0

A helység kalapácsa

A helység kalapácsát 1844-ben írta Petőfi, a korabeli kritikusok többnyire hevesen bírálták a művet. A következő szövegrészek segítségével vizsgáljuk meg, vajon miért nem nyerte el tetszésüket! Figyeljük meg azt is, hogyan hozza játékba a szöveg az eposz műfaji hagyományát!

A helység kalapácsa

Hősköltemény négy énekben

Első ének

Szeretnek az istenek engem,
Rémítő módra szeretnek:
Megajándékoztanak ők
Oly ritka tüdővel,
Mely a csatavészek
Világrendítő dúlakodásit
Illendőn elkurjantani képes,
S melyet tőlem minden kántor irígyel.
És hogy férfi legyen,
Méltó e tüdőhöz,
Lön az égi hatalmak irántami hajlandóságából
A széles tenyerű Fejenagy,
A helységi kovács,
Vagy mint őt a dús képzeletű nép
Költőileg elnevezé:
A helység kalapácsa. –
Ti, kik erős lélekkel birván,
Meg nem szeppentek a harci morajtól,
Halljátok szavamat!
De ti, akiknek szíve
Keményebb dolgoknál
A test alsó részébe hanyatlik,
Oh ti kerűljétek szavamat!

*

“Ámen!” szólt az áhítat
Szent hangján
A menny szolgája; s az egyház
Négy fala, régi szokása szerint,
Komolyan mondotta utána, hogy: “Ámen.”
A nép pedig, amely esti imára
Gyűlekezett a szentegyházba, azonnal
Elhordta magát,
S egy-egy kancsó bor előtt
Otthon vagy a csapszék asztala mellett
Dícsérte az istent.
A becsukott templomban csend lett;
Nagyobb csend nincs a mocsárok partjainál sem,
Mikor a gém, bíbic s béka elalszik.

Hah, de mi szörnyű zaj,
Mily lárma riasztja
Egyszerre az egyház
Temetői nyugalmát!
Mennydörgés?
Vagy kásának forrása fazékban?…
Nem!
Ott ember hortyog.

Ugy van! ez emberalak.
Egy zugban két öklére hajolva
Alszik… hanem íme fölébredt,
Miután elhortyantotta magát.
Ásít… szemeit dörzsölve körülnéz…
Lát és sejt… sejtése pogány.
Megy az ajtóhoz; megrázza kilincsét.
És rázta hiába.
Éles eszével
Átlátta azonnal
A dolog állását,
És ezt mondotta: “Bezártak.”
S még egyszer mondotta: “Bezártak.”
Azután, mint férfihoz illik,
Téged híva segédül,
Lelki jelenlét!
S kére: ne hagyd el.
S te nem hagytad el őt.
Védő szárnyadnak alatta
Ily gondolatok születének
Nem tökkelütött koponyájában,
Mialatt orrát mutató ujjára tevé:

“Hogy szabadúljak?
Kiabálni potyára.
Valamint a puskagolyóbics
Kétannyira nem megy,
Mint amennyire megy:
Szintugy az emberi hang.
Igy hát hahogy orditanék is:
Meghallani nem volnának
Képesek a falubéli fülek,
Mert innen a helység
Majd félórányira fekszik
Lenn a völgy tekenőjében. –
Leugorjam az ablakon által?
Az igaz, gyerkőce-koromban
A cseresznyefa legtetejéről
Gyakran ugortam alá,
Ha csősz-szagot érzék.
De az régen volt. Már az idén
A negyvenedikszer
Értem meg a krumplikapálást.
Lelkem hüvelyét
A férfiuság kora
Megnehezíté;
S ha leugornám:
Nyakamat szegném,
Vagy más bajom esnék.”

Igy főzte a gondolatok seregét
Feje bográcsában
A bölcs férfiu, aki
Az idén már negyvenedikszer
Éré meg a krumplikapálást.
Ezután folytatta tünődve:

“Mást kell kitalálnom…
Vagy itt húzom ki az éjet,
S ez nem lesz módnélkűli mulatság.”
S komoran nézett a híg levegőnek
Egy pontjára,
Miként a gólyamadár néz
Fenekére a tónak,
Mikor a prédát lesi, mellyel
A kémény tetején
Várakozásba merűlt fiait
Megvendégelni akarja.

“Megvan… ahá, megvan!” rikkanta,
S komoly orcájára derű jött…

S a kiváncsi világ azt kérdi: mi van meg?
Hegyezd füledet,
Kiváncsi világ!
Lantom neked elzengendi: mi van meg.
S ha ekkorig aggodalommal
Néztél hősünk sorsának elébe,
S netalántán arcodat
Érette a búnak könnye füröszté:
Most már szemeid pilláin
Az öröm könnyének
Gyöngye ragyoghat,
Mint fekete átila-dolmányon
A csínos ezüst gomb –
Mert megvagyon a szabadúlás terve,
Jeles terv! illő
Ily okos emberhez.

“Sikerűlni fog, és sikerűlnie kell!”
Mondá a szentegyházi fogoly diadalmasan.
“A toronyba megyek fel,
És a toronyablakon által
Leereszkedem
A harang kötelén…
De ha megkondúl?
Majd úgy intézzük a dolgot,
Hogy szólni ne tudjon:
A kötél jó hosszu.”

Mig a bölcs férfiu tervét,
Leleményes eszének
Fényes tanuját,
Teljesülés koronázza:
Pihennénk tán egyet – aztán
Uj erővel
Térjünk a tettek más mezejére.

  • Mi a  helyszín?
  • Foglaljuk össze az első ének cselekményét!
  • Az alcím alapján mi a mű műfaja?
  • Hogyan viszonyul a szöveg a megidézett műfaji hagyományhoz? Megfelel-e ennek a mű témája és nyelvhasználata?
  • Keresd meg az invokációt és a propozíciót!
  • Mi jellemzi a narrációt? (Keressünk olyan részeket, amelyekben az elbeszélő az alkotás folyamatára utal! Hogy viszonyul a hőshöz?)

Második ének

Regényes domb tetejében
A helység nyúgati részén,
Honnan faluszerte
Legjobban látni sarat, port,
Már mint az idő járása vagyon; –
Mint mondom: a helység
Nyúgati részén,
Környékezve csalántól
S a növények több ily ritka nemétől,
Áll a díszes kocsma, amelyet
Sajátjának nevez
Isten kegyiből
És egykori férjének szorgalmából
A szemérmetes Erzsók asszony…
Mint őt nevezék.

Lantom, kegyes égnek ajándoka! zengd el:
Honnan ez elnevezés.

Erzsók asszonyom ékes,
Holdkerek arculatán, – hol még csak
Ötvenöt év lakozik, –
Örökös hajnalnak
Pirja dereng.
S innen ez elnevezés.
Vannak ugyan, kik
Állítni merészek,
Hogy Erzsók asszonyom arcát
Nem a szende szemérem,
Hanem a borital festette hasonlóvá
A hajnali pirhoz.
De ezek csak pletyka beszédek;
Mert Erzsók asszony nem is issza a bort…
Csak ugy önti magába…

Ide járt hát
A falu népe, kivált
Vasárnapi délnek utána,
És nagy mértékben vígadozott…

Ma is így megy
A szemérmetes Erzsóknál.
Az isteni tisztelet elmúlt,
A csapszék népesedik…

Jelen volt
Közepette a vendégek seregének
A helybeli lágyszivü kántor,
Torkának szárazságával
S szerelemvágyas kebelének
Tengerkínjaival.
Őt ugyanis
A szemérmetes Erzsókért
Öröműző lángok emészték,
Mint a vér rozsdája emészti
Ólmos fütyköseinket, amikkel
Tisztújítási csatákban
Egymást simogatjuk.
Ki vetemednék
Bámúlatra tehát,
Hogy ő egyikével
Feje ablakinak
Le-lenéz a folyó bor
Billikomába:
A másikkal azonban
Andalgva mereng
A szemérmetes Erzsók
Kellemes arcán.

