja, mi van, és mért épp így. S te tudod, ami veszélyes, azt ki kell irtani.” (A férfi gondolata) Ez az önpusztító és kapcsolatgyilkos gondolkodásmód vezetett el arra a pontra, ahol a férfi most éppen áll. Eljutott arra a pontra, hogy mindenben, a nyaralásban, a családi vacsorában, a síelésben csakis a rosszat látja, és mindez nem csak a környezete, de önmaga ellen is fordította a lelkét. Az egyetlen dolog, amit magában lát, az a nagy üresség, és mintegy kudarcorientált tragikus hős, igyekszik kiiktatni mindenféle jó dolgot az életéből, csak a kudarcok túlsúlyát látja, mondván ez veszélyes, mert a boldogsággal elveszítheti tisztán látását a jövő sivárságáról. „Nem érezte jól magát velem, mert jól érezte magát velem” (A szerető gondolata a férfiról) „Hogy hányszor mondtam neki nemet, amikor közeledett? Nem annyiszor, ahányszor emlékszik rá. (…) Azt mondta, hogy a nemek voltak túlsúlyban. De ki tud ilyenekre visszaemlékezni?” (A feleség gondolata a férfiról)
„Nem tudod, ki vagyok, és hiába mutogatsz, nem látod, hol vagyok.” (A férfi gondolata) Az élet örök kérdése, hogy mennyire ismerhető meg az én, és a másik. Hány rétegű egy ember lelke, és mi az, amit a másik lát, és amit önmagunkról látunk? Kinek melyik arcunkat mutatjuk? Valóban megéri megismerni saját magunkat? Az előző gondolat szerint addig jó, amíg nem látjuk meg, hogy mennyit érünk. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy ha nem hagyjuk magunkat megismerni, akkor mennyit ér az életünk? Az a rosszabb, ha kapcsolatok nélkül, a jó reflexiókat figyelmen kívül hagyva megalkotjuk magunkról a „semmit nem ér az életem” képet, vagy pedig ha hagyjuk, hogy megismerjenek minket mások, és elhitetjük magunkkal az irreális életfilozófiát, hogy van célja ez életünknek? „… mit mondok, ki volt valójában? Ki volt az az ember, aki meghalt egy negyven éves nő ölében a mélygarázsban?” (A feleség gondolata a férfiról)
„Nehéz megérteni, hogy miért kezd el az ember egy olyat, amiről tudja, hogy eleve bukásra van ítélve (…) Miképpen tudja elhitetni magával mindenki, hogy az övé más lesz, hogy lehet másképp csinálni, pedig ez eddig még senkinek sem sikerült, ahogyan ezt követően sem fog sikerülni senkinek.” (A feleség gondolata) Ezek a sorok tökéletesen megfogalmazzák e feleség életének kudarcát. A nő belemenekült a családi sérelmekből egy kézenfekvő házasságba, és elhitette magával, hogy a sebeket el lehet feledtetni. Ha két lelkileg instabil ember kapcsolatba kerül egymással, az kétféle úton végződhet. Egyfelől lehet, hogy egymásban megnyugvást találnak, ha megnyílnak egymás felé. Ebben az esetben azonban nem ez történt. A két fél belement egy olyan házasságba, amit nem akartak beárnyékolni azzal, hogy megosztják egymással a gondjaikat, gondolván, ami nincs kimondva, az nem létezik. Emiatt egy kommunikációs akadály épült ki köztük, és ez az oka annak, hogy mindketten tönkre mentek a kapcsolatban. Elhitték, hogy megtanulták a leckét már korábban, de egy katasztrofális megoldást választottak arra, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint amiket más elkövetett. Ennek eredményeképpen ők sem voltak kivételek az alól, hogy sikerüljön nekik másképp csinálni a dolgokat.
„Csörög a telefonod. Hallom. Ki az? Anya. Nem veszed föl? Majd holnap visszahívom.” Ha esetleg nem lenne elég elkeserítő és nyomasztó a történet, sikerül megkoronáznia az írónak mindezt az 5. fejezettel. Számomra ez a 6 sor, feltette az i-re a pontot. Sikerült nem csak egymást tönkre tennie a három embernek, de még a gyerekek életére is rányomni a problémájuk terhét. Az ember sosem tanul, a jövő generációja ugyanezzel a kudarccal néz szembe már most is. A múlt kudarca a jelen kudarcát eredményezi, amely csak a jövő kudarcával lehet teljes.
Hogy kivel ért egyet az olvasó, a főszereplők közül, az személyiségfüggő. Befejezésül annyit mondanék, hogy eddig egyetlen kedvenc könyvem volt, amit többször is elolvastam, most már kettő van. Egészen elképesztő a mű realitásérzéke, a főszereplők jellemének kidolgozása, az első mondattól az utolsóig. Egyetlen szóval kifejezve zseniális.
Mélygarázs? Mit jelent ez? Az olvasás előtt ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem. A címből egyértelműen nem lehet következtetni a regény témájára. De az olvasás után rájöttem, hogy keresve sem lehetne ennél jobb címet adni. Mi is a mélygarázs valójában? A mélygarázs nem egy valós hely, bár a műben is megjelenik ezzel is utalva az átvitt értelmére, hanem a bennünk rejtőző mélység és elhagyatottság, amelybe bármikor belezuhanhatunk. A magányosság, egyedüllét, ami akkor is jelen van, ha vannak körülöttünk a család, amelyben már nem tudjuk megvalósítani saját magunkat, ahogy a műbeli szereplők. A regény olvasása nehéz, nyomasztó tele van pesszimizmussal és negatív gondolatokkal. Minden szereplőnek saját keresztje van, de valójában ők maguk helyezik ezt a terhet önmaguk vállára.
Olvasás után az felszabadultnak érzi magát az olvasó, a nyomasztó gondolatok ellenére. A regény megmutatja milyen egy skatulyába zárt élet, milyen az, amikor már nem önmaga az ember ( a feleség és a férj viszonya). Elgondolkodunk, hogy melyek azok a problémák, amiatt a szereplők ebbe a helyzetbe (,,mélygarázsba”) kerültek és már elvesztették hitüket a reményben.
A Férj: megfáradt, egyedül van. Hiába él együtt a feleségével már nem érzi magát jól, csak élnek egymás mellett. De később még is a feleség mellett döntött a szerető ellenében, de aztán mégsem döntött, talán csak az élet ellen, mert elhagyott mindenkit. Azt az életet, amit eddig élt már számára nem jelentett örömöt, nem volt képes önfeledten élni. Mindig csak a gátlásai közt volt bezárva. (Például a nyaralások során. ami csak kényszer volt a számára) Ez az önfeledt lét mára csak a gondolataiban létezik, amelyek megfakultak, berepedeztek, eltűnt belőlük minden szépség. Egy megfáradt, keserű alak, aki mélygarázsában élve nem lát mást, csak az enyészetet, a felesleges dolgok iránti hajszát.
A Feleség: szintén megfáradt, de ő már beletörődött mindenbe. Már nem hajtja a vágy, talán csak élvezni akarja kicsit a hátralévő éveket. Felidézi milyen volt, mikor még ő is azt hitte, minden más lesz, nem olyan, mint a többieknek. Aztán persze minden ugyanúgy lett, de ő már nem keresi magában a hibát, az az idő már elmúlt.
A szerető: szeretné hinni, hogy vannak még csodák, hogy nem valósul meg, amit mindenki más mond, és a férfi, a Férj, majd eljön hozzá. Várja a mesékbe zárt vitézt, aki majd meghódítja fehér lovon és kivont karddal, várja a boldogságot, ami mégsem jön.
