Hozzászólásban fogalmazd meg a véleményed a Gárdonyi Géza Színházban látott darabról!
3 thoughts on “Rómeó és Júlia”
Egy napos szerda délutánon, amit már olyannyira vártam elmentünk megnézni az egri Gárdonyi Színházba a Rómeó és Júlia című tragédiát.
A nézőtérre beült az osztály egy sorba, majd kis idő múlva mindenki elcsöndesedett, a fények kialudtak. Egy frappáns kezdettel szerették volna felhívni a nézők figyelmét arra, hogy a telefonjukat kapcsolják ki, és az esetleges hibákat szíveskedjenek elnézni, hiszen bárki hibázhat. Már az elején tetszett a színpadi berendezés, a mozgó elemek, melyek segítettek kicsit közelebb hozni a nézőkhöz az akkori környezetet. Mikor megjelentek a szereplők kicsit csodálkoztam, hiszen nem egy középkori stílusú ruhaviseletük volt az előadóknak , hanem próbálták a mai kor emberéhez közelebb hozni a darabot. A színészek jól alakították szerepüket, és a Capulet-Montague család közti évtizedes viszályt is jól szemléltették. A főszereplő Júliát Bánovits Vivianne színésznő testesítette meg, míg Rómeót Endrédy Gábor. Ők ketten is nagyon jól alakították a szerepüket, mély érzéseket beleadva, ráadásul még össze is illettek. Szépek voltak a darabban a zenék, olyankor nagyon átjöttek az érzelmek. A két család közti viszony kimutatására pedig ötletes volt a sapkák színének különbsége.
Összességében egy szép, bár tragikus dráma volt, aminek köszönhetően remélem már könnyebb lesz az órai anyag megértése.
2015.04.22.-én megnéztük a Rómeó és Júlia című darabot a színházban. Egy fantasztikus élménynek voltam részese. A darabot nagyon ügyes színészek játszották el. Tetszett, hogy próbálták a szöveget és a ruházatot hétköznapiassá varázsolni és valamilyen szinten sikerült is. Az osztály nagyon élvezte, mindenkinek tetszett, mert a mai világnak megfelelően volt előadva, így figyelemfelkeltőbb és élvezhetőbb volt, mint ha az adott kornak megfelelően mutatják be. Eddig még olvasni sem volt lehetőségem, mert még nem a tananyag része és így, hogy lehetőségünk volt megnézni ezt a tragédiát színházi darabként is, már biztos vagyok benne, hogy lelkesen fogom olvasni és könnyebb lesz megértenem a történetét.
Összességben egy pozitív csalódást volt számomra, mert nem erre számítottam. Nagyon tetszett ez a tragikus dráma.
A sokadik színházi előadás a megszokott forma szerint indul: az előadás kezdetét megelőző fél órában elkezdenek szállingózni a buzgó diákok, a műsor kezdése előtt 5 perccel már szinte mindenki megérkezik, utána 5 perccel még beesik pár időmenedzsmentben kevésbe jártas diák – köztük én is – aki szomorúan hallja osztálytársaitól hogy már 5 percnyi díszlettologatást elszalasztott. A nézőtér félig üres, a diákok nagy része -tapasztalván az ott lét szigorú ellenőrzésének a hiányát és a korábbi műsorok színvonalát- már lemorzsolódott. Csak az maradt már aki töretlen lelkesedéssel áhítozik arra, hogy a habzó folyékony kenyér után végre egy-két csepp kultúrát is magába szívhasson, ha azt az egri színi társulat engedi! Kétirányú folyamat ez, sajnos nem mindig találkozik kereslet és kínálat… Az utolsó érkezők után pár perccel megállnak a falak, valami élő látszik mozgolódni, elkezdődik a színdarab. Már itt meglátszik ki miért jött: aki inkább kényelmes ülőalkalmatosság reményében tévedt erre, az már gondosan megágyazott pulóver-párnájára hajtja fejét, és megkönnyebbüléssel konstatálja hogy az álmát visszatartó reflektorok sokasága elhalni látszik.
Előlép Rómeó. Örömmel veszem észre hogy milyen jó ízlése van főhősünknek, megpillantom rajta bőrdzsekimet…A 16. század divatja megelőzte korát! Korhű öltözékéből nem hiányozhat a csőnadrág és a gördeszkás cipő sem. Egymásba érnek a monológjai, buzgón igyekeznek az első tíz percben megformálni karakterét, ezek után nyugodt szívvel lehet félrerakni belső értékeit, hisz “a termék kész”. Megtörténik az a bizonyos szerelembe esés, a két főhős egymásra talál. Mindenki ismeri a történetet, úgyhogy ezt már nem is firtatták sokáig, megtörtént aminek meg kellett történnie, kész, ennyi, fogadd el hogy szerelmesek! A negatív karakterek mogorván ráncolják a szemöldöküket, finoman jelezvén hogy őket ne szeressük, a jók szende mosollyal az ellenkezőjét sugallják. A szünetben esély adatik azoknak akik időközben megbánták hogy idefáradtak, a közönség itt is megfogyatkozik valamelyest. Végigmennek a konfliktusok, epizódok, elérkezünk az öngyilkosságig. Na, ezt is ismeri már mindenki “jöjjön befejezésképp egy drámai monológ kétségbeesett ábrázattal aztán a vég” (mondhatta a rendező).