Nem maradott el
A béke barátja
Bagarja uram sem,
A csizmacsinálás
Érdemkoszorúzta müvésze.
Méltóságos termetü férfi.
Majd akkora volt ő,
Mint a bajúsz orrának alatta.
Oldala mellett
A bort szörpölte Harangláb,
A fondor lelkületű egyházfi,
Ki, mikoronta Bagarja uram
E kérdést terjesztette elébe:
“Hát Fejenagy koma hol lehet?”
Így hallatta a választ:
“Ott van, ahol van;
Hanem itten nincs… s ma alig lesz.”
S miután ezeket mélytitku ajakkal
Elmondotta: kiprémzé
Szája vidékét
Sátáni mosollyal.
Bagarja uram pedig űle,
S olyformán néze szemével,
Mint nézni szokott a halandó,
Ha nem érti a dolgot…

Megnyílt akközben az ajtó,
S lett széles az ő nyílása,
Mint szája a helybeli kántornak,
Mikor éneket énekel
A soksípú orgona mellett.
S ki volt, ki az ajtót
Kinyitotta imígyen?
Ha a hagyomány állításának
Hinni szabad:
Nem más, mint a vitéz Csepü Palkó,
A tiszteletes két pej csikajának
Jókedvű abrakolója…

Vitéz Csepü Palkó,
A tiszteletes két pej csikajának
Jókedvű abrakolója,
Így adta bizonyságát
Ékesszólási tehetségének:

“Bort!”

Fölfogta azonnal
A szemérmetes Erzsók
E szónoklat magas értelmét,
S eszközlé annak teljesülését
Nem fontolva haladván.

Annakutána
Fölnéze az ég tájéka felé –
A kemencetetőre,
S ilyféle szavakkal
Terhelte meg a levegőnek
Könnyű szekerét.
Hogy szállítná azokat
A derék hangászi fülekbe:

“Húzd rá, Peti,
A fűzfán fütyülődet is,
Aki megáldott!”

És lett a zenére
A szemérmetes Erzsók
Teremében nagy vigalom…

Míg ily események
Gazdagiták a világ történeteit
A kocsmaterem közepén:
Szélről a béke barátja
Bagarja, s Harangláb,
A fondor lelkületű egyházfi,
Űltenek, ittanak egyre. –
A helybeli lágyszivü kántor
Még mindig pislogatott
A szemérmetes Erzsók
Ötvenöt éves bájaira.
Arcúlata lelki tusának
Volt tűkörözője.
Látszék, hogy valamit
Akar és nem akar,
Vagy inkább, hogy valamit
Merne, ha merne.
Mikoron meglátta Harangláb,
A fondor lelkületű egyházfi,
Hogy a lágyszivü kántor
Se’ széna, se’ szalma:
Hozzája vonúlt,
S ily szókat láta helyesnek
Intézni a késedezőhöz
Bátoritásnak okáért
Hangtalan hangon:

“Oh kántor uram!
Hát elmegy a nap,
Megjön az alkony,
Utána az éj,
Elűlnek a csirkék
És ludak és verebek,
Mielőtt ügyesen szőtt
Tervünknek drága gyümölcse megérik? –
Gondolja meg azt komolyan
És nemcsak ugy átabotába,
Hogy századok adnak
Tervkivitelre
Egy ilyen pillanatot.
Az ilyen pillanatokkal
Fukaran kell bánni tehát
Az előre tekintő
Emberi léleknek,
Valamint fukaran bánik
Beszédeivel
Bíró uram,
A bölcs aggastyán. –
Előre tehát,
Hogy az alkalom el ne sikoljék.
Mint elsiklik néha a hal
A halásznak körme közől,
Ha ügyetlen kézzel
Kap utána az ostoba filkó. –
Rajta azért,
Oh kántor uram!
Most vagy sohasem. –
Mért engedni helyet kebelében
A félelem érezetének?
Hiszen részt vett a győri csatában.”

Ekképen szóla Harangláb,
A fondor lelkületű egyházfi,
A helybeli lágyszivü kántor
Egyebet nem válaszola,
Mint ami következik:

“Oh te tudója szivem titkának!
Igaz egy betüig
Tartalma beszédidnek,
Mint igaz a szentírás.
Bölcsen tudom azt.
De amint van okom,
Nem hordani többé
A titkolt szerelemnek
Életölő fájdalmát:
Szintúgy van okom,
Elfojtani lelkem
Mélységes mélyében e titkot.
Ha ez emberek itten
Észre találnák venni?…
Avvagy ha pofon vág
A szemérmetes Erzsók
E szörnyű merényért?…
Hát feleségem,
Az amazontermészetü Márta?…
O én a legboldogtalanabb
Valamennyi teremtmény közt…
Oh szólj erre, Harangláb,
Mondd meg nekem: ugy van-e vagy sem?…

S őszintén szóla Harangláb,
Mondván: “Úgy van, kántor uram!”

“No, ha úgy van: hát nekivágok!”
S ezzel a helybeli lágyszivü kántor
Fölemelte s letette a kancsót;
Csakhogy mikoron fölemelte,
Csordultig vala az, –
És amidőn letevé,
Üres vala az,
Valamint üresek zsebeim
Most, mikor ezt éneklem
Nagy lelkesedéssel
Költői dühömben. –
Annakutána a lágyszivü kántor
Egyet rántott a lajblija szélén,
S kétségbeesett elszántsággal,
Mint aki hidegfürdőt
Éltében először használ,
Odarontott
A szemérmetes Erzsókhoz.

  • Mi a második ének helyszíne?
  • Ki a kocsma tulajdonosa?
  • Hogyan jellemzi az elbeszélő a szereplőt?
  • Milyen szerelmi történet bontakozik ki ebben a részben?
  • Kik vannak  még jelen?
  • Bemutatásuk melyik eposzi kelléknek felel meg?

Harmadik ének

Oh nagyon is jószívü közönség,
Különösen ti,
Szép lyánykái hazámnak,
Kiket annyira szeretek én…
Ugye nem fogtok haragudni reám,
Hogy a helybeli lágyszivü kántornak
Szerelemvallásától
S a tánc kellő közepéből
Drága figyelmeteket
A templom tájékára csigázom?
Hol a leleményes eszű fogoly
Épen mostan ereszti
Magát lefelé a harang kötelén,
Valamint leereszkedik a pók
Gyakorta szobám tetejéről
Saját fonalán.

És íme leért,
És kutyabaja…

Már este felé volt.
A nap gombóca piroslott,
Valamint a paprika
Vagy mint a spanyolviasz…

Igy állt a világ,
Amidőn a szentegyházi fogoly
Elereszté a mentő kötelet,
S ekképen szóla magában:
“Lenn volnék…
Hála a mennyek urának!
Most egyenest a szemérmetes Erzsókhoz.
O szemérmetes Erzsókom,
Szívem mühelyének
Örök árendása te! nemde
Vársz epekedve reám?
Valamint én várom a tiszteletestől
Kontójának megfizetését,
Melyért nála hetenként
Kunyorálok hiába.
Nem fogsz te sokáig várni reám;
A szerelem lesz sarkantyúm,
Hozzád rohanok,
Mint a malacok gazdasszonyaikhoz,
Ha kukoricát csörgetnek.”

Még bé sem fejezé
Költői beszédét,
S íme rohant a szemérmetes Erzsókhoz,
Mint a malacok gazdasszonyaikhoz,
Ha kukoricát csörgetnek.
Amidőn megfogta kilincsét
A kocsmai ajtónak:
Ketyegett hő szíve erősen
Üdv-kéjek gyönyörétől.
Amint benyitott a terembe,
A tánc még egyre dühöngött,
S csak a béke barátja
Bagarja vevé őt észre,
S őszinte örömmel
Idvezlette, kiáltván:
“Jó napot adj isten,
Fejenagy koma!”
(Mert ő, a nagy férfiú, volt ez.)
“Jó napot adj isten,
Hát kelmed is eljött?”