Mi lehet a probléma? Talán az, hogy nem tudják megbeszélni a problémáikat? De vajon meg akarják beszélni valójában? Szerintem nem. A legfőbb gond az, hogy a férj és a feleség is egyaránt skatulyába zárkózik. A feleség nem felszabadult és sokszor mond ellent a férjének. Ennek oka a szülői háttér, amely nyomást helyez rá. A férj pedig már nem is próbálkozik a sok visszautasítás miatt. Egyiken sem tudják meg valósítani saját magukat. Nem lehetnek önmaguk.
A befogadó megláthatja milyen az amikor az ember már nem tud sem magának, sem másnak igazat mondani, mert a hazugságokból újrateremtődik. Amikor már nem látjuk sem a boldogságot, sem annak a reményét.
A könyvet olvasva arra kellett rájönnöm, hogy egy ilyen szöveg után két féle véleményem lehet róla.
Az első az, hogy itt szó sincs egyéni érzésekről, nem, hogy cselekmény nincs, de a három elbeszélő sem tűnik valódinak. Csupán elbeszélői egy tipikus helyzetnek, amelyek azért vannak, hogy a társadalomból, párkapcsolatokból, meg a házaséletből való kiábrándultságot mint egy sztereotípiát sablonosan leírják.
A másik lehetséges vélemény pedig az, hogy egy minden emberben lappangó érzelembombát készült felrobbantani Háy János, ami a fiatalabb korosztály számára inkább sikerült, mint egy “jól megfontolt, érzelmeket odébb tevő” felnőtt számára, aki már nem az érzéseit követve ténykedik az életben. Míg a fiatalok inkább az érzelmeket és egy ilyen helyzetet látnak reálisnak, mint az előre megtervezett érzelemmentes élethelyzeteket.
Szóval a két lehetséges véleményt valahogyan egységessé kellene formálnom, hogy egészen átlássam a mű lényegét.
Igazából az első vélemény a mű érzéketlenségét és a sablonos érzelmeket kritizálja, a második meg pont az ellenkezőjét csodálja. Nem lehet pontosan rájönni, hogy melyik lenne a célja ennek a könyvnek.
A három szereplő három különböző nézettel van felruházva, ami különös, hogy a szerkesztettség alapján mindig az épp soron levő monológgal értek egyet. Érzek benne egy kis választásra való buzdítást, mivel a mű végén elgondolkozik az ember, hogy most akkor kinek adjak igazat? Tehát kicsit át lehet érezni ezt a borongós hangulatot ami benne van a műben. Ugyanúgy egy ilyen élethelyzet nélkül is egy ilyen helyzetbe kerültem az olvasás után. Nem egyszerű döntés, mint ahogy a szereplőknek sem lehet jól dönteni. A szerető reménykedik, az emberek véleménye ellenére is. A férj már nem is tudja mit akar. Három választása van: vagy marad feleségével, és rendbe hozza életét, vagy a szeretővel új életet kezd, vagy marad egyedül és elsüllyed egy semmitmondó magányos sorsban amit tekinthetünk egy szimbolikus mélygarázsnak is. Viszont a férj döntése befolyásolja a másik két szereplő életét is, és mivel a férj a magányt választotta, ennek hatására mindhárman elsüllyedtek a könyv címeként jogosan megnevezett mélygarázsban, mivel ők is egyedül maradtak. Tehát a kulcs a férfi kezében van az én szemszögemben, hiába hogy a feleség már beletörődött mindenbe, az ő sorsát is befolyásolja a férfi döntése. Ez is ad egy kis sztereotipikus jelleget a történetnek, mivel mindig azt hallom hogy a férfi keresi a pénzt a nő meg létrehozza az otthont. Nos, ha nincs férfi aki pénzt keres, nincs otthon, csak marad egy mélygarázs.
Az élet nehéz, és a benne hozott döntések még nehezebbé teszik. Ez mindenkire igaz. Tehát mondhatnám azt hogy a pozitív véleményem igaz erre a műre, de hazudnék, mivel ez a könyv egy negatív képet alakít ki minden férfiról, házasságról, és minden élethelyzetről. Ez a negatívság átjárja a művet és az olvasót. Nem hinném, hogy ez annyira igaz lenne és annyira igaz képet adna mindenről ami van.
Zárásként kedvenc idézetemet írnám: „Minden történetet olyan irányba fordítottak, hogy az ő igazuk bizonyosodjon be, mert semmi sem gátolja meg az emberi gondolkodást abban, hogy ne az aktuális, az élet szempontjából szükségszerű hamisságokat tartsa a legmeggyőzőbb igazságoknak.”
Ez az idézet is alátámaszthatja kissé negatív véleményemet a műről, mivel ebben a mondatban benne van az is, hogy miért érzi azt mindenki, hogy mindhárom szereplővel képes azonosulni. Mert ez a mű befolyásolni próbál, ezért osztja meg annyira az olvasókat. Valaki vagy rájön, vagy nem.
Mielőtt belekezdenék egy regény olvasásába mindig megnézem a borítót és elgondolkodom a címen. A mélygarázs borítóján egy piros kisautó látható, ami egy végtelen, sötét szakadék felé közeledik. A borító ábrája összefügg a címmel. A “mély” szó számomra sötétséggel és negatív gondolatfestéssel társul, ezt a negatívumot a mélységbe hajtó kisautó is előrevetíti. A garázs a borítón szakadék formájában jelenik meg.
A borító és a cím értelmezése ellenére egy boldog véggel záruló regényt vártam, de ez nem igazolódott be. Három anonim beszélő szólal meg a műben, a szerető, a férj és a feleség. Elmesélik a szerelmi háromszögük történetét a saját nézőpontjukból. A szerető meseterápiára jár, mert nem tudja feldogozni, hogy a férj, akit szeretett visszautasította, hogy hozzá költözzön. Számára ez a legnagyobb probléma. A férjnek sok problémája van, legfőbb az, hogy a feleségétől eltávolodott és csak a gyerekeik érdekében van még együtt a feleségével. Ezen túl felvázolja a mai tömegtársadalom problémáját is, a nyaraláson keresztül. Szerinte nem csak azért mennek nyaralni az emberek mert tényleg ki szeretnének kapcsolódni, hanem azért mert mindenki jár nyaralni. Véleményem szerint ez egy teljesen helytálló gondolat, mert ma mindenkinek az az első dolga a nyaraláskor, hogy lefotózza megát és a fotót feltöltse egy közösségi oldalra. Továbbá manapság népszerűek lettek a téli sportok, például, a síelés és a snowboardozás. Sok ember még a hideget sem szereti, nemhogy a télisportokat , de azért elmegy téli üdülésekre, mert ez ma a “normális”. A férj fellép a pénzorientált világ ellen is. Ezek a gondolatfuttatásai megszakítják a cselekményt, olyan minta csak eszébe jutnának ezek a gondolatok és elpanaszolná önmagának, mert tudja, hogy igazán senki sem szereti és nincs akinek elmondhatná a problémáit. A férj nézőpontja teljes elkeseredettséget mutat. Kiderül, hogy egy bevásárló központ alatti mélygarázsban dolgozik, ahol egy bombát készít. A férj megfogalmazza, hogy a mélygarázs az emberek életének szimbóluma, mert igazából senki sem az őszinte felszínen él, hanem a sötét mélygarázsban, ahová nem süt be a nap. A feleség megfogalmazza azt, hogy ő mit lát a házasság kudarcának hátterében. Nem tud egyszerre mindent teljesíteni, nem tud egyszerre anya, tanár és feleség lenni egy önző férj mellett, aki azt várja el, hogy ő legyen a középpontban, aki a legtöbb szeretetet és gondoskodást kapja.