S végül mindenki buzgó tapssal jelzi (magának) hogy tett egy lépést a kulturálódás útján…
De vajon melyik irányba?
Egy napos szerda délutánon, amit már olyannyira vártam elmentünk megnézni az egri Gárdonyi Színházba a Rómeó és Júlia című tragédiát.
A nézőtérre beült az osztály egy sorba, majd kis idő múlva mindenki elcsöndesedett, a fények kialudtak. Egy frappáns kezdettel szerették volna felhívni a nézők figyelmét arra, hogy a telefonjukat kapcsolják ki, és az esetleges hibákat szíveskedjenek elnézni, hiszen bárki hibázhat. Már az elején tetszett a színpadi berendezés, a mozgó elemek, melyek segítettek kicsit közelebb hozni a nézőkhöz az akkori környezetet. Mikor megjelentek a szereplők kicsit csodálkoztam, hiszen nem egy középkori stílusú ruhaviseletük volt az előadóknak , hanem próbálták a mai kor emberéhez közelebb hozni a darabot. A színészek jól alakították szerepüket, és a Capulet-Montague család közti évtizedes viszályt is jól szemléltették. A főszereplő Júliát Bánovits Vivianne színésznő testesítette meg, míg Rómeót Endrédy Gábor. Ők ketten is nagyon jól alakították a szerepüket, mély érzéseket beleadva, ráadásul még össze is illettek. Szépek voltak a darabban a zenék, olyankor nagyon átjöttek az érzelmek. A két család közti viszony kimutatására pedig ötletes volt a sapkák színének különbsége.
Összességében egy szép, bár tragikus dráma volt, aminek köszönhetően remélem már könnyebb lesz az órai anyag megértése.
2015.04.22.-én megnéztük a Rómeó és Júlia című darabot a színházban. Egy fantasztikus élménynek voltam részese. A darabot nagyon ügyes színészek játszották el. Tetszett, hogy próbálták a szöveget és a ruházatot hétköznapiassá varázsolni és valamilyen szinten sikerült is. Az osztály nagyon élvezte, mindenkinek tetszett, mert a mai világnak megfelelően volt előadva, így figyelemfelkeltőbb és élvezhetőbb volt, mint ha az adott kornak megfelelően mutatják be. Eddig még olvasni sem volt lehetőségem, mert még nem a tananyag része és így, hogy lehetőségünk volt megnézni ezt a tragédiát színházi darabként is, már biztos vagyok benne, hogy lelkesen fogom olvasni és könnyebb lesz megértenem a történetét.
Összességben egy pozitív csalódást volt számomra, mert nem erre számítottam. Nagyon tetszett ez a tragikus dráma.
A sokadik színházi előadás a megszokott forma szerint indul: az előadás kezdetét megelőző fél órában elkezdenek szállingózni a buzgó diákok, a műsor kezdése előtt 5 perccel már szinte mindenki megérkezik, utána 5 perccel még beesik pár időmenedzsmentben kevésbe jártas diák – köztük én is – aki szomorúan hallja osztálytársaitól hogy már 5 percnyi díszlettologatást elszalasztott. A nézőtér félig üres, a diákok nagy része -tapasztalván az ott lét szigorú ellenőrzésének a hiányát és a korábbi műsorok színvonalát- már lemorzsolódott. Csak az maradt már aki töretlen lelkesedéssel áhítozik arra, hogy a habzó folyékony kenyér után végre egy-két csepp kultúrát is magába szívhasson, ha azt az egri színi társulat engedi! Kétirányú folyamat ez, sajnos nem mindig találkozik kereslet és kínálat… Az utolsó érkezők után pár perccel megállnak a falak, valami élő látszik mozgolódni, elkezdődik a színdarab. Már itt meglátszik ki miért jött: aki inkább kényelmes ülőalkalmatosság reményében tévedt erre, az már gondosan megágyazott pulóver-párnájára hajtja fejét, és megkönnyebbüléssel konstatálja hogy az álmát visszatartó reflektorok sokasága elhalni látszik.
Előlép Rómeó. Örömmel veszem észre hogy milyen jó ízlése van főhősünknek, megpillantom rajta bőrdzsekimet…A 16. század divatja megelőzte korát! Korhű öltözékéből nem hiányozhat a csőnadrág és a gördeszkás cipő sem. Egymásba érnek a monológjai, buzgón igyekeznek az első tíz percben megformálni karakterét, ezek után nyugodt szívvel lehet félrerakni belső értékeit, hisz “a termék kész”. Megtörténik az a bizonyos szerelembe esés, a két főhős egymásra talál. Mindenki ismeri a történetet, úgyhogy ezt már nem is firtatták sokáig, megtörtént aminek meg kellett történnie, kész, ennyi, fogadd el hogy szerelmesek! A negatív karakterek mogorván ráncolják a szemöldöküket, finoman jelezvén hogy őket ne szeressük, a jók szende mosollyal az ellenkezőjét sugallják. A szünetben esély adatik azoknak akik időközben megbánták hogy idefáradtak, a közönség itt is megfogyatkozik valamelyest. Végigmennek a konfliktusok, epizódok, elérkezünk az öngyilkosságig. Na, ezt is ismeri már mindenki “jöjjön befejezésképp egy drámai monológ kétségbeesett ábrázattal aztán a vég” (mondhatta a rendező).
S végül mindenki buzgó tapssal jelzi (magának) hogy tett egy lépést a kulturálódás útján…
De vajon melyik irányba?