Ezek voltak szavai
Bagarja uramnak,
A béke barátjának,
De a széles tenyerű Fejenagy,
A helység kalapácsa,
A “jó napot adj isten”-re
Nem mondta: “fogadj isten”,
Nem mondott semmit,
De nem is hallotta beszédét
Bagarja komájának,
Dehogy hallotta, dehogy!…
Ő csak látott –
Oh mért kellett látnia ekkor?
Mért nem született vakon inkább?
És átaljában mért született?…
Ott látá térdepelésben
A helybeli lágyszivü kántort
A szemérmetes Erzsók
Ötvenöt éves lábainál.
E látványra szivét,
A tiszta szerelmü szivet,
Pokolbeli kínnak
Százharminchatezer bicskája
Hasitotta keresztűl
S fölgyujtá agyvelejét
A haragnak cintmasinája legott.
Mint prédájához a macska,
Zajatlan léptekkel
S szeme égő üszkével
Sompolygott a lágyszivü kántor
Háta mögé,
Aki titokban
Gyötrődő szive érzelmét
Ekkép foglalta szavakba:

“Szemérmetes Erzsók,
Koronája az asszonyi nemnek,
S kezelője a bornak
S a pálinkának!
Lesz-e engedelem számomra szivedben,
Ha lelkem tartalmát
Előtálalni merészlem?…
De nekem már mindegy, akár van,
Akár nincs engedelem számomra,
Kimondom:
Mi furja az oldalamat.
Kimondom, igen,
Nem holmi cikornya-beszéddel,
De az érzés egyszerü hangján: –
Keblem kápolnájában
A hűséges szerelemnek
Az öröklétnél
Félrőffel hosszabb gyertyája lobog
Szent lobogással.
S éretted lobog az,
O szemérmetes Erzsók!
S ha meg nem koppantod
A viszonszerelem koppantójával:
El fog aludni,
És vele el fog aludni
Életem is!…
Itt várom itéletemet;
Most, rögtön, ezennel
Mondja ki szűz ajakad:
A reménység zöld koszorúja
Öveddze-e homlokomat,
Vagy a kétségbeesésnek
Bunkósbotja
Üssön agyon?…”

“Én ütlek agyon…
Én vagyok a kétségbeesés!”
Szólt… nem! mennydörgött egy hang,
A széles tenyerű Fejenagynak hangja;
S széles tenyerével megragadá
A lágyszivü kántor gallérját,
S fölemelte a térdepelésből,
Hogy talpa sem érte a földet;
Aztán meg letevé,
Hogy az orra is érte a földet.
“Én ütlek agyon…”
Folytatta tovább
A széles tenyerű Fejenagy.
“Én morzsolom össze
Csontjaidat,
Mint a malomkő
A búzaszemet!
Hogy mertél… de előbb
Téged vonlak kérdőre, o Erzsók!
Mondd meg nekem azt:
A hűtlenségnek fekete posztaja
Vagy az ártatlanságnak
Patyolatlepedője takarja-e lelked?
Oh, szólj nekem erre!”

A szemérmetes Erzsók
Nem szóla reá,
De tengervízszínű szemének
Bájdús kifejezéséből
Ezt silabizálta ki mennyei kéjjel
A széles tenyerű Fejenagy:
“Oh széles tenyerű Fejenagy,
Helységünk kalapácsa,
S csapra ütője szivem hordójának!
Még kétkedel?…
Ártatlan vagyok én,
Mint az izé…”
Hűséged acél láncának
Állhatatosságában. –
Most pedig, oh kántor!
Téged veszlek elő;
Készülj a meglakolásra –
Rémséges leszen az,
Valamint rémséges a bűn,
Mit elkövetél.
Példádon okúljanak a késő unokák,
Hogy kell csábítni az ártatlanságot,
Hogy kell konkolyt hinteni
Két szerető szívnek
Tisztabuzája közé!”

Miután a nyelve megállott,
Két keze kezdett mozgani
A széles tenyerű Fejenagynak:
A helybeli lágyszivü kántort
Úgy ütögette a földhöz,
Mint a gyertyát mártani szokták.

A helybeli lágyszivü kántor
Elkezdett bőgni, amint még
Nem bőgött soha…

A széles tenyerű Fejenagy,
Ki már belefáradt
A példaadásnak kedvéérti
Földhözütésbe,
Ezeket szuszogá:
“Beszéljen, kántor uram!
Mentse magát,
Meghallgatom én az okos szót
Minden időben…
Mentse magát.”
S a helybeli lágyszivü kántor
Igy mentette magát,
Heverve a földön:
“Bűnös vagyok egyrészt,
Nem tagadom,
Mert megszeretém
Lángzó szerelemmel
A szemérmetes Erzsókot…
De tehettem-e róla?
Oh a szerelem
Nem oly portéka, amelytől
Elzárni lehetne a szívet;
Tündéri madár ez, amelynek
Ajtó sem kell, hogy a szívbe röpüljön,
Mint bölcsen tudhatja kegyelmed. –
De szerelmemet én
Titkoltam volna örökké,
Elvittem volna magammal
A más életbe, ahol tán
Nincsen is élet –
Ha nem veszi észre Harangláb.
Ő észrevevé,
S bujtotta tüzem,
Mi okért, mi okért nem?
Arról nincs tudomásom.
Ő volt, ki, midőn ma
Az isteni tisztelet alkalmával
Kegyelmed az álomnak karjába hajolt,
Ezt javasolta nekem:
Zárjuk kelmedre az ajtót,
S így zárva levén,
Ma baj nélkűl tehetem
Hódításaimat
A szemérmetes Erzsóknál…
S én balga szavát fogadám!”
Mindezeket mondá
A helybeli lágyszivü kántor
A megbánásnak örömtelen hangján.

Mint megfordúl a rézkakas
A templom tetején,
Ha más tájról kezd fúni a szél,
Ugy vett más fordulatot
A széles tenyerű Fejenagynak
Lelke, s irányt,
Mikor e szók érinték füle dobját.
“Mit szól kend erre, Harangláb?”
Voltak szavai,
S nem szeliden mondott szavai,
“Igazolja magát kend,
Vagy akkép vágom fültövön,
Hogy azonnal megsiketűl bele.”

Odaálla Harangláb,
A fondor lelkületű egyházfi,
S rendűletlen nézve szemébe
A széles tenyerű Fejenagynak,
Ily bátor szókra fakadt:
“Igazolni fogom magamat,
Nem, mintha remegnék
A kend fenyegetéseitől.
Jobban felkösse gatyáját,
Akitől meg kelljen ijednem…
Érti-e kend ezt? –
Mind igaz, amit kántor uram szólt,
Aki, úgy mellesleg mondva,
Gyáva, haszontalan ember,
Hogy oly pimaszúl rám vallott. –
Én bujtogatám őt,
Hogy csapja el a kelmed keziről
A szemérmetes Erzsókot,
Mert én kendet utálom,
Mint a kukorica-gölődint.”

“Ugyan úgy-e?”

S úgy megütötte
Öklének buzogányával
A fondor lelkületű egyházfinak orrát,
Hogy vére kibuggyant.
Erre Harangláb
Ügyesen leütötte fejérül a kucsmát,
Megkapta hajának fürtözetét,
S oly istenesen kezdette cibálni,
Mint a harangkötelet.

Ez iszonyú látvány
Megragadá gyöngéd idegét
A szemérmetes Erzsóknak,
S a szegényke
Ájulat örvényébe bukott.
Bagarja, a béke barátja,
Fölemelte szelíden,
S ápolva tevé őt
Az ágy párnái közé.
Élettelenűl feküvék ott,
Mint a lepuskázott vadlúd
A tó közepén. –
De most jön a haddelhadd!


A tusázókhoz több forróvérü legény
Csatlakozék,
Két pártra szakadva.
S lett rúgás, harapás,
Fej-betörés, vérontás és a többi.

A lyányzók pedig elvonulának
A kocsmateremből,
Mint elvonul a napnak sugara,
Ha zivatar támad.
S elkotródott a lyányok után
A béke barátja Bagarja.

  • Mi történik a “leleményes eszű fogollyal”?
  • Hogyan alakul ki a “drámai harc”?
  • Ki a történet fő intrikusa?

Negyedik ének

Merre, Bagarja uram,
Test-épületének
Élő oszlopain,
Oh merre szalad kend
Gyors szaladással,
Mint a kugli-golyóbis?
Hát férfihoz illik
Megfutamodni a harci veszélytől?
Lemondani a csatabajnak
Hősi jutalmáról,
A dicsőség tölgykoszorújáról?