Ez volt az első modern regény, amit olvastam. Először nem tudtam,hogy mire számítsak, hogy mitől lesz egy regény modern azon kívül, hogy a 21. században írták, de rájöttem a regény elolvasása során. Attól modern, legalábbis ez a regény, hogy mai problémákkal foglalkozik, olyan problémákkal, amelyek jelen vannak a mindennapokban, a mindennapi ember életében. A fő probléma, ami a regényben felmerül, az a családi viszonyok állapota, az, hogy az emberek felelőtlenül házasodnak (pl. feleség házassága, aki menekült a szülőktől), majd évek múltán, amikor már gyerekekkel bővült a család, a házaspár rájön, hogy nem szereti egymást. De ez a problémának csak az első része, mert nem csak házasodni kellene tudatosan, de elválni is. Szerintem minden szereplő számára előnyösebb lett volna, ha a házaspár beadja a válópert. A szülők nem szenvedtek volna a megjátszott, “boldog” közös szülinapozásokon, karácsonyokon és a gyerekek nem érezték volna becsapva magukat, mert véleményem szerint a gyerekek nem buták, a nagy részük tudja, ha valaki nem őszinte velük, de ha nem is tudatosul bennük, a tudatalattijukban jelen van.
A regényt lélektani regénynek értelmeztem, mert igazából nem a cselekményen van a hangsúly , a cselekmény csak arra szolgál, hogy rajta keresztül megismerhessük a szereplők lelki világát és értékvesztett szemléletüket.
Számomra nem okozott élményt az olvasás, mert a regény meglehetősen lehangoló volt. A regény üzenete számomra, hogy a mai emberek hajlamosak csak a saját problémáikkal foglalkozni, és sokszor egyszerűbb keseregni a problémákon, mint megoldani őket. Szerintem a megoldás a párkapcsolati problémára a válás lett volna, ami minden családtag életét megkönnyítette volna, a gyerekekét is.
Számomra nehéz olvasat volt ez a könyv. Az egyes szám első személyben írt szöveg megértése gondokat okozott, egészen a negyedik fejezetig, ahol ugyanis azt éreztem, hogy most összeállt minden.
A szerelmi háromszöget és az ebben lévő vívódást, egyéni problémákat taglalta, ami elég érdekes témának tűnt, hiszen eddig még egy ehhez hasonló elbeszéléssel sem találkoztam.
Az elbeszélésmód rájátszik arra, hogy az olvasó teljesen át tudja élni az adott szereplő nézőpontját. Ezt bizonyítja, hogy az eddigi kommentekben végig a kettősséget említették meg, a kétfajta értelmezést. Ez a két értelmezés lehet, hogy a szöveggel teljesen egyetértenek az olvasása közben, és hogy a mű végén pedig, már az egész történetet látva próbálják megérteni, átlátni a helyzetet.
,,A mélygarázs” címből rögtön egy sötét helyre asszociáltam, mely később kialakított kétféle gondolatot is ezzel kapcsolatban. Az egyik az volt, hogy ez a mélyben lévő hely, tényleg egy valós hellyel függ össze. A másik gondolatom az volt, hogy ez egy olyan megnevezés, amivel a saját belső tárhelyét, “garázsát” illeti. Ez a hely az, ahová elpakolja érzelmeit, levetett énjeit, hogy szabaduljon tőlük amennyire csak lehetséges.
Mindhárom monológ segíti az olvasót az önmeghatározásban.
A legelső egy olyan nőt mutat be, aki vágyik a szeretetre, egy párkapcsolatra, és mégsem tudja véghezvinni azt. Ez a történet szomorúságot tükröz, viszonzatlan szerelmet. Ennek az olvasása közben, én is átéltem egy keserűséget, egy olyan érzést, hogy az érzelmeim becsapnak, és kárt tesznek bennem. A látásmódja viszont pozitivitást sugallt, hiszen folyton vágyott egy jobbra, egy mesebeli történetre, aminek boldog vége van.
Az előző véleményekkel szemben, számomra nem volt annyira negatív maga a szerető léte. Általános vélemény lehet, hogy a családok a szeretők miatt mennek tönkre, viszont ezt csak a külső szemlélődőként láthatjuk így. Egy eleve működő párkapcsolatba nem kerül bele egy harmadik személy. (Ezt a könyvből is lehet következtetni, hiszen ott sem volt egészséges a kapcsolat a férj és a feleség között.)
Az, hogy a szerető monológjával kezdődik a történet leírása, szerintem fontos, hiszen így elsőre nem ítéljük el rögtön, a kapcsolatban betöltött szerepe miatt.
A vele való ellenségeskedést alapvetően okozhatja személyes tapasztalat is, ám a szöveg erre az elítélésre később rá is játszik.
,,A család mint a társadalom mikroegysége (…) És hiába morzsolódik fel a családok több mint fele az együttélés során, a családra árnyék sem vetülhet, hisz aki rávetíti az árnyékot, azt rögtön megvádolják, hogy ez a megátalkodott, végső soron a társadalom felbontásán szorgoskodik. Az ilyen elvetemülteket ki kell űzni a pusztába, menjenek neki a nagyvilágnak, és ott vegetálják végig az érték nélküli életüket˝
Az elbeszélésmód miatti egyetértés a könyvvel, rásegíthet az olvasónak erre az elítélésre.
Az idézet a második fejezetből származik, ami már a férj szemszögét mutatja be.
A mű szerkezetének főbb pontjaiban (szerető, férj, feleség) középen helyezkedik el a férj nézőpontjának bemutatása. Ő az összekötő kapocs a két nő között. Ez a rész átmenetet képez, és a történet legfőbb elemenként is érezhetjük, hiszen a problémát, ami köré épül a mű, azt az ő problémájának tekinthetjük.
A feleség nézőpontja kerül legutoljára bemutatásra. Ebből következtethetünk arra, hogy ő az, aki leginkább szenved a történetben, mint a megcsalt, átvert fél. A megdöbbentés, hogy ennek ellenére, a feleség egyszerűen csak belenyugszik, és higgadtan éli át a következményeket.
Az egész történet a kapcsolatokat járta körül, és annak problémáit. Főképp azokat, melyek legtöbbször egy régebbi traumára vezethetőek vissza. Ilyen volt például, mikor a feleség, a szülei miatt egy kapcsolatba menekül. Másik példa, hogy mikor a férj, ugyanebből a kapcsolatból azért menekül, mert nem képes elhinni, hogy van egy nő az életében, aki végre szereti, és ezzel az érzéssel sem tud betelni.
Ezen két példa alátámasztja, hogy mennyire meghatározó a gyermeki lét a felnőtt létre.
A könyv befejezése szíven ütött, hiszen a maradék reménysugarat is eltüntette azzal kapcsolatban, hogy egy problémás családból is ki lehet kerülni, annak nem áldozataként. Az ötödik fejezet mindannak az eredménye, hogy a gyermekeket, a “kirepülésükig” úgymond átverték, és sohasem beszéltek nekik nyíltan a családban történtekről. Alapvetően úgy hiszem, hogy egy gyerek elől nem nagyon lehet eltitkolni semmit, nem mert kideríti az igazságot, hanem egyszerűen megérzi.
,,Hozzászoktak, hogy mi ezt az utat választottuk, hogy nem mondjuk el azt, ami a legfontosabb, hogy nem adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy megértsék, mi történt. Ők sem mondták el, hogy nekik mennyire fáj, mit gondolnak róla, mit éreznek, ahogyan semmi mást sem. (…) nem akarták feszegetni a hazugságot.” ( a feleség a gyerekekről)
A mű történetének összefoglalását, a férfi elbeszélésén keresztül lehet legjobban szemléltetni. A magány ellen való küzdelme céltalan, hiszen saját magával dacol.