Ne kárhoztassuk a jámbort!
A gondviselésnek
Választott embere ő,
Ki elhárítani termett
A végpusztúlást falujáról.
Avvagy ha nem ekképen cselekednék,
Mért híná őt a világ
A béke barátjának?

Ő e nevezetnek megfelelőleg
Intézé tette irányát,
S könnyü inakkal iramlott
Az öregbírói lakáshoz,
Amelynek előtte
Méltóságosan állott
A kaloda.

Bagarja, a béke barátja,
Alva találta
A kevés szavu bírót,
A bölcs aggastyánt.
Ottan feküvék ez
Testének egész hosszában
A pamlagon…
Azaz a fapadon.
Párnáúl ködmöne szolgált,
Az öregebbik,
Mert az ujat kímélnie kellett. –
Bagarja uram
Megdöfte az oldalbordáját,
Hogy az álom sűrü ködét
Szétoszlassa szeméről.
De korántsem volt ez
Oly könnyű munka, minőnek
Első látásra talán
Gondolja az ember.
Soká bajlódék véle Bagarja,
Míg fölnyílt az egyik szeme nagy nehezen,
S lelki nyugodtsággal kérdezte:

“Mi baj?”

“Baj van, bíró uram, és nagy baj!
Csak talpra, de gyorsan,
Ha azt nem akarja,
Hogy vége legyen helységünknek,
Vége örökre!
Kiütött a háboru, és dúl.
A szemérmetes Erzsók
Csapszéke lőn a csatatér.
Az egész falu népe
Egymást kaszabolja,
Hogy nézni iszony.
Potyognak az emberek,
Mint a legyek őszi időben.
A föld a kifutott vértől
Olyan, mint a vörös posztó.
Az enyészet gyászlobogója
Leng a szomorú csatatéren.
Tápászkodjék föl, bíró uram,
És menjünk szaporán!
Mert csak bíró uram az,
Ki követ gördíteni képes
A rohanó romlásnak elébe.”
Igy végzé a csata festését
A béke barátja Bagarja.
A kevés szavu bíró,
A bölcs aggastyán,
Fölnyitva szemének másodikát is,
E kérdést látá szükségesnek:
“Hát menjünk?”

“Pedig tüstént!” volt a felelet.

“Nem bánom,” szóla szokott nyugalommal
A bölcs aggastyán,
S miután új ködmöne rajta volt,
És botja kezében:
Útnak eredtek…

Iszonyú vala a látvány látása,
Amelyet láttak.
A harc járta javában.
A béke barátja Bagarja
Nem füllentett, mikor azt mondá
A kevés szavu bírónak,
Hogy az enyészet gyászlobogója
Leng a szomorú csatatéren.
Ugy volt egy betüig!
A kemence – ahonnan
A kancsal hegedűs,
A félszemü cimbalmos
S a bőgő sánta huzója
Az ifjúságot táncra vidítá
Hurjai bájos pengésével –
A kemence lezúzva
Ugy mered a levegőbe,
Mint valami sziklai vár
A tatárjárásnak utána.
Tört asztalnak s tört poharaknak
Romjai lepték
A véráztatta szobát,
S a vérnek közepette
Búsongva tünődött
Egy leharapott fül.

Az amazontermészetü Márta
Hős elszántsággal törte magát át
A vívó tömegen,
Mígnem férjére talált,
Ki egy szögletbe vonultan,
Kínjában most is nyögve, kucorgott.

Oh Hamlet! mi volt ijedésed,
Mikoron megláttad atyád lelkét,
Ahhoz képest, amint megijedt
A helybeli lágyszivü kántor
Feleségének látásán?
Egy fél-ép asztal alá bújt,
S kezeit könyörögve kinyujtá
Az amazontermészetü Mártához,
De ez nem könyörűlt.
Megfogta egyik lábszárát,
S kihúzta az asztal alól,
És addig döngette, amíg csak
A seprőnyélben tartott…

Azalatt a kevés szavu bíró,
A bölcs aggastyán,
Nem ékesszólásánál,
De tekintélyénél fogva
Lecsillapítá a harcnak fergetegét.
A vérontásnak idője lejárt.
Meghunnyászkodtak a küzdők,
Mint a marakodó ebek,
Amikor gazdájok előjön,
S rájok bőgi: “Kimenj!”
A háboru közkatonái
Elsompolyodának.
A fondor lelkületű egyházfi
S a helység kalapácsa
Bírói parancsra előállt,
S mindkettő fölterjesztette ügyét.
A kevés szavu bíró,
A bölcs aggastyán,
Megdorgálta keményen
A fondor lelkületű egyházfit –
S a helység kalapácsát,
Mint kezdőjét a csatának,
A hívatalában
Pontos kisbíró által
Kalodába csukatta.

Ott nyögi most fájdalmát hősünk
A kalodában,
S csak azzal vígasztalja magát,
Hogy elleneit megverte vitézül,
S ha innen az isten megszabadítja,
Megkéri azonnal
A szemérmetes Erzsókot.

*

Te pedig, lantomnak húrja, pihenj!
Nagy volt a munka, s bevégzéd
Emberül e munkát.

Én is pihenek
Babéraimon,
Miket a hírnek mezején
Borzas főmre kaszáltam.

Mostan akár ma megássa
Gödrömet a sírásó,
Bánom is én!
Azért én élni fogok,
Míg a világnak
Szappanbuboréka
Szét nem pattan.
Pislogni fog a hír mécse siromnak
Koszorús halmán,
Mint éjjel a macska szeme…

  • Foglaljuk össze a történet befejezését!
  • Keressünk állandó jelzőket a szövegben!
  • Hozzászólásban írd meg, melyik szövegrészt tartottad a legviccesebbnek! Próbáld megfogalmazni, milyen nyelvi megoldás a komikum forrása a választott idézetben!
0

Goethe: Faust

Égi prológus

  • Miről beszélget az Úr Mefisztóval?
  • Milyen érvei vannak az ördögnek Istennel szemben?
  • Hogyan jellemzi Mefisztó Faustot?
  • Miért engedi át Faustot Mefisztónak az Úr?
  • Mi az ördög célja vele?

Éjszaka

Faust filozófiai kételyei miatt öngyilkosságra készül. Az idézett szövegrészek alapján fogalmazzuk meg, milyen  dilemmával küzd!

“Ó jaj, a filozófiát,
a jog- s az orvostudományt
és – haj – a teológiát:
mind buzgón búvároltam át.
S most mégis így állok, tudatlan,
mint amikor munkába fogtam.
Címem magiszter, sőt több: doktor úr,
s tíz éve már, hogy álnokul,
orránál fogva vezetgetem
egész tanítványseregem –
s látom, semmit sem tudhatunk mi!..

Isten mása, ki azt képzelte, hogy
örök igazság tükrihez közelget,
ég-fényben, tisztaságban tetszeleghet,
s mindent, mi földi, otthagyott…

Jaj, ebben az elátkozott
odúban meddig kuksolok?
Ide az ég szent fénye is
festett ablakszemen esik.
Tetőig ér a könyvrakás,
mit féreg rág s a por elás,
s füstös papírlapok fedik
falát a mennyezetig.
S a sok polc lombikkal tele:
tudásom minden számszere
s az ősök limloma kivált –
világod ihol…

Az élő természet helyett,
hová az Úr tett emberül,
füst és penész az életed,
csontváz, koponya vesz körül…”

A húsvéti harangszó kibillenti, gyermekkori emlékeket idéz fel benne, ezért tanítványával sétára indul. A vásári forgatagban egy puli szegődik hozzá, aki dolgozószobájában Mefisztová változik.

Dolgozószoba

Hogy határozza meg magát Mefisztó?

Mi az ördöggel kötött szerződés lényege?

0

A Vörös Halál álarca

Tanulói illusztrációk a novellához

vörös halál

(Bóta Gréta)

IMG_3805_1

 

(Molnár Gábor Lőrinc)

 

MicrosoftTeams-image (3)(Tuba Dorottya)

MicrosoftTeams-image (4)

 

(Kanyok Bence)

 

IMG_20201203_143743

(Sas Ágnes)

IMG_20201128_152133 (1)

(Dulai Napsugár)

mde

0

Remélem, legközelebb sikerül meghalnod

remelem_1_660

Kritika a filmről 

Év elején, média órán a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod című filmet néztük meg, amely több rendkívül komoly és aktuális témát is felvet.  