Ő végzi a mélygarázsban, mert valójában ki sem tud onnan szabadulni.
A keletkezett problémáinak kiváltó okát kellene helyrehoznia, melyre azonban nem képes. Az ebből való menekülést, egyetlen verzióra sűríti, ami saját létének végét jelenti.
A különböző nézőpontok rávilágítottak, hogy nem feltétlen kellene azonnal elítélnünk valakit. Emellett furcsa volt olvasni, hogy a szereplők, úgymond magyarázzák is a saját viselkedésük miérjeit, bár ez elengedhetetlen is volt a történet megértéséhez.
Szerintem ahhoz, hogy megfelelően megértsük, magunkénak érezzük a gondolatmeneteket a könyvben, meg kell kérdőjelezni az olvasottakat. Az így kialakult “párbeszéd” a mű és az olvasó között kialakítja az értelmezésünket, és így mégnagyobb hatással lehet ránk egy-egy mű.
Ennek a weboldalnak a bemutatkozásában szereplő idézetet (Ha azt olvasnám, amit a többi ember, gondolkodni is csak úgy tudnék, mint ők.) szeretném felhozni még, hogy nem csak a különböző művek olvasása határozza meg szerintem egy ember gondolatmenetét, hanem az is, hogy mennyire képes egy szöveget, lefordítani a saját “nyelvére” az olvasó, amivel azonosulni tud, és ami kiegészíti az ő gondolkodását.
A weboldal mottója szerkesztési következetlenség miatt lett ez az idézet, lecserélése épp folyamatban van, mert én sem tudok vele azonosulni. Köszönöm, hogy emlékeztettél erre.
Mélygarázs
Ez a könyv olvasása számomra nehéznek bizonyult . Eléggé elgondolkodtató volt ,hogy három személy beszél a könyvben. A férj a feleség és a szerető. A könyv borítóján egy piros kisautó látható amely a szakadék felé megy. Számomra ez a motívum negatív és maga mélygarázs cím is a sötétségre a szomorúságra utal.
Ez egy hárompontos szerelmi történet átszőve pszichológiai,szociológiai, társadalmi ás mesebeli ábrázolásokkal, melynek vége tragédia, ennek a csonka családnak az élet halad tovább, a gyerekek felnőttek azonban lehet hogy a napfényes boldog élet értékeléséhez nekik is át kell haladniuk a mélygarázson.
Az író a szereplőket három különböző ember(mind három áldozat) monológiát használja fel jelenlegi életünk, érzelmeink, kötődéseink, sorsunk, emberi gyarlóságaink, napi problémáink bemutatására, sors és korkritika gyanánt.
Ha az ember naponta követi a világ eseményeit, a napi társadalmi problémákat ismeri, helyenként szinte saját gondolatait látja leírva,
A kötet első része, egy 30
„Soha ne a borítójáról ítéld meg a könyvet…!”- Én személy szerint amikor olvasni kezdek egy könyvet mindig megnézem a borítóját és alaposan átgondolom a címét. A borítón található piros kisautó amely épp a szakadék felé közeledik előre utal a tragédiára. A cím maga pedig negatív érzelmeket keltett bennem.
A mélygarázs története három szereplő – egy férfi és két nő – egymás mellé illesztett monológjából épül fel. Számomra ezért nagyon nehéz volt a szöveg olvasása és megértése. Talán azért mert Háy könyvében nincsenek igazi arcok , jellemek. Voltakép tehát nem X vagy Y sorsát ismerhetjük meg a regényből hanem az általuk képviselt archeotípusokat. Rendkívül megragadó számomra , hogy ez a regény nem újdonságokat mond el hanem kimondja azt amit mi is gondolunk titokban vagy éppen kimondva és , hogy a szerkesztettség alapján mindig az épp soron levő monológgal értek egyet. Bemutatja , hogy mi hétköznapi emberek hogyan veszítünk fényünkből minden egyes nap , a monoton minden napokat , a tönkre ment párkapcsolatot magát és , hogy hogyan hozunk sok rossz apró döntést , amelyeket utána nem tudunk feldolgozni , sok kicsi tüske marad bennünk , amik végül megmérgeznek minket.
A férj fejezete számomra egy nagyon nyomasztó monológ. Megtudhatjuk , hogy az érzelmek hiánya miatt lépett félre. Gyermekeivel sem őszinte. A feleségről megtudjuk, hogy szülei túlzott szeretete elől menekült bele ebbe a házasságba. A szabadságát azonban itt sem kapta meg , nem tud megküzdeni a hétköznapi problémákkal. Személyiségét megviselik a monoton hétköznapok.
A mélygarázst egy szimbólumként is értelmezhetjük , a férj lelki világát ábrázolja vagy egy érzelmi állapotot amit nem volt képes leküzdeni. A végkifejlet magában hordozza korunk társadalmának tipikus magánéleti problémáit és az ebből következő esetleges tragédiát.
A mélygarázs című regényben számomra elsőként a karakterek hangszerűsége tűnt fel. Ezzel az elbeszélésmóddal az általános érvényességet sugallta a mű, amit később megerősített a teljes gondolatvilága is. A karakterek nem konkrét emberi életutakat mutatnak be, hanem általánosított emberi típusokat, azok sorsának jellegzetességeit. Mivel a karakterek ezen típusokba lettek besorolva, törvényszerűvé válik, hogy életük a nekik kijelölt mederben folyjon. Ez a sorsszerűség, ami a mű másik jellegzetessége, már a legelső mondatban megmutatkozik.
A sorsszerűség központjába az öregedést állítják az elbeszélők, mint visszafordíthatatlan biológiai törvényszerűséget, örökös romlást, értékvesztést. Ezzel együtt jár az emberi lélek és gondolkodás, s ez által az élet formálódása is, szintén visszafordíthatatlanul negatív irányba.
Azonban míg a biológiai folyamatok természetes úton mennek végbe, a lélek formálódása teljesen természetellenesnek hat, mivel kiváltói is mesterséges dolgok. Ilyenek például a fogyasztói társadalom, s az általa állított folytonos, irreális elvárások és az élethazugságok.
A szereplők monológjaiból az olvasó fölvázolja viszonyrendszerüket, a szerelmi háromszöget, melynek csúcsán a férfi áll. Egyik oldalán a „kapuzárás” előtt álló szerető, aki azzal hitegeti magát, hogy a férfi képes lesz őt választani. Másik oldalán a feleség, kinek a családja és a biztonság jelentik a legfőbb értéket. Mindketten a férfinak rendelik alá magukat, a világot és kapcsolataikat is érzelmeik felől értelmezik, így válnak saját hazugságaik áldozatává. Végül a szeretőnek megalkuvás és meseterápia, a feleségnek pedig beletörődés és jelentéktelenség marad.
Mindennek a közepén áll a férfi, aki már nem akar megfelelni semmilyen normának. Célja, hogy fölszámolja társadalmi kötöttségeit és a világot végre összefüggéseiben lássa. A semmit választja, s ez által egyfajta isteni pozícióba kerül. Figyeli a világot, az embereket a mélygarázs mindent látó kamerái mögül, ítélkezik fölöttük, elméleteket gyárt. Az olvasó gyakran egyetérthet az éles társadalomkritikával, mellyel a férfi az őt körülvevő világot szemléli. Komoly filozófiai és erkölcsi kérdéseket vet fel, mint például a szabadság léte és a létezés célja, azonban lassan kibontakozik az olvasó előtt a férfi paranoid hajlama. („Az egész világ felesküdött arra, hogy kegyetlenül megnehezítse az életedet… Minden gyanúba keveredett, s ami nem gyanús, na, az a leggyanúsabb… Mert ez egy olyan menthetetlenül rossz és reménytelen világ, amilyen rosszat és reménytelent csak el lehet képzelni.”)
A főhős valóban többet lát és ért a világból, mint a fogyasztói társadalom oszlopos tagjai, azonban célját nem tudja elérni. Emberi mivoltából fakadóan nem tud elszakadni múltjától, önmagától, saját korlátaitól. Az abszolút igazság megismerésében is elbukik nem csak saját korlátai, de mániákussága miatt is. Minden apró igazságot, amit fölfedez összeesküvés elméletekbe szövi bele, s végül minden szál összefut az emberek kizsákmányolásában, az örökös függőségekben. Emiatt egy idő után számomra kicsit vontatottá és közhelyessé is vált a férfi monológja, ugyanakkor úgy érzem közelebb kerültem önmagam és a körülöttem lévő világ megismeréséhez.
„Ez a könyv nem a reménytelenség gyűjteménye, épp az ellenkezője: lehetőséget kínál, hogy gondolkodj a sorsodon, és mi volna ennél nagyobb remény. ” (Háy János)
A Mélygarázs című mű rám is mély benyomást mért. Kijelentésemet azzal tudnám indokolni, hogy a regényben leírt történet akár a valóságból is meríthető volt, ezáltal mi is azonosulhattunk azokkal a mindennapi problémákkal, amelyekkel a szereplők, azaz amivel a feleség, a férj és a szerető küzdött. Az eseményeket egyenként mindhármójuk szemszögéből megismerhettük és én közben mindig az aktuális féllel értettem egyet. Elsőként a szerető mutatkozott be, akit gyengéd szálak fűztek a férjhez, éppen ezért is viselte meg annyira, amikor a szeretett fél visszautasította. Elfogadni a tényt nem volt képes, ezért érezte úgy, hogy segítségre van szüksége a feldolgozásához. Ezt követően a férj problémáival találkoztunk és mondanom sem kell, hogy ezek akár mindenkivel megtörténhetnének. Ő ugyanis tele volt olyan gondokkal, amelyek a házasságából, családi életéből és a mai társadalom elvárásaiból adódtak számára. Olyannyira megterhelték a hétköznapok, hogy még a családi pihenésből sem feltétlen származott öröme, inkább afféle elvárásnak vélte az ismerősök felől. A mindennapos stressz és szeretethiány miatt menekült más nő karjaiba, viszont ahhoz már nem volt elég bátorsága, hogy családjának is bevallja érzéseit, ráadásul tudta, ha megteszi, azzal széthullik az addig felépített, megszokott helyzetük. A feleség is több terhet cipelt a vállán, legfőképp az bántotta, hogy nem tudja egyszerre minden szerepét eljátszania: nem lehet egyszerre felelősségteljes családanya, szerető feleség és jó tanár. Ezek a gondolatok végül teljesen felemésztették. Úgy gondolom, benne mindig is ott lesz a kétely, mi lett volna, ha nem csupán kényszerből, menekülésképpen házasodik meg?
A műhöz kapcsolódóan bennem is rengeteg gondolat fogalmazódott meg a mai emberekről és viselkedésükről, valamint hogy mit miért tesznek. Összességében elmondhatom azt: sokszor felelőtlenül, talán más emberek vagy magunk sorsának rovására döntünk, mégis mindig akadnak az életben olyan pillanatok, amelyekért érdemes élnünk és elszenvednünk néhány rosszabb napot vagy akár hetet is. A mű esetében, a házaspár életében ennek a pozitívumnak mindenképp a gyermekeiket mondanám. A regény tanulsága véleményem szerint az, hogy becsüljük meg, amink van, próbáljunk mindig a helyes útra lépni, viszont ha mégsem így teszünk, legalább próbáljuk helyrehozni a hibánkat vagy a lehető legjobban kiélvezni.
Mindig is szerettem kortárs regényeket olvasni. Valahogy közelebbinek éreztem magamhoz, mert ha egy olyan ember írta, akivel „egy világban” élek, sokkal jobban megértem művészetét. Ez a könyv is ilyen, hisz a jelen korban játszódik, a mai nyelvezetet használja és a mai problémákat veti fel.
Elsőként el kell hogy mondjam, nagyon tetszett, hogy mindhárom szereplő történetét egyes szám első személyben olvashattam. Beleképzelhettem magam saját látásvilágukba, történetükbe, fájdalmaikba. Mindig amellett álltak, aki történtét éppen olvastam. Mind hármójuknak meg van a saját háttere, ami miatt teljesen máshogy látják az életet.
A szerető egy furcsa személyiség. A férfival való kapcsolatát meseként meséli el, mert meseterápiára járt. Az hogy ezt is egy terápiával kellett kezelnie, utal arra, hogy mennyit is jelentett neki a férfi, és hogy az a szerelem, amit annyira keresett, ebben a kapcsolatban találta meg. Nem akar beletörődni abba, hogy elveszítette a férfit és abba se, hogy ez amiatt van, mert ő hagyta.
A férfi életképe nagyon elgondolkodtató. Az a látásmód, hogy ha akarja, akkor úgy lesz ahogy ő akarja, de ő nem akarja elég csekély akaraterőre utal. Inkább mindent elfogad úgy, ahogy az épp történik, nem küzd, vagy tesz semmiért, ami éppen őt feljebb vinné, és ezt úgy állítja be, mintha így tervezte volna. Egyedül akkor láttam rajta, hogy változtatni akart, mikor a robbantáskor a szeretője után ment, mert rájött, hogy szereti őt.
A feleség szerintem egy önbizalom hiányos, átlagos asszony, aki szülei hibáját próbálja kijavítani saját gyerekein túlságosan is. Érzelmileg sérült gyerekkori élete miatt, nem gondolta át sosem mi lenne számára a megfelelő, tette, amit tennie kellett. Ezért házasodott össze a férfival is. Nem volt szerelem, vagy bármilyen érzelmi oka ennek a kapcsolatnak. Szerintem nem ismerték igazán egymást, sosem beszéltek magukról egymásnak, sőt kapcsolatuk erősen kommunikáció hiányos volt. Mindkettőjüknek voltak gondjai a másikkal, de sosem mondták ki. Emiatt került sor a válásra is. A feleség kizárólag saját magát hibáztatta, hogy mindig nemet mondott a férfi közeledésére, hogy nem figyelt oda rá, és mindig a gyerekekkel volt elfoglalva. De nem csak a házassága, de a gyerekeivel való kapcsolata is rossz volt. A szülők a válásról is inkább hazudtak, hogy egy üzleti út miatt lesz távol az apa. A gyerekek így már nem is vették komolyan az anyjukat. Ez regény legvégén látszik a legjobban, amikor a telefont sem veszi fel az anyjának, aki el akarta mondani, hogy meghalt az apjuk.
Összegezve, egy érdekes, szórakoztató, ám de összetett és bonyolult regénynek tartom A mélygarázst. Három igen komplikált személyiséget mutat be, ami szerintem nem könnyű feladat. A mai beszédnyelv használata, őszintesége és szókimondósága az írónak, pedig külön nagyon tetszett.