A cím ugyan nagyon figyelemfelkeltő, de én mégsem értek egyet a választással. Csalódásként éltem meg, hogy előrevetítette azt, hogy a történetben valaki öngyilkossági kísérletet fog tenni, és a cselekmény elejétől kezdve sejthető az is, hogy ez Eszter lesz. 

A filmben főként amatőr színészek játszanak, ami számomra valamennyire elvett az élményből. A gyerekek alakításai sok jelenetben erőltetettek, de ez akár annak is köszönhető lehet, hogy a film ugyan nagyon új, mégis teljesen torz képet alkot a fiatalok beszédstílusáról, kommunikációs szokásairól, érdeklődési köreiről, és általánosságban a mindennapjaikról. Elképzelhető, hogy a színészek tapasztalatlanságuk miatt nehezen játszották el azt, ami nem valós az igazi életükben, hiszen voltak jelenetek, amelyekben pedig kifogásolhatatlan volt a játékuk. Számomra ez az apróságnak látszó dolog volt az egyedüli negatívum, hogy a középiskolások szokásait, a forgatókönyvíró és vagy a rendező nem tudta hitelesebbé tenni. A ruhák, a chatelés és a beszéd stílusa idejétmúlt. Nekem talán a legszürreálisabb az, hogy a film elején, mikor egy átlagos középiskolai pillanatot szeretnének lefesteni, hogy elinduljon a cselekmény, olyan tevékenységeket látunk az udvaron, ami sokkal inkább az általános iskolásokra jellemző, így rögtön komolytalanná, gyerekessé válnak a szereplők a néző szemében. 

A rendezői megoldások nehézségei ellenére a film üzenete egyértelműen kivehető. A fő témája az internetes átverés, ismertebb nevén a „catfishing”. Esztert átveri Peti, aki Csaba tanár úrnak adj ki magát, hogy szóba álljon vele érdemben a lány. Ez teljesen megegyezik azzal, mint mikor az internetes társkeresőkön másnak adják ki magukat az emberek. Felhívja a figyelmet arra, hogy soha sem tudhatjuk, ki áll egyegy profil mögött. Célszerű élőbeszédben utánakérdezni, hogy valóban az ismerősünk profilja-e az, amit mi találtunk. E köré a probléma körré szövődik az egész cselekmény. 

Más témák is megjelennek, mint például a lányok plátói szerelme a tanáruk iránt. Gyermekeknél megszokott, hogy szerelmesek lesznek egy-egy celebbe vagy tanárba, azonban, mivel Csaba egyértelműen észleli a lányok vonzódását iránta, bennem felmerült a kérdés, hogy erkölcsileg és morálisan mennyire helyes az, hogy elfogadja két kiskorú lány meghívását az otthonukba, majd pedig kézen fogva hívja táncolni a körülbelül 15-16 éves Esztert. 

Figyelmeztet a film arra, hogy az interneten soha se osszunk meg magunkról olyan dolgot, ami kompromittáló lehet, pláne ne vetkőzzünk le semmilyen internetes platformon, mert nem tudhatjuk, ki és mit fényképez le, küld tovább. 

Van példa lelki zsarolásra, mikor Esztert „Csaba” (=Peti) addig nyaggatja, amíg rá nem figyel teljesen. Ennek a jelenetnek érdekessége még, hogy Eszter választás elé kerül: választania kell a „húsvér” (=elérhető, megkapható) Beni, és a virtuális tanár úr között. Ez az egyik legmegfogóbb motívuma számomra a filmnek, hiszen én is hajlamos vagyok a valós élmények helyett a virtuális életet választani. Ez a korosztályom „betegsége”. Nincs szomorúbb látvány annál, mint mikor társaságban olyanokkal chatel mindenki, akik épp nincsenek is jelen, ahelyett, hogy megélnék a pillanatot. 

Megjelenik még a szexuális zaklatás, Beni folyosói cselekedetei képében. Szó esik az úgynevezett „slut shaming”-ről, mikor társai Esztert teszik felelőssé a képek kikerüléséért, holott ő az elszenvedője a történteknek. Végül megjelenik az önbántalmazás, és az öngyilkossági kísérlet is.  

A film végén Peti ugyan a lelkiismeretével szembenéz, de én hiányoltam egy jogi szálat a végéről. Péter számtalan jogszabályt sért cselekedetivel. Ezek kiemelése, és az ezekért kiszabható büntetés megmutatása, talán elrettentő erőt képviselne sokaknak. Összességében nagyon tanulságos a film, a kisebb hiányosságok ellenére is megéri megnézni, és elgondolkodni az üzenetén. 

Komló Petra 12.F 

0

Villon

Villon költészete
Csoportmunka

  1. Készítsetek idővonalat, jelöljétek be rajta Villon életének fontosabb eseményeit! (Tk. 55. alapján)
  2. Feladatok a Jó tanítás balladája című vershez: (Tk. 57.)
  3. Mi jellemzi a versformát? (Versszakok száma, sorok száma versszakonként, rímképlet)
  4. Milyen foglalkozásokat, pénzszerzési módokat mutatnak be az egyes versszakok?
  5. Mi a refrén tapasztalata?
  6. Értelmezzétek a címet!
  7. Feladatok a Ballada a vastag Margot-ról című vershez: (Tk. 60.)
  8. Kik a vers szereplői?
  9. Milyen szituációkban látjuk őket?
  10. Keressetek olyan kifejezéseket, melyek szokatlanok egy szépirodalmi műben! Mi a szerepük?
  11. Mi olvasható ki az ajánlás kezdőbetűiből?
  12. Próbálkozzatok ennek mintájára saját versszak írásával!
  13. Mit jelent a perdita szó?
  14. Az olvasottak alapján értelmezzétek a következő, Villon életművére vonatkozó idézetet:
  15. Azt mondják, a középkort az ismeri meg igazán, aki a Divina Commediát (Isteni színjáték) olvassa. De hogy a középkort megismerjük, nem csak Dantét kell olvasnunk. Dantétól megtudjuk, milyen volt a középkorban a pokol és a menny. De Villontól megtudjuk, milyen volt a föld.” (Mészöly Dezső)

 

0

Krusovszky Dénes: Márk

Kreatív írás: Fejezd be a “megcsonkított” történetet 5-10 mondatban!

Kimentem cigizni a kocsma elé, és amikor a járdáról visszanéztem az ablakon át, megláttam, hogy ott áll a pultnál. Érdekes, hogy odabent nem vettem észre. Mintha egy akvárium lett volna a kocsma, és amíg benne voltam, a többiek kitakarták előlem, de ahogy kiléptem, váratlanul feltárult a látvány a maga teljességében. A hatalmas üvegtáblán át meredten néztem, ahogy a pultot támasztva beszélget valakivel.

Évek óta nem jutott eszembe, vagy ha mégis, már nem azzal a nyomasztó gomolygással, mint korábban. Ehhez persze kitartó felejtésgyakorlatokra volt szükség, már ha annak lehet nevezni, hogy az ember az életének bizonyos pillanatait lassú, szisztematikus munkával megpróbálja eljelentékteleníteni. Nem tagadom le, de igyekszem komolytalanná tenni, a partvonalra tolni, nélküle berendezni a múltam skanzenjét. Hiszen tényleg, az egész szóra sem érdemes.

MÉGIS, AHOGY VÁRATLANUL OTT ÁLLT ELŐTTEM ISMÉT,

valamiért görcsbe rándult a gyomrom. Hát ezért győzködtem magam annyit, hogy most egy másodperc alatt lelepleződjek? Ráadásul csak magam előtt lepleződhetek le, hiszen nem meséltem senkinek, és ez is most milyen átlátszó megoldásnak tűnik. Ha nem mondom el, nincs is, gondoltam, most pedig már hiába mondanám, nincs rá idő, itt van az egész előttem, csak egy üvegfal választ el tőle.