Azt hiszem életemben nem olvastam még belőlem ennyire ellenszenves érzelmeket kiváltó művet. Ha a három szereplőt kategorizálni lehetne, a szerető nem más, mint egy oktondi kisgyerek. Bár a szerelmes lélek nem is áll olyan messze egy feltétel nélküli bizalommal megáldott kisgyermektől, és a naivság csapdájában tengődik, de ez a nő elutasít, sőt eltol magától minden észérvet és tényt. Már annyira nyilvánvaló, hogy semmit sem várhat el ettől a férfitől, mégis kapaszkodik bele, mint kisded az édes nyalókába. Olyan világban élünk, ahol az embereknek sztereotípiák szerint adnak tanácsot az ismerősei, ha saját tapasztalatuk nincsen. Neki pedig mind a tapasztalatok, mind a sztereotípiák azt üzenik, hogy semmi esélye sincs, meg persze be is látja, hogy a férfi nem a legelhatározottabb hódolója. A mesével vigasztalás talán megfelelő terápia, de mit ér az ember egy olyan mesével, amelyről már az elején tudja, hogy nem lesz happy end? Akkor inkább dráma, és nem mese, a dráma pedig nem vigasztal.
Aztán a férfi, aki nem több egy csapongó kamasznál. A kamaszoknál jellemző az, hogy mindent borúsan látnak, a szülők kegyetlenek és gonoszak, a barátok érdektelenek irántad és irigyek, a kötelesség unalmas, nincs cél. Ez a férfi unalmában panaszkodik mindenről, holott nincs rossz dolga. Vannak gyermekei, akik továbbviszik az emlékét, van keresete, van étel az asztalán, és még ha nem is a tökéletes formában, de a szerelem is rátalált. Vajon mit tenne, ha arra a sorsra jutna, mint az éhezők, akikről beszél? Akkor is unalmában a mélygarázsban ülne és Istent játszva prédikálna az emberek nyomorúságos életéről?
Nem mondom, hogy nem értek vele egyet teljesen. Minden problémában, amit felvet, van igazság. Rengeteg elhamvadó kapcsolatot látni, és számtalan épül a testi igényekre. Igen, a nőknek azért vonzó egy izmos férfi, mert biztonságot sugall. Optimális apa lehet a gyerekeknek, az utódoknak, ahogy a nőstény oroszlán hozzácsapódik a legerősebb hímhez. A páva az udvarlás alapján választ, ezért lehet elhódítani pár kedves szóval egy hölgy szívét. A férfi pedig nem hiába futkos több partner után, ahogy kevés fajban létezik monogám hím a földünkön. Lehet, hogy csupán felfuvalkodott ösztönlények vagyunk mi is, emberek. De milyen jogon becsmérli azon kevés értékeket, amelyeket keresünk életünk során? Lehet, hogy mindannyian azért születünk, mert erre volt igénye a szüleinknek. Számít ez? Kaptunk egy lehetőséget, kaptunk egy életet, hogy véghezvigyük a sorsunkat, hogy segítsünk másokon, segítsünk azokon, akik bármit megtennének azért, ha a helyünkben lehetnének. Még a legszegényebb, legéhesebb, leghánytatottabb sorsú embernek is eszébe kell, hogy jusson: van, akinek rosszabb. Az ő kedvükért kell jó és vidám embernek lennünk, kiélvezve minden értéket, ami megadatott.
A szabadság csak egy fogalom. Bárki, aki úgy gondolja, hogy szabad, ő szabad. Egyedül a saját kalitkáid tarthatnak fogva, ahogy a férfit is fogva tartják a láncok, és szitkozódik, mardos és vergődik a szorításukban, miközben elérhető közelségében van a lehetőség a változtatásra, csak nyúlnia kéne érte. Minden dacát másokban látja, az önkritikája hiteltelen.
Nem sajnáltam. Egy negatív értéket képviselt, és az ilyen érték jobb, ha a semmibe vész.
A következő fejezetben azt hittem, hogy megismerhetek egy másik szemszöget, de ugyanazzal a lemondással és kissé életundorral találkoztam. Ha így fogná fel mindenki, akkor a világon nem lennének emberek, mert már kihalt volna ez a faj. Az embernek szüksége van csodákra és eszmékre, hogy el tudja viselni a mindennapos megpróbáltatásokat. Hiszen a remény hal meg utoljára… Nincs nála erősebb. Motivál, biztat és lökdös előre mindenkit, ezért jutottunk oda, ahol most vagyunk, mert voltak elképzelések és hittek bennük. Pontosabban, voltak pozitív elképzelések.
Utoljára meg kell még említenem, hogy mindenki fejében van egy kapcsoló. Van egy nézeted, borúlátó vagy derűlátó, az mindegy. Klikk – elforgattad a kapcsolót a fejedben, semmi fizikai dolog nem történt, még csak meg sem terhelt. Valami nagyon fontos azonban megváltozott: az életed. Máshogy állsz hozzá a dolgokhoz, egy teljesen új irányból közelítesz hozzájuk, és új fordulatot vesz a jövőd. Ennyire egyszerű.
A műben senki sem volt erre képes. Röghöz kötött, ragaszkodó emberek voltak, ha hitték is, hogy képesek rá, rosszul hitték. Talán a feleség jött ki belőle a legjobban, mert egy ilyen ember terhe, mint a férjéé, hatalmas teher lehetett.
Nagyon tetszett, ahogy a saját világlátásodat ütköztetted a szereplőkével.
A mélygarázs című regény elolvasása előtt is sokra következtethetünk a mű címéből. A “mély” szó negatív érzelmekkel töltött, és talán utalhat a magunkban elfojtott, mélyre zárt problémákra is. Semmiképp nem szabad a felszínen mozogni, törekedni kell a problémák okának megértésére is, nem csak az orvoslásra.
A mű olvasását számomra megnehezítette, hogy 3 névtelen szereplő szólal meg: a férj, felesége, és a szerető. Az író ezzel is rásegíti az olvasót, hogy minél könnyebben beleképzelhesse magát a szereplők helyzetébe, hiszen név nélkül bárki könnyebben a “sajátjának” érezheti a művet.
A cselekmény hármuk szerelmi háromszögét meséli el, mindhármuk szemszögéből. Az első fejezetből megtudjuk, hogy a szerető meseterápiára jár, mert a férj visszautasította, és ezzel a módszerrel próbálja feldolgozni a csalódást. A férj és feleség családjában is különböző problémák adódnak: elbeszélnek egymás mellett, nem figyelnek egymásra, csak végzik a másik mellett mindennapi rutinjukat, így kapcsolatuk meglehetősen megromlott, azonban gyerekeik érdekében mégis együtt maradnak, tartják az ünnepeket, próbálják boldog család látszatát kelteni. A család megismerésén keresztül betekintést nyerünk a mai modern társadalom problémáiba is. A mű vége szinte teljesen megöli a reményt, hogy létezhet olyan negatív múltú család, melyből „sérelem nélkül” ki lehetne kerülni.
Számomra a mű lélektani regényként volt a legkönnyebben értelmezhető, hiszen a cselekmény végig csak segített a társadalmi problémák felvázolásában és megértésében, és nem a történéseken volt a hangsúly. A regény elbeszélésmódja ugyan megnehezíti az olvasást, azonban nekem könnyebbség volt, hogy mai nyelven íródott a mai társadalomban is létező problémáról, így a megértése sokkal könnyebb volt, mint a régebbi korok regényeié.
Mivel nem gyakran szoktam könyveket olvasni, először nagyon nehezen haladtam vele. Később azonban életszerűsége miatt egyre könnyebben ment. Hangulatvételét tekintve nagyon lehangoló volt számomra, mert nem egy átlagos ,,Happy end”-el végződő műről van szó. Mégis szerintem bárki odatudja képzelni magát akármelyik szereplő helyébe. A műben szereplő házaspár és a szerető mind alá vannak rendelve egymásnak.
A mű elején megtudhatjuk a szerető szemszögéből, hogy milyen módon próbálja feldolgozni a szakítást. Szerintem teljesen beleképzeli magát egy mesevilágba, csak azért, hogy így elfelejtse egykori szerelmét. Nem ez lett volna a legmegfelelőbb megoldás, miszerint elmenekül a múlt elől, hanem tisztázniuk kellett volna a férjjel ezt a helyzetet, megbeszélni és talán így mindkettejüknek könnyebb lett volna a befejezés.
A második fejezet a férj szemszöge, megtudhatjuk mennyire kényszűségnek érezte a családját már az utóbbi időben, feleségével pedig teljesen elhidegültek egymástól. Véleményem szerint nincs megoldhatatlan probléma, csak időben kellett volna cselekedniük, mind a férjnek, mind a feleségnek. Nem a másik lépésére kellett volna várniuk.
A harmadik fejezet a feleség látásmódját mutatja be a műben. Mint kiderül neki is megrázó gyerekkora volt, pont, mint a férjének, csak ő az elkényeztetést, a túl sok szeretetet értelmezi a rossz hasonlatának. Házasságába is csak mindezeknek köszönhetően ment bele.
Nem érti férje elégedetlenségét, mivel szerinte kapcsolatuk csak a gyerekek miatt lényeges, saját igényeik elhanyagolhatóak.
Összefoglalva ezt az egész szituációt, ha egy embernek bármilyen problémája akad az életben, cselekednie kell, hogy azt megoldja, még ha esetleg az áldozatokkal is jár. Nem szabad addig várnia, míg késő nem lesz és visszafordíthatatlan helyzetbe nem kerül.
A Mélygarázs egy posztmodern irodalmi alkotás, amely számos filozófiai kérdést vet fel, mint például a család szentsége, férj és feleség egymás feltétel nélküli örök szeretete vagy, hogy ki lehet e szakadni a társadalmi elkötelezettségek alól. A probléma alapját az adja, hogy a férfi nem a feleségét szereti, hanem a szeretőjét viszont nem tud elszakadni a családjától mivel, kötelességet érez irántuk. Az író a szereplőket anonimitásba tartja és ezzel a technikával általánosítja a őket és így az olvasó még könnyebben tud azonosulni bármelyik karakterrel. Olvasás közben engem is arra kényszerítettek a karakterek, hogy azonosuljak velük, de nekem nem sikerült egyikkel sem teljes mértékben mivel a szerető álomvilágba próbálta megoldani a gondjait és ezzel nem értek egyet, hanem ha valami probléma adódik akkor érdemes józanul reaálisan megoldást keresve megoldani a helyzetet, a férj pedig nem tudta eldönteni mit szeretne, szerintem pedig választani kell valamit és ha nem jön be akkor mással próbálkozni nem pedig a két dolog között ’lebegni’, a feleséggel pedig azért nem tudtam azonosulni mert beletörődött a helyzetébe. Lényegében három monológból áll a mű amely a történet valós konfliktusainak a kiváltó oka és a tragédia elősegítője: az emberek nem beszélnek egymással és így nem ismerik meg egymást, nem tudják kezelni egymás között a konfliktusokat, pl.: ha a férfi megmondta volna a feleségének hogy már nem szeret és már nem akar vele együtt élni akkor lehet hogy könnyebb lett volna a szakítás nem érzett volna kötelességeket a felesége a családja iránt és lehet hogy akkor boldogan élt volna a szeretőjével. A legnagyobb bűnös a tragédia kiváltója szerintem a szerető volt aki álomvilágban élt hitegette magát arról hogy eljött érte a szőke herceg a fehér lovon és azt hitte hogy tökéletes. Pedig a ’ szőke hercegnek ’ is vannak problémái amit meg kellett volna oldani. A férj pedig beképzelt volt. Azt hitte bármit megtehet következmények nélkül, ki akart szakadni a társadalomból, de végül a társadalom rekesztette ki a mélygarázsba. Az az egy fontos kérdés a könyvben végig, hogy mennyire a saját döntéseink határozzák meg az életünket, vagy mennyire a társadalmi, a biológiai, a genetikai meghatározottságunk miatt teszünk meg bizonyos lépéseket. Nekem összességében tetszett a Mélygarázs mivel nyersen és egyértelműen társadalmi kritikát mond ki a családok mai helyzetéről.
Előszöris azzal szeretném bevezetni véleményalkotásomat, hogy mint nem magyar ember, nem szokásom sok magyar szerzőtől való könyvet olvasni. Ezzel szemben mérhetetlenül örülök, hogy ez a könyv a kötelezők közé került és alkalmam volt elolvasni, mert az egyik általam legjobban kedvelt könyvek közé lett sorolható.
A tematikáját imádtam. A kritikus, negatív, kissé pesszimista de mégis abszolút a valós életet bemutató regény az első mondatától belopta magát a szívembe. A mai társadalom bírálását és leírását nagyszerűen és öteletesen oldotta meg. Remekül használta fel erre a három teljesen különböző, mégis ugyanolyan szituációban lévő embert és az ő nézőpontjukat.
A szerető általában egy negatív képet ábrázol. Ő a minden rossznak az okozója és akarója, ez esetben azonban nem tudnám így azonosítani. Igenis megvetem, amiért képes volt belekezdeni egy komolyabb kapcsolatba egy házas férfival, hiszen teljesen tisztában volt a férfi helyzetével és hiába ha még azt is állítja, hogy szerelmes volt, számomra ez elitélendő dolog. Ugyanakkor az ő élete sem volt a legfényesebb, amit igazábol saját magának köszönhet. Egy álomvilágban élt, és hiába, hogy ez egy jó út a kevésbé kedvező igazság elől nem képes megmenekülni senkisem. Attól még, hogy nem akarunk valamiről tudomást szerezni, az attól még ott lesz. Véleményem szerint hamarabb kellett volna belátnia és elfogadnia azt, hogy a férfi annak ellenére, hogy talán érzett iránta komolyabb érzelmeket, nem képes feláldozni az egész eddig kialakított unalmas és egyhangú életét.
A férj alakja taszító. Talán ezzel az egy szóval tudnám egyszerűen jellemezni. Abszolút nem az én emberem, ha lehet így fogalmazni. Tönkretette a saját életét, azért mert nem volt annyira bátor, hogy megszabaduljon attól ami szamára (és nem csak számára) toxikus volt. Csak azért, mert valamit megszoktunk avagy így kényelmes, nem jelenti azt, hogy egyben egészséges is. A mélygarázs címet legfőképp az ő részéhez kapcsolnám. Nem látok kiutat a nyomorúságos helyzetéből, mert talán nem is szeretnék. Szerintem megérdemli azt a lelki nyomort amiben él, amit igazaból saját magának okozott. Egy pillanatig sem tudtam sajnálni a műben, bár be kell valljam, nem egy a világról alkotott gondolata megofogott és elgondolkodtatott.
A feleség a saját csapdájába esett bele, amit még a gyermeklétéből hozott. Észrevételeim alapján, ez egy sokszor előforduló probléma, amit még ha nem is veszünk észre igenis súlyos károkat okozhat. Amennyire próbáltam sajnálni, annál kevésbé tudtam. Ha valaki a saját butasága miatt megy bele valamibe vagy tesz meg valamit, egy idő után úgyis be kell azt látnia, de ez esetben úgy gondolom sose késő változtatni. Az egyetlen elfogadható okot, amiért nem vetett véget a már amúgy rég befejezett kapcsolatának a férjével, a gyerekeket láttam. Bár ők is már felnőtt emberek voltak, attól függetlenül, hogy a szülők elhallgatták problémáikat a gyerek ezt minden látja és érzékeli korától függetlenül.
Végezetül, annyit szeretnék mondani, hogy ez számomra egy majdhogy tökéletes regény, amiről órákig el lehetne beszélgetni és különbözőképpen értelmezni. Biztos visszatérek még egy-egy részéhez, amit újraolvasok.