A barátaim már integetnek is bentről, röhögnek, gondolom azt látják ennyire viccesnek, amilyen sápadt fejjel bámulok befelé. Foszlányaiban én is felfedezem az arcom a kocsma üvegében, de túl erős a benti fény, hogy egészében is felismerjem a tükörképemet. Mutatom nekik, mindjárt megyek, csak elszívok még egyet. Semmi kedvem visszamenni. Mi lesz, ha ő is észrevesz? Úgy szívom a cigarettát, mintha lelassíthatnám vele az időt.

Nem én voltam a felbujtó, ennyit mindenképpen elmondhatok. Nem, nem akarok ezzel takarózni vagy úgy tenni, mintha ellenálltam volna, szó sincs róla, de akkor is tény, hogy nem én álltam elő a dologgal. Pontosan emlékszem, egyik délután kint fociztunk az iskolaudvaron. Csattogtak az olcsó, vékonytalpú kínai tornacipők a recés aszfalton. És a hangot, ahogy a háló nélküli kapun átszáguldó labda a pálya végén felhúzott drótkerítésen csattant, még most is hallom. Mintha azóta is ott csattogna az a foszlott bőrlabda, pedig nem csattog semmi már, a vérnyomásom zörgeti legfeljebb a dobhártyám hajszálereit.

– Halljátok, ez az új gyerek tök aberrált

– mondta Gyuri, az egyik osztálytársam, miközben lihegve szünetet tartottunk a meccsben. Nemrég szedhette fel az aberrált szót, mert egy ideje mindenre ezt használta.

– A Márk, mi bajod van vele? – kérdezte Zsolti, aztán nagyot szívott a biciklis kulacsába.

– Nem tudom, totál aberrált. Nem vettétek észre?

Úgy emlékszem, csak a vállamat vonogattam, de attól fogva mégis úgy figyeltem az új srácot, hogy azt kerestem közben, mi lehet benne aberrált.

Hatan voltunk fiúk az osztályban, szemben húsz lánnyal, meg a tantestület nagyrészt női állományával, szóval kicsit úgy éreztük, magunkra vagyunk hagyva. Nem tudom, ennek van-e köze a dologhoz, de tény, hogy volt valami kimondatlan fenyegetés ebben a női fölényben, amivel szemben meg kellett védeni a magunk fiús szokásait. Hatan voltunk tehát, ami épp elég kevés ahhoz, ha egyvalaki különcködni kezd, az rögtön feltűnjön, sőt, a legaljasabb árulás legyen, ami csak elképzelhető.

Az új srácot Márknak hívták, és év közben került az osztályba, miután a városba költöztek az anyjával. Hogy honnan jöttek, nemigen derült ki, ő legalábbis nem volt hajlandó erről beszélni.

MONDANOM SEM KELL, EZZEL RÖGTÖN GYANÚS LETT.

Igazán kitalálhatna valamit, bosszankodtam akkoriban magamban, mindegy, hogy mi igaz belőle, hazudhat nyugodtan, mindenki vetít, ez szabályos, de az, hogy szóba sem hozza, az tényleg valahol aberrált, ismertem el végül.

Az sem volt jó döntés a részéről, hogy sosem akart velünk nyomulni. Végül is ő volt az új tag, neki kellett volna tepernie kicsit, igazán nem vártunk sokat, de az első lépéseket mi mégsem vállalhattuk át tőle, ez nyilvánvaló volt. Csakhogy Márk nem igyekezett, szünetekben, amikor mi kirontottunk az udvarra, mint egy megvadult bölénycsorda, ő leült a bejárathoz legközelebbi padra, és a szünetvégi csengőig fel sem állt. Tanítás után mi minden nap kint maradtunk még egy kicsit focizni, de Márk egyetlen alkalommal sem állt meg a pálya szélén, vagy a labdafogó drótkerítés túloldalán, ahol pedig mindig várakozott egy-egy alsós, hátha jut neki hely valamelyik csapatban. A labda Gyurié volt, és ezzel bizonyos fajta előjogok is jártak természetesen, hiszen rajta múlott, lesz-e játék vagy sem. És ebből lassan egyfajta vezérszerep bontakozott ki. Már nem csak azt döntötte el Gyuri, hogy játszunk-e aznap, de azt is, hogy ki játszhat és ki nem, ki melyik csapatba kerül, és hogy a pályán mi szabályos, és mi szabálytalan. A góloknál is az ő szava döntött, de amíg ezt elfogadta mindkét csapat, márpedig elfogadta, addig ő a legkörültekintőbben járt el. A Márk ott követte el az első nagy hibát, hogy Gyuri hívására sem reagált.

– Bazdmeg, én mondtam neki, hogy jöjjön, de le se szarta – dühöngött Gyuri az egyik alkalommal. És dühöngtem én is magamban, mert ez a hülye legalább annyira megerőltethette volna magát, hogy beáll pár percre, de oda se tolta a képét.

Onnantól kezdve egy lassú spirálmozgás indult be köztünk, egy nehéz ereszkedés, valami megállíthatatlan erózió. Ha szembe jött a folyosón, kiröhögtük, vagy a háta mögé lopóztunk, és majompofát vágva huhogtunk utána. Ha szünetben a szokásos helyén ült, úgy rúgtuk a labdát, hogy direkt felé pattanjon. A fogasról sunyin mindig a földre löktük a kabátját, a padja mellé letett táskájába jártunkban-keltünkben jó nagyokat rúgtunk. Ha nem figyelt oda, a tízórais szendvicsét kiütöttük a kezéből, aztán alaposan meg is tapostuk. Szabad préda lett Márk, a lányok pedig olyan jókat nevettek a piszkálódásainkon, hogy már csak ezért megérte folytatni. Egy idő után híre ment a többi osztályban is a dolognak, szünetben néha már idegen srácok is őt vették célba, öt lökdösték sorbanálláskor, az ő bokáját igyekeztek összerúgni, ha vonultunk valamerre.

ÉS A MÁRK MÉG EZT IS TOVÁBB TUDTA RONTANI.

Ha bevállal egy-két ártalmatlan verekedést, visszaáll a megbecsülése, de ő sajnos árulkodni kezdett. Ahogy lenni szokott, az elején a tanárok komolyan is vették, kiosztottak néhány figyelmeztetést miatta, de a végtelenségig nem tudták ők sem megvédeni, ha ő maga nem tett ezért valamit. Csakhogy a Márk nem csinált semmit, azon kívül, hogy még kevesebbet beszélt, és még magának valóbb lett.

Gyuri is kapott egy osztályfőnökit, mert épp rossz helyet választott az egyik poénjához, és Judit néni, az osztályfőnök előtt öntött bele egy fél kancsó vizet Márk iskolatáskájába. De ez is csak olaj volt a tűzre, hiszen már mindenki belátta, hogy ez a gyerek tényleg full aberrált, hamarosan elkezdtük a délutánokat is rászervezni. Foci helyett falkában követni kezdtük, eleinte távolabbról, aztán vérszemet kaptunk, és néhány napon belül egész közel merészkedtünk hozzá. A nyomában voltunk mindig, pár lépésre lemaradva csaholtunk utána. Ekkor már láttam hogy fél, idegesen kapkodja hátra a fejét. Nem kellett sok idő, hogy utolérjük. Volt, hogy megpróbált táskát, kabátot eldobva elmenekülni, de ez volt a rosszabb eset, mert úgyis elkaptuk a végén, csak ilyenkor még jobban elláttuk a baját, mert a plusz méterekért is fizetnie kellett. Arra ügyeltünk, hogy ne legyen nagy baja, de annyira már precízek voltunk az erőszakban, hogy kis ütésekkel is elég fájdalmat okozzunk neki.

A vége az lett, hogy délutánonként az anyja jött érte az iskola elé. Ennél kevés megalázóbb dolgot lehetett elképzelni, valamilyen értelemben még a verésnél is rosszabb volt. Szánalmassá vált Márk, ami az aberráltnál is alávalóbbnak számított. Amikor ott volt az anyja, természetesen nem követtük őket, de az anyja sem tudott minden egyes nap eljönni érte, és amikor nem jelent meg, kétszer olyan veszettül vetettük rá magunkat.

Videó
0

Tanár úr kérem

 

Tényleg ritkán tudom elmondani a kötelező olvasmányokról, vagy bármiről, amit a tanterv előír, hogy tetszik, és bele tudom magam képzelni a főszereplő karakterébe. Különösen a fenti három novella tetszett, ezekben ismertem a mi osztályunkra leginkább. Bauer karaktere, és gondolkodásmódja nagyon hasonlít a mai iskolai mindennapokra, amit így 3 itthon töltött hónap után igazán szívesen olvasunk, és gondolunk vissza a „békeidőkre”, és egyben a jövőre is, amikor a suliban, és nem egy képernyő előtt ülve sajátítjuk el az új ismereteket (Polgár Bálint)

A jó tanuló felel

Az osztályban kínos csend. Mindenki az ítéletet várja, hogy ki lesz a mai első felelő. Ilyenkor többféle álcázási technika figyelhető meg: van, aki mindenféle mással foglalatoskodik, hogy ne keveredjen gyanúba, de van, aki nagyra nyílt szemekkel bámul a tanárra, hogy kellemetlen helyzetbe hozza, és ezért válasszon inkább mást. A mai első felelő végül Steinmann lett, az osztályelső. A tanár be is ígér neki egy különleges feladatot, elvégre ez egy különleges alkalom. A kúp helyett végül egy csonka gúlát kap, de hangjában hallatszódik a magabiztosság és a határozottság, ő mindig felkészült, neki nem tudnak olyan feladatot adni, amit ne tudna megoldani. A felelés egész közeli beszélgetésbe megy át, a tanár és diák szinte félszavakból értik egymást, mire a tanár ráeszmél, hogy épp egy felelés folyik, így gyorsan véget is vet neki, így az osztályelső leül.(Polgár Bálint)

 

A jó tanuló felel – Az elnyomás

A példakép, az ideál. Aki mellett nem érezzük magunkat méltónak a közös levegő szívására sem. Hiszen ő értéket képvisel. Egy olyan fensőbb hatalom, amihez nekünk közünk sem lehet, csak megfigyeljük. Az irigység, ami demotivál, lekicsinyít, elsüllyeszt. Ezt testesíti meg a jó tanuló, Steinmann. Közös félelmünket, hogy más jobb, értékesebb, nagyobbra hivatott nálunk.

Míg mi elbújunk a világ elől és a padba süllyedünk, ő bizonyítja, hogy lehet ezt másképp. Az ellenség (tanár), lehet a barátunk, akivel tisztességes párviadalt vívunk, szimplán tiszteletből. Önbecsülésünk álomképe. Míg ő felel, mindenki vágyakozva, álmodozva tekint rá. „Ó bár én lennék ez a személy, akire mindenki úgy felnéz, és aki a földi törvények felett áll”. Ez az érzés hatja át a rövid mozzanatot, melyet ez a novella megörökít. Itt nem a háborút példázza, hanem mindennapi életünk kételyét. A bizonytalanságot, hogy vajon érdemesek és egyenlőek vagyunk-e embertársainkkal. Az önbecsülés lélektana ez. (Kovács Dániel)

A rossz tanuló felel– A szégyen

Ez a novella a rémálmainkat testesíti meg. Azt a helyzetet, amiben egyikünk sem találja magát szívesen, ám sajnos néha belekényszerülünk ebbe a szerepbe is. Bármennyire is igyekszünk, nem kerülhetjük el azokat a helyzeteket, amikor kiderül, valamiben gyengék vagyunk, valami nem megy nekünk, s valljuk be, ez nem egy kellemes érzés. Senki sem szeret gyengének látszani. Ebben a helyzetben találja magát főszereplőnk is, akinek már az is lidércnyomás, amikor meghallja a nevét. Nem hisz a fülének. Már a státuszához kapcsolt jelző is mutatja, hogy ő egy olyan elnyomott személyiség, aki gyakran találja magát ebben a szituációban. Kétségbeesetten próbál megfelelni a követelményeknek, miközben azon gondolkodik, hogyan is menekülhetne meg a szégyentől. Ellenben helyzete kilátástalan. Megalázkodik hát kortársai és tanára előtt, mint ahogyan sokszor mindannyiunkat kényszerít ilyen helyzetbe az élet. (Kovács Dániel)

Eladom a könyvem

Eladom a könyvem

Ez a novella arról szólt, hogy a kisfiú el szerette volna adni a tavalyi telefirkált, lapokkal hiányos könyvét, hogy tudjon édességet, vagy csúzlit, vagy valami kis apró dolgot venni. Miközben megy a boltba, vagy éppen már a boltban van, a fejében lejátssza, hogy hogyan alakulhat a boltos és közte a párbeszéd. Hogy vajon mennyit fog fizetni, s először is, sokat fog érte kérni, vagy plusz hússzal többet kér majd, mint amit a boltos ajánl. Később már kétségbeesve a fejében nagyon kevés pénzért is odaadná, realizálva a boltos személyiségét, a könyv állapotát, de abból még egy mozi sem jönne ki. A boltos mindeközben mással beszélget és levegőnek nézi a fiút, majd végül mond egy árat, amit rettentően kevésnek tart a fiú, s inkább a stilisztika könyvét nyújtja oda, ami új, s abban az évben szüksége is van rá, de mivel így sokkal többet kaphat érte, végül eladja azt. Nem sokkal később megbánja tettét, s másnap vissza akarja vásárolni. A narráció érdekes, a kisfiú összes gondolatát hallhattuk, ami először érdekes volt számomra, de igazán szórakoztató.(Domán Zsófia)

Elkéstem

Az „Elkéstem” egy igazán érdekes novella, mely teljesen leírja a diákélet szépségeit, és azokat a dolgokat, melyekre minden diák úgy gondol, csak ő csinálja.

A történet egy diák szemén keresztül mutatja meg, milyen is az átlag középiskolai diák élete, illetve a csínyeket, és hogy ezeket a dolgokat miként méri fel, illetve próbálja meg megúszni. A történetben ugrál össze-vissza, illetve az egész napról gondolkodik, nem csak az első óráról, melyről lehetséges, késni fog. Felméri az esélyeket, és minél inkább racionálisan akarja felfogni a dolgot, a tanár, illetve a helyzet ismeretében. Az tetszik benne, hogy pontosan ezek a dolgok mennek keresztül minden középiskolás fején, csak egy kicsit modernizált verziója ezeknek, hiszen manapság be kell látni, elég más a helyzet. A vége is olyan, mint a valóság. A diák általában nem tudja véghez vinni a „mestertervét” és a szabálysértésből nem nagyon tudja magát kihúzni, és végül szembe kell néznie a következményekkel.

Igazán tetszett ez, és a többi novella is amit olvastam, mivel teljesen az én, és barátaim életét írja le lényegében. (Vajda Máté)

Elkéstem

(mint én ezzel a feladattal)

Főhősünk reggeli ébredése után rögtön olyan fajsúlyú filozófiai kérdésekre keresi a választ, mint a középiskolai élet értelme. Azon tűnődik, milyen furcsa véletlen, hogy az oktatási rendszer részeként élete egy fronton harcoló katona mindennapjaival vetekszik. Később rájön, hogy (valószínűleg, mint már a múltban annyiszor) most is az élet minden lehetséges aspektusát előnyben részesítette, az oly sok diáknak álmatlan éjszakákat okozó tanulással és/vagy leckeírással szemben. Szemei előtt úgy pereg le az előtte álló nap, mint haldokló előtt az elvesztegetett élet. Előkerül az egyik „kedvence”, a mennyiségtan óra. Egyetemi matematikaprofesszorokat megszégyenítő tudással számolja ki annak az esélyét, hogy túlélhet-e egy esetlegesen felmerülő felelést, avagy a fent említett professzori tehetsége felmondja-e végül a szolgálatot, hogy csatlakozhasson a már szintén említett katonákhoz a vesztőhelyen. Az utóbbi lehetőség egyre vonzóbbnak tűnik, ahogyan főhősünk realizálja, hogy a mai napra szükséges eszközök és feladatok közül szinte egyikkel sem rendelkezik. Erősen fontolgatja, hogy vajon lesz-e ideje az osztálytársai füzetéből lemásolni mindent úgy, hogy közben fél szemmel Vörösmarty verseket tanul, megmaradt ép eszével pedig a kamatos kamat végeláthatatlan gyűrűjéből sikerül-e valami kézzelfoghatót megértenie. Itt azonban megakad elmélkedésében, hiszen késésben van! Mindaz, amely itt eddig felsorolásra került semmi ahhoz képest, ami akkor történik, ha oda sem ér időben az iskolába. S már hiába kezd Usain Boltot megszégyenítő futásba, az elkerülhetetlent így sem tudja elkerülni. Tényleg elkésett! De nem, hátha a tanár még nem érkezett meg. Ám nincs szerencséje: Fröhlich, mint lesújtani készülő végzet áll a katedrán, az osztály pedig soha nem hallott csendbe burkolódzik. És csak azért, hogy a mai napból még véletlenül se származzon egy egészen kicsi jó sem, a tanár leül és felkészül a feleltetésre.(Koós Gréta)

Reggel hétkor bev Reggel hétkor folyt.

Reggel hétkor

Ebben a novellában Bauer álmában járunk. Az álom a vekker hangjával kezdődik. A pillanat ismerős lehet számunkra is, felkeléskor végiggondoljuk, mi vár ránk a mai nap az iskolában, mi az, amit még nem készítettünk el a mai órákra. Így ment ez Bauer álmában is, aki szintén az aznapi tanórákat mormolta magában, és hirtelen eszébe jutott a földrajz feladat, hogy nem húzta ki tussal az országhatárt. Ekkor gondolta, amit mi is minden reggel gondolunk, öt perc még belefér, de eszébe jutott a felelés.

Ezután álmában már az osztályteremben van, ahol ő felel, és nem tudja Dánia fővárosát, de mindvégig váltig állítja, hogy „tanár úr kérem, én készültem…”. A következő pillanatban már ő a hadvezér, aki lerohanja Dániát. Mákossy tanár úr pedig a hadsegédje ként van jelen. Tanár úr nem tudja Dánia fővárosát, ezért Bauer elmondja neki, hogy Budapest lesz, miután elfoglalta, és Magyarországhoz csatolta.

Álmából Erzsi, a cseléd rázza fel. Ekkor derül ki, hogy az egész csak álom volt, és már nyolc óra van, így az iskolából is elkésett.(Polgár Bálint)

Hazudok

Már a cím is előrevetíti a mű cselekményének kiindulópontját. A történet az iskolában játszódik, ahol a főszereplő a narrátor is egyben.

Egyből az elején elkezdődnek a hazugságok, mikor a főszereplő gyerek először lakhelyéről hazudik egy barátjának. Majd ahogy telnek a napok, egyre többet, egyre jobban hazudik, például, hogy volt Amerikában egyedül, az apukájával rablókat kergettek vagy, hogy látja a Marst. Nagyon gördülékeny és érthető írás, hiszen egyik hazugságból bontakozik ki a következő. Végül egy vörös és fekete hangya háborúba keveredünk, melynek története napról-napra tovább szövődik. Az a bizonyos barát pedig mindennap jelentkezik az újabb fejleményekért.

Legjobban az utolsó mondat tetszett a műből, mert a szerző saját magán gúnyolódik, viccelődik, hogy emiatt az élénk fantáziája miatt lett belőle író. Számomra ez a mondat adta meg a hangulatát a történetnek. Ezzel vált érthetővé a szöveg.

Ugyanakkor ez a mű megmutatja nekünk azt is, hogy milyen élénk tud lenni egy gyerek fantáziája, némelyiknek talán jobban is, mint másoknak. Érdemes őket észrevenni, mert talán belőlük kerülnek ki a következő generáció költői.(Erdélyi Petra)

Tanítom a kisfiamat

Karinthy Frigyes Tanítom a kisfiamat című novellájában egy kisfiú próbálja megérteni a matematika feladatát, és az apától vár segítséget. Feltételezhető, hogy az apa idősebb és bölcsebb családtag lévén meg tudja neki magyarázni a megoldást.

Amikor az apa átveszi a gyerek helyét az asztalnál, bosszankodóan és fontoskodóan kezdené el a magyarázatot, de rájön, hogy húsz évvel ezelőtt a saját apja volt a helyében, méghozzá ugyanezzel a példával, de ő se tudta megoldani. Ebből következik, hogy azok a viselkedésminták, amit a gyerek fiatalkorában azoktól lát, akikre felnéz, végigkísérik az életüket. Gabi nagyapja ugyanígy nem tudta a feladat megoldását, de az egója nem engedte ezt kimondani, ennek lefedéseként pedig a gyereket okolta. Rendkívül káros az a mechanizmus, ha nem ismerjük be a saját hibáinkat, és úgy állítjuk be, mintha a gyerek butasága miatt nem jutnának a megoldásra. Az apja azt hitette el vele, hogy ezt a példát pofonegyszerű megérteni, ő viszont mégsem tudott rájönni, ezért az apa reményvesztetten otthagyta. Gabi későbbi életében azzal a meggyőzködéssel élhet ez után, hogy átlagnál alacsonyabb intelligenciája van, és reménytelen a fejlődére tekintő esélye. Az a cselekedetet, hogy az apa pontosan tudatában volt annak a ténynek, hogy ő sem érti a feladatot, de mindkét félre károsan hatóan a tekintélyét és „férfiasságát” védte, pedig Gabi viheti tovább a saját gyerekének, mert úgy tanulta, nem megengedhető, ha az apa beismeri gyengeségeit. Így folytatódik az ördögi kör.

Úgy vélem, fontos felszínre hozni ezeket a hibákat, mert a tudatosság gyógyító értékű. Karinthy pedig azzal, hogy ezt a novellát publikálta, sok ember megláthatja a saját helyzetét a történetben, és felébresztheti a felismerést, hogy valójában mi történhetett, és hogy mégis értékes és okos emberek.(Oláh Kinga)

Feladat:

Készíts képregényt  a kötet egy novellája alapján, a következő szempontok érvényesítésével:

  • 8-9 képkockából álljon (az első a címet, az utolsó a készítő nevét tartalmazza)!
  • A képek találóan ábrázolják az eseménysort, a szereplők legyenek jól beazonosíthatóak! (Nem a rajztehetség számít!)
  • Minden képkocka tartalmazzon 2-3 mondatos narrátori összefoglalót, ismertetést és legalább két szövegbuborékot, amiből frappáns párbeszéd kerekedjen ki! (Itt a hangsúly a szöveg tömörítésén, a lényeg kiszűrésén van.)

Dolgozhatsz képregénykészítő programmal, de rajzolhatod a képeket te magad is, amiből aztán prezentációt tudsz készíteni.

 

0

Túl a Maszat-hegyen

Szempontok a regény feldolgozásához:

  1. Foglald össze a cselekményt! (Mi történik Andrissal és Jankával?)
  2. Keres irodalmi utalásokat a műben!
  3. A szerző/elbeszélő is fontos szerephez jut a regényben. Mi mindent tudunk meg róla? Hivatkozz konkrét szöveghelyekre!
  4. Válassz ki egyet a versbetétek közül, és olvasd fel kifejezően!
0

Beszterce ostroma

Írjatok rövid (kb 200) szavas értekezést a következő témák egyikéről:

  • Pongrácz és a múlt
  • A későn született ember belső széthullása
  • Humor a Beszterce ostromában
  • Szereplői viszonyrendszer
  • Az őrültség kérdése a műben
  • Különböző értékrendek találkozása a regényben

Vagy

Készítsetek kortársaknak szóló, a mű bemutatását tartalmazó videót, melyben kapjon hangsúlyt a saját olvasatotok! Munkátok konkrétumokat tartalmazzon!

0

Ödüsszeia

Segélykérés és témamegjelölés

Mi a mű témája?

Milyen tulajdonságok derülnek ki Odüsszeuszról?

Az istenek gyűlése

Mit tudunk meg Odüsszeusz tartózkodási helyéről?

Miről döntenek az istenek?

Az istenek közül ki a főhős haragosa, ki a támogatója?

Mit példáz Zeusz szerint Agamemnon sorsa?

Odüsszeusz tutaja

Milyen értékek közül kell választania Odüsszeusznak?