Háy János: Mélygarázs
Porogi Anna
12. c osztály
Háy János Mélygarázs című regénye három személy szemszögéből mutat be egy konkrét élethelyzetet, miközben,ahogy az író megindokolta: „keresi mindenki igazát” .Fontos azonban tudni,hogy mivel problémák tucatjával találkozik az olvasó, úgymond felül kell kerekedjen, és bár a regényben nincs leírva az esetleges megoldás, neki kell ezt megteremtenie, kigondolnia.
A regény címe a szereplők, főleg a férj élethelyzetére utal, illetve egyfajta szimbolikus jelentése is van. Ezt a férfi monológjából tudhatjuk meg, amiben egyfajta menedék szereppel ruházza fel ezt a helyiséget. Eközben a következőket mondja róla: nincsenek elsők és másodikok, egyfajta kis univerzum, menedék, nyugalom.
Sajnos a menedék nem mindig menedék, hiszen a menekülés nem a megoldása a regényben felvetett konfliktusoknak. A három szereplő monológjából megtudhatjuk a gyermekkoruk, a párválasztási nehézségeik, a munkahelyi hátterük, a barátokkal, más emberekkel kialakított kapcsolataik, sikereiket és kudarcaikat egyaránt. Én úgy érzékeltem, hogy mindhármuk életén jelentős befolyással bírtak az előbb felsorolt tényezők.
A cselekmény nem egy időben zajlik a múlt, jelen jövő egyaránt megjelenik benne. A három szálon futó cselekmény előre menetelében a múltnak van meghatározó szerepe. Jellemfejlődés csak a két női szereplő esetében figyelhető meg, akik képesek továbblépni a párkapcsolati válságon és új életet kezdeni.
Nincs konkrét főhős, mindenki főszerepet kap, a történetek monologikusan, az adott szereplő(férj, megcsalt feleség, szerető) szemszögéből kerülnek az olvasó szeme elé. Valóban az egyik legfontosabb, ugyanakkor legnehezebb dolog, hogy ne merüljünk el saját problémáinkban, viszont ők pont ezt tették. Emiatt egyfajta elhidegedés következett be mindnyájuk életében. Feszültségforrásnak tekinthető, mint ahogy az is,hogy nem beszélték meg a problémáikat, egy jobb élet reményében „elmenekültek” egy másik személyhez, ahol viszont az emlékek és lezáratlanság kínozta őket.
A kezdő hang a szeretőé,aki a férfitól való elbúcsúzás pillanatával kezdi történetének elmesélését. Az ő gyermekkora a szoros, ugyanakkor túlzottan féltő apa-lány kapcsolatról szól. Metaforikusan édesapját sárkányként, a lehetséges párkapcsolat férfiját pedig lovagként jeleníti meg. Egyfajta mesés keretet ad az egésznek az is, hogy mesebeli számokat jelenít meg. Három lovag után a negyedik az igazi, bár ezzel valószínűleg „megtöri” a mese látszatát, utalva arra, hogy ez mégis a való élet. A lovagból a szegény ember legkisebb gyermeke lesz, akit ő befogad és „meggyógyít”.
Ebben és a következő két monológban is fontos a kapcsolatok, barátok tanácsadása, bíztatása. Ők segítenek megoldani a problémát, miszerint a férj, aki megcsalja a feleségét, nem akarja felvállalni őt. Egyfajta ráébresztő kérdés jelenik meg benne: „Lehet-e olyan mese, ahol a királylány titkos viszonyt folytat a szerelmével, míg a halál el nem választja őket.” Erre a megoldást a következő idézettel szeretném bizonyítani: „Minden szerelem árnyékában ott egy seregnyi várakozó, akik ha engedélyt kapnak, rögvest befészkelik maguk a megüresedett helyre. Érdekes, hogy ez utóbbi a feleség monológjában is kifejezésre jut. Véleményem szerint egyfajta üzenetként is felfogható, a remény, hogy mindig lesz valaki, aki felvállalja a párját és boldog életet élhetnek. Ez a monológ megoldásra talál, hiszen továbblép a párkapcsolati válságon, képes egy újat kezdeni, és átgondolni a megtörténteket.
A férj monológja sokkal nyomasztóbb, mély lelki válságot tükröz. Mindenben a rosszat látja, nem képes megoldást találni semmire, és hagyja, hogy a múltbéli sérelmek meghatározzak a jelenlegi életét. Az ő gyermekkora, leírása szerint, a szigorú, kötelesség teljes gyermekkorról szólt. Még a játékot sem fogja fel élvezetnek, melyet ez a mondat is bizonyít: „Mindenki tudja, nem a játék, hanem a szabályok elsajátítása a játék lényege” Egyben ez azt is tükrözi, hogy keretek közé szorítva érzi magát. Ez megnyilvánul a munkahelyén, a nyaralási szokásaiban, illetve a gyerekeivel való bánásmódjában. Nem képes kimondani a problémáit, inkább más ürüggyel egy nem ahhoz kapcsolódó dologba köt bele. Ilyen például, amikor a nyaralás alkalmával leszidja a gyerekeit, hogy milyen hálátlanok, ahelyett, hogy elmondaná nekik őszintén, hogy valójában nincs elég pénz. A válás után sem mondja meg, hogy valójában elváltak feleségével, ösztöndíjnyeréssel indokolja elutazását.
Fontos ellentét a két másik női szereplővel ellentétben, hogy neki nem játszanak fontos szerepet az életében a barátok, az ő menedékhelye a Mélygarázs. Nem beszéli meg a problémáit, és magában sem talál rájuk megoldást. Életét értelmetlennek, reménytelennek látja. Az ő gyermekkora is ellentétes a másik két hölgyével: szülei nem foglalkoztak vele kellőképpen, már évek óta nem találkozott velük. Hiányzik az érzelmi háttere, ami egyfajta gyökeret is biztosíthat a problémamegoldó-képesség hiányának.
A harmadik monológ a feleségé. Mint az előbbiekben említettem, az ő családi háttere is biztosabb, mint a férjéé volt. Viszont, a munkahelyi konfliktusok ugyanúgy megjelennek. Az ő problémája, hogy túl sokat dolgozik, illetve a munkatársaival nem túl jó a viszonya, emiatt elhanyagolja a férjét. Ő azzal is kitűnik, hogy bár lehetősége lett volna megcsalni férjét az iskolaigazgatóval, nem tette. Azonban figyelmetlenséget tanúsított környezetével szemben. Haszontalannak látja magát, amit a következő idézet bizonyít:
„Tényleg elhasznált, divatjamúlt terméknek láttam magam, mert ezt tükrözte minden nap az az üveges szem, ami már nézett csak nem tükrözött. A tükörben egy szánalomból megtartott nő nézett vissza”
Akkor döbbentem rá, hogy mennyire erősen van jelen az elhidegedés a szereplők életében, amikor a feleség monológjában ugyanezt a mondatot olvastam, mint a szeretőjében, maikor a férfi elhagyta. A mondat a következő volt: „Nem tudom, mivé lett ott a régi helyen”. Sem a szerető, sem a feleség nem tartotta vissza a férfit, egyfajta „belefáradt” embert mutattak mindhárman.
Összességében ez a könyv a társadalmunkban ma is jelenlevő problémákat sorakoztat fel, viszont nem kerültek leírásra a megoldások. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy olvasónak magának kell „fölülkerekednie”, nem pedig átvennie a szereplők által megteremtett világ reményvesztett hangulatát. Remélem, hogy mindenki így látja. Látja, hogy a feleségnek és férjnek is beszélnie kellett volna egymással, mielőtt elhidegülnek, mielőtt kialakul bennük az elhidegedés „tüskéje